Az idő
Nem látod, nem hallod, bár itt van, körülvesz, segít, vagy hátráltat, sürget, lassít… igen, ez az idő.
Néha csak elrepül felettünk, máskor pedig mély ráncokat rajzol a szemünk köré, csak hogy bizonyítsa létezését.
Néha száguld, és van olyan, hogy vánszorogni látszik csupán, vagy teljesen megáll, de mégis mindig itt van, és mindenhol ott van.
Néha eljár felettünk, ilyenkor bánjuk, hogy elpocsékoltuk, vagy örülünk, hogy hasznunkra volt.
Néha nem férünk bele, máskor pedig kifutunk belőle, de örökös léte miatt mégis mindig benne vagyunk, és benne is maradunk.
Néha megtapasztaljuk a vasfogát is, ha tönkreteszi a dolgainkat, cserében viszont mindig begyógyítja a sebeinket, megszépíti emlékeinket.
Az idő igazságos. Nem kivételez senkivel, és mindenkire egyformán hat. Mindenki egy napnyit öregszik minden nap - pontosan huszonnégy órányit, sem többet, sem kevesebbet.
Legyünk jóban vele, és osszuk be a rendelkezésünkre álló időt úgy, hogy mindenre jusson belőle, ami nekünk örömet okoz, és akkor tapasztalni fogjuk, hogy az idő nekünk dolgozik. És előbb utóbb eljön az az idő is, amire várunk. A mi időnk.
