10 találat
Október 23-án zászlódíszben fogadtuk Rákosit (Kaposvár 1904-ben)
Hálás dolog erről az időszakról írni, mert sok mindennel gyarapodott a város akkortájt. A polgármester kezdeményezésére például kettős hársfasort...
Fedák Sári és a szabadságolt lovak (Kaposvár 1903-ban)
Ekkor már a Németh István polgármester nevével fémjelzett korszak közepén jártunk, és látványosan fejlődött a város. A kaposváriak hajtottak, és...
Lesz itt még világosság! (Kaposvár 1883-ban)
Rendhagyó módon nem egy esemény, hanem egy állapot leírásával indítunk. A főtéri római katolikus templom ugyanis már igazán rossz bőrben volt az...
Amikor pisztollyal jártunk ebédelni (Kaposvár 1882-ben)
Mivel novemberben megnyitották a budapest–pécsi vasutat, már Kaposvárról is gyorsabban lehetett eljutni – dombóvári csatlakozással – a fővárosba és a...
Az első református istentisztelet (Kaposvár 1881-ben)
Mindig jóleső érzés arról írni, hogy Kaposvár miképpen épült, szépült, gyarapodott a történelem során. 1881-ben például makadámburkolattal látták el...
Csak otthon járt el a főügyész keze
Akkor született, amikor a reformkor, és még megérte a millenniumi ünnepségeket. Nem akármilyen idők tanúja volt Kozma Sándor (1825–1897), az első...
Kaposvári kálvinista kezdetek
A négy jeles reformátor, akiknek a szoborcsoportját a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján, 2017 őszén leplezték le a kaposvári református...
Kaposvári polgármestermustra
Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a politika hullámverése nem mosott el minden szilárd pontot, ahol a város története iránt érdeklődők megvethetik a...
A mérnök, aki levágta az utcasarkokat
2000 őszén utcát nevezett el Bereczk Sándor volt városi főmérnökről Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése. 2001. január 23-án, a városnapi...
A zseniális Szabó a város első embere lesz
1881-ben ezen a napon választották meg Kaposvár polgármesterévé Szabó Kálmán ügyvédet.