Az első református istentisztelet (Kaposvár 1881-ben)
Mindig jóleső érzés arról írni, hogy Kaposvár miképpen épült, szépült, gyarapodott a történelem során. 1881-ben például makadámburkolattal látták el a Petőfi utcát és a Füredi utca egy szakaszát, kövezték a kaposvár–toponári utat, sőt Babocsay János fogadós a vasútállomásra érkező utasok kedvéért egy omnibuszt is hozatott Grazból Somogy vármegye székvárosába. A Fő utcán álló 18. századi Szent Rókus-szobrot pedig városrendezési okokból a Deák térre – a későbbi Petőfi térre – vitték át. (De ott sem állapodott meg.)
A kaposvári sajtóban már olyan írások is megjelentek, amelyeknek szerzői az előttük lebegő jövőképet festették le, a kiegyezés utáni évtizedek technikai fejlődéséből merítve ihletet. Nöthig Béla például ezt írta 1881. március 15-én: „Ma, midőn mindenütt újabb találmányok érik a másikat, nagyon sok főt foglalkoztat a mesterséges repülhetés elmélete. A téma ugyan kissé vakmerőnek látszik, s az eszme ápolóját fellengzőnek, nagyravágyónak szeretik az emberek nevezni, de ha ismerjük a találmányok négyzetszerű fejlődését, joggal következtethetjük, hogy az emberi ész haladási programjában nemsokára sorrendre fog kerülni.” (Somogy, 1881. március 15.)
Dr. Hoitsy Pál (1850–1927) csillagász néhány hónap múlva az elektromosság gazdasági hasznáról elmélkedett: „Valószínű, hogy ez erő ki fogja szorítani a gőzt. S lehetséges, hogy már a mi életünkben a villamosság fogja húzni a vasúti vonatokat s mozgásban tartani a gyárakat, szövőszékeket vagy talán a varrógépet is. És ez fog nekünk szolgáltatni világosságot ingyen a hosszú téli éjszakákon.” (Somogy, 1881. június 28.)
Kaposvár fejlődése, a település szerkezetének alakulása, intézményeinek műszaki irányítása szempontjából az bizonyult a legszerencsésebb lépésnek akkoriban, hogy 1881. február 6-án egy ambiciózus fiatalembert választottak meg városi mérnöknek. Bereczk Sándor (1856–1945) – utóbb főmérnökként, majd műszaki tanácsosként – több mint negyvenhárom évig állt a város szolgálatában, s szakértelme nélkülözhetetlen segítséget jelentett a 19. század végén kezdődő céltudatos városrendezési munkában.
Ha egy vezető városi tisztviselő pályájáról már szóltunk, nem hagyhatjuk említetlenül, hogy a polgármester hivatalában is változás történt ebben az évben: a sokat támadott Németh Ignác július 31-én lemondott, és augusztus 10-én Szabó Kálmán ügyvédet választották meg Kaposvár polgármesterévé. Az új vezetőt „zseniális férfiúnak”, „kitűnő szónoknak” és „ritka szellemességű” embernek festették le a kortársak, aki a közélet „egyik legtiszteletreméltóbb” alakjaként lelkesen támogatja a kulturális mozgalmakat. Szabó Kálmán – még polgármestersége előtt – a kaposvári református gyülekezet bölcsőjénél is bábáskodott. (Érdekes, hogy a véglegesen várossá lett Kaposvár első öt polgármestere közül három is kálvinista volt – Szabó mellett Bárány Gusztáv és dr. Kovács-Sebestény Gyula –, holott a lakosságnak csak mintegy öt százaléka tartozott ehhez a felekezethez.)
A római katolikus és az izraelita után tehát a reformátusok is megkezdték szervezett gyülekezeti életüket a városban. 1881. február 9-én a városházán volt az az ülés, amelyen kimondták a gyülekezet megalakulását, a presbitériumot március 6-án választották meg, s szeptember 18-án került sor első istentiszteletükre „A haza kis polgárainak” emelt iskola falai között. Az új gyülekezet még nem kaphatott rendes lelkészt, ezért eleinte úgynevezett adminisztratúraként működött. Élén a helyettes lelkész állt.
A legnépesebb kaposvári felekezet, a római katolikus egyház háza táján is történt egy és más abban az évben. Július 1-jén – részben a hívekkel, káplánjaival és a város vezetésével való ellentéteire hivatkozva – lemondott hivataláról Komesz György (1809–1886) kaposvári esperesplébános. Huszonegy éven át vezette a plébániát, s a folytonos kellemetlenségek és viszályok végül megtörték a megkeseredett, zárkózottá vált pap ellenálló erejét. (1880-ban például a polgármester megsértése miatt jelentette fel a városi hatóság…)
Az ő utódjával viszont igazán jól járt mind az egyház, mind a város. A nyugodt, jó kedélyű, híveivel szót értő Ujváry Ferenc (1843–1907) még csaknem két évtizedig szolgált plébánosként Kaposváron, jó emlékeket és maradandó alkotásokat hagyva maga után.
Ujváry Ferencet 1881. december 8-án iktatták be hivatalába – éppen azon a napon, amely a színháztörténet egyik legnagyobb tűzesetéről emlékezetes. A bécsi Ring Színház égése sajnos kaposvári áldozatokat is követelt: Lőw Mór divatkereskedőnk Jakab nevű testvére és annak felesége is a katasztrófában lelte halálát…