Csak otthon járt el a főügyész keze
Akkor született, amikor a reformkor, és még megérte a millenniumi ünnepségeket. Nem akármilyen idők tanúja volt Kozma Sándor (1825–1897), az első magyar királyi főügyész. A hajdani kaposvári ügyvéd legendás személyekkel ismerkedett meg – aztán, szinte észrevétlenül, maga is e legendás nagyságok közé emelkedett.
Már a születését sem lehet hétköznapinak nevezni, hiszen a kőröshegyi Széchenyi-kastélyban látta meg a napvilágot. (Apját, Kozma Ferencet ugyanis ügyészeként foglalkoztatta a Somogy megyei Széchenyi-uradalom.) A Kozma család amúgy régi nemesi família volt, református vallású; a család nevében a „Leveldi” előtag a mai Városlőd településre utal.
Sándor Sopronban, Pécsett és Pápán végezte a középiskolát, ahol az irodalmi élet nem sokkal későbbi élvonalával hozta össze a sors: a pápai kollégiumban együtt diákoskodott Petőfi Sándorral és Jókai Mórral. A jogot Pozsonyban tanulta, az ügyvédi oklevelet Pesten kapta meg – ekkor már 1847-et írtak. Kozma Sándor a következő évben sem hagyta, hogy csendben elsuhanjon mellette a történelem: Pozsonyban ő hirdette ki a március 13-i bécsi forradalom vívmányait. Nemsokára önként csatlakozott a honvédsereghez, a Felvidéken és a Délvidéken is harcolt, főhadnagyi rangot ért el.
Világos után büntetésből besorozták ugyan az osztrák hadseregbe, de hamarosan letehette a gyűlölt uniformist (azt beszélték, hogy az apja lefizette a katonaorvost), s az ötvenes évek elején – rendőri felügyelet mellett – ügyvédkedni kezdett Marcaliban. A közügyek iránti érdeklődése már a diktatúra átmeneti enyhülésekor utat tört magának: 1860-ban ő lett a marcali főszolgabíró, 1861-ben pedig nagy többséggel szerzett képviselői mandátumot. A Deák-párt politikáját hatásos beszédekkel támogatta az országgyűlésben – újra kiderült, hogy milyen kiváló szónok.
Az ügyvédi munkával 1864-ben hagyott fel Marcaliban; ekkor családjával együtt Kaposvárra költözött, ahol reményei szerint több ügyfélre tehetett szert. Mindazonáltal nem volt pénzsóvár ember, hiszen folyamatosan ellátta a szegények jogi képviseletét. Kaposváron szerényen élt a Kozma család, hiszen a családfőnek sok éhes szájról kellett gondoskodnia – nemsokára már kilencszeres apának mondhatta magát… Kozmáéknál vallásos szellemben, igazságosan, de szigorúan nevelték a tekintélyes létszámú gyermeksereget. Egyikük, a később költővé és műfordítóvá lett Kozma Andor szerint noha apja „hatalmas energiával s nagy sikerrel küzdött azért, hogy Magyarországból a testi büntetés utolsó maradványait is kiirtsa, azt otthon a fiaival szemben sűrűn és keményen alkalmazta”. (Kozma Andor: Életem. Kaposvár, Somogy M. Múzeumok Igazgatósága, 2001. 65. o.)
Első kaposvári otthonukat a megyeházával szemben álló házban rendezték be – ennek a háznak a helyén, a Fő és a Kossuth Lajos utca sarkán leplezték le 2000. december 15-én a 175 évvel azelőtt született Kozma Sándor emléktábláját. Az épület, amelyre a tábla került – a Dunántúli Bank és Takarékpénztár Részvénytársaság egykori székháza –, 1928-ban készült el Lamping József tervei szerint. „Lamping a bankpalotával létrehozta a város Fő utcájának egyik jellegzetes és meghatározó középületét.” (H. Molnár Katalin: Lamping József, 1881–1939. Kaposvár, Takáts Gyula M. és V. Könyvtár, 2018. 90. o.)
Kozma Kaposváron is aktívan vett részt a közéletben, szerepet vállalva egyebek közt a Somogy Vármegyei Gazdasági Egyesület, a nemzeti kaszinó és a helyi dalárda irányításában, s rendszeresen írt a Somogy című hetilapba. 1867 áprilisában hagyta el Kaposvárt, miután igazságügy-minisztériumi osztálytanácsossá nevezték ki; ügyvédi irodájának vezetését Szabó Kálmán, a későbbi kaposvári polgármester vette át. „Természetes, hogy elméjének szűk volt a megyei látkör, és kedves emlékeket hagyva maga után eltávozott B.-Pestre, hogy az elsők közt is kitűnő legyen.” (Somogy, 1897. augusztus 8.)
Kozma Sándor pályája 1872-ben, amikor a dualista Magyarország első királyi főügyésze lett, kétségtelenül a történelemmel találkozott. Lényegében ő hozta létre az új, modern ügyészi szervezetet, amelyet nyugdíjazásáig, 1896-ig vezetett. Nemcsak szakszerűvé, hanem népszerűvé is tette a királyi ügyészséget, pedig az ilyesféle intézmények nem szoktak maguk iránt különösebb rokonszenvet ébreszteni…
Sajnos nem sokáig élvezhette a nyugdíjas éveket. Az a kaposvári újság, amelynek egykor maga is munkatársa volt, így búcsúzott tőle: „Éles belátás, gazdag tudás, magas fokú kultúra, jártasság az irodalom és művészet minden ágában, emellett emberszerető szív s bölcs, tántoríthatatlan nemzeti érzelem és józan szabadságszeretet voltak ama tulajdonok, melyek nevét a magyar jogélet történetében feledhetetlenné tették.” (Somogy, 1897. augusztus 8.)