Október 23-án zászlódíszben fogadtuk Rákosit (Kaposvár 1904-ben)
Hálás dolog erről az időszakról írni, mert sok mindennel gyarapodott a város akkortájt. A polgármester kezdeményezésére például kettős hársfasort telepítettek a Meggyes utcában, az utóbb róla elnevezett Németh István fasorban, de a Kontrássy utcát is 1904-ben nyitották meg. (Mint tudjuk, a szép belvárosi utca a telkét Kaposvárra hagyó Kontrássy Ferenc nevét viseli.)
A déli peremterületek is szépültek: dr. Zimmert József plébános június 12-én megáldotta a Maurer Kálmán kéményseprőmester Kecel-hegyi telkén épült Szent Antal-kápolnát. A legtöbbet talán mégis a főutca változott. Nyár közepén megtartották a megyeháza mellé ültetett neoreneszánsz stílusú Kemény-palota bokrétaünnepét; város egyik legkülönlegesebb épülete a gabonakereskedéssel foglalkozó Kemény családról kapta a nevét.
Keletebbre, a Fő és az Anna utca sarkán, a volt aggápolda helyén ekkor már javában épült a Központi Állami Elemi Népiskola, amelyet általában Anna-iskolának neveztek – manapság pedig Kodálynak. 1904. május 2-án fogtak bele az építkezésbe, s fél év múlva már tanítottak is a késő eklektika stílusjegyeit mutató iskolaház falai között. (Bár még nem készült el teljesen.) Hogy az elemi oktatás milyen nagy becsben állt a 20. század elejének Kaposvárán, mutatja, hogy a tanodát ugyanaz a mérnök tervezte, aki a főgimnáziumot is (Baumgarten Sándor), s azok a zalaegerszegi vállalkozók építették fel (Gráner Lipót és Fuchs Samu), akik a városházát.
Igaz is: ebben az évben avatták fel hivatalosan – a díszterem átadásával – az előző évben befejezett városi székházat. Az ünnepség kezdetére zsúfolásig megtöltötték a termet a helyi polgárok. „A karzatot díszes hölgyközönség foglalta el – írta a Kaposvár című lap 1904. március 17-i száma –, melynek ez alkalommal nyílt első ízben módja arra, hogy meghallgassa a képviselő-testület ülését.” A városatyák istentiszteleten vettek részt a közeli nagytemplomban, majd díszközgyűlés következett a vadonatúj városházán. Az avatóünnepélyt egyébként – nyilvánvaló politikai célzattal – március 15-én tartották meg…
A jeles történelmi évfordulót azonban nem érte meg a Somogy Megyei 1848/49-es Honvédegylet elnöke: Nyulassy Pál nyugalmazott törvényszéki irodaigazgató, aki honvéd hadnagy volt a szabadságharcban, 1904. január 1-jén távozott az élők sorából.
A politika amúgy Kaposváron is kezdett mást jelenteni, mint amihez a régi negyvennyolcasok hozzá voltak szokva. Február 3-án Szabó Kálmán ügyvéd a szocializmusról tartott nagy sikerű előadást az előkelő közönségnek; április 20-án a valamivel kevésbé előkelő helyi vasutasok is csatlakoztak az országos vasutassztrájkhoz, s a város szocialista munkásai december 4-én az általános és titkos választójog érdekében gyűléseztek a belvárosban.
A városháza viszont fészekmeleg otthont biztosított a kultúra képviselőinek. Az éppen két hónapja átadott díszteremben 1904. május 15-én alakult meg – Roboz István lapszerkesztő elnökletével – a Somogy Vármegyei Berzsenyi Irodalmi Társaság. Október 23-i „bemutatkozó ünnepélyükre” ugyanitt került sor. Ezen a napon fellobogózták a város házait, s a díszvendéget, Rákosi Jenőt (1842–1929) Németh István polgármester fogadta üdvözlőbeszéddel. A kor egyik legtekintélyesebb (és legtöbbet támadott) publicistája nagy tetszést aratott, amikor kijelentette: „Régen voltam Kaposvárott, de ma, hogy végigsétáltam a város utcáin, bátran állíthatom, hogy a mai Kaposvár egy világváros a régihez képest, és amint értesültem, ebben óriási része van önnek, polgármester úr!” (Somogyi Hírlap, 1904. október 25.)
A fenti idézet a megye első napilapjából származik, amelyik szintén 1904-ben (április 28-án) jelent meg először, Karácsonyi Aladár szerkesztésében. (Megjegyezzük, hogy csak nevében rokona a jelenlegi napilapnak.) A vezércikk szerint az újság megszületése „Somogy vármegyében a józan haladás egyik legfényesebb tanúbizonysága”.
De nemcsak a Somogyi Hírlap, hanem Blaha Lujza is megjelent Kaposváron ezen a tavaszon. A Nemzeti Színház örökös tagjának második vendégszereplését hasonló ünneplés kísérte, mint huszonhat évvel azelőtti első kaposvári felléptét. (Most a főtéri Erzsébet Szállóban lakott.) Az idős Roboz István is elégedett volt a helyi közönség teljesítményével: „Blaháné ittléte alatt mindig zsúfolt ház; még rá a rendes helyeken kívül székekkel megtömve, hogy mozdulni is alig lehetett. Páholyok, ülő- és állóhelyek, karzat tömve, még az ajtóban is álltak; koszorúk halmaza; a színpad elárasztva folytonosan virággal, ékes ezüstkoszorú; fel-felzúgó éljenzés és tapsok, az a tengernyi mosolygó, lelkesedő arc […]. Kalapomat földig emelem hazafiságod, lelkesedésed előtt, Kaposvár közönsége!” (Somogy, 1904. június 5.)