Személyiségszerep

Mindenkinek van alapszemélyisége, de sokszor nem is azt éljük, hanem más szerepeket igyekszünk eljátszani.

Hogy miért tesszük ezt? Egyrészt nevelés kérdése, másrészt a körülmények is belesodorhatnak bennünket olyan szerepekbe, amelyek nem teljesen a sajátjaink. És saját választásunk is lehet. Egyesek azért mutatkoznak másnak, hogy be tudjanak illeszkedni egy általuk vonzónak megítélt környezetbe, helyzetbe. De egyszerűen csak a megfelelési kényszer is terelhet más irányba.

Európa meztelen

Olvasom a Tisza Párt külügyekért felelős politikusának nyilatkozatát, miszerint esetleges miniszterként számára a fő irány az lenne, hogy Magyarországot „egyértelműen és véglegesen” a nyugati szövetségi rendszerben kívánná megerősíteni – az Európai Unióban és a NATO-ban megbecsült, együttműködő partnerként. Szép szavak. A NATO-ban ez ma is működik. A gond az Európai Unió külpolitikájával van. Ezt két igencsak vitatható szereplő, Ursula von der Leyen és Kaja Kallas igyekszik meghatározni.

Ne add fel!

Ha reménytelennek tűnik a holnap,
ha unod már az egészet,
és gyökeret vert az enyészet
ha úgy érzed, már erőd is fogytán,
ne add fel!

A kényelmetlen támogatók

Nem így indult a Tisza Párt. Megalakulásakor Magyar Péter kategorikusan kizárt minden együttműködést azokkal, akik az elmúlt évtizedek politikai életében bármilyen szerepet játszottak. Néhány sértődött figurát – Rosta Andreát, Tarr Zoltánt – vett maga mellé, és a „régi” politikai világ teljes tagadásával látványos sikereket ért el.

Később azonban megjelent Ruszin-Szendi Romulusz, egy korábbi funkcionárius, leváltott vezérkari főnök. Majd sorra tűntek fel azok a régi–régi arcok, akik bejelentkeztek Magyar Péter mellé. Olyan politikai és gazdasági szereplők, akik az elmúlt harmincöt évben komoly szerepet játszottak abban, hogy a baloldali kormányzás végül a gyurcsányi kudarcba, majd a Fidesz–KDNP sorozatos győzelmeibe torkolljon.

Micsoda csoda

Néha kerülünk olyan helyzetbe, hogy azt gondolhatjuk, már csak a csoda segíthetne rajtunk. És talán így is van. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy leülünk, és várjuk a csodát. De mint ahogy a sültgalamb is ritkán száll be az ablakon, a csoda sem töri ránk hívatlanul az ajtót. Ha bezárkózunk, elszigeteljük magunkat mindentől és mindenkitől, akkor a csoda sem fog erőszakkal betörni az életünkbe…

Csodák pedig léteznek! 

Függőségeink

Év elejével megszaporodnak a fogadalmak. Ezek sokszor arra irányulnak, hogy megszabaduljunk a függőségeinktől. Időként igényünk van rá, hogy elhagyjuk a káros, vagy lehúzó szenvedélyeinket, és így év elején talán könnyebb nekiveselkedni.

De nézzünk a dolgok mélyére. Mi is az a függőség? Az egy olyan folyamat, amit nem mi uralunk, hanem a függőség tárgya ural minket. Ez lehet egy szer, egy szokás, egy cselekvéssorozat.

Ajándék

Valahol az ember szívében mélyen, legbelül létezik egy titkos vágy az ajándékra. Azt hiszem, ez minden szívben létezik. Akkor is, ha elnyomják, akkor is, ha tagadják, és akkor is, ha nem vesznek tudomást róla.

De mi is az igazi ajándék?

Ünnepnapok és Merkel-tuskók

Ha minden rossz ebben az országban – ahogyan Magyar Péter és követői hirdetik –, és ez egy élhetetlen világ, ahol semmi sem működik, ahol lemaradtunk a Nyugattól, a szomszédainktól, akkor nemcsak a kormányt, hanem minden becsülettel dolgozó magyar embert is arcul csapnak azzal, hogy mi itt valami ősbalkáni életet teremtettünk, és úgy is élünk.

Terítéken a hagyományok

Az AI szerint: „A hagyomány az elődöktől örökölt szokások, hiedelmek, tudások, művészeti formák, technológiák vagy értékek összessége, amelyeket egy közösség nemzedékről nemzedékre ad tovább, és amelyek összekötik a múltat a jelennel, erősítve a közösségi identitást.”

A hagyományok általában az ünnepeink alkalmával jelennek meg a legintenzívebben. A mi választásunk az, hogy miképpen viszonyulunk hozzá. 
A mi választásunk, hogy elutasítjuk, vagy követjük.

Csillagösvényen

Hosszú téli éjnek
fényes sötétjében
keresem magamat.
Ámulva nézem az égen
széthintett csillagmagvakat.

A felismerés hirtelen kap el,
hogy ahány csillag ragyog az égen,
az mind én vagyok…
Az is, amelyik fényesen ragyog,
és az is, ami csak pislákol épphogy.
Én vagyok ott messze az a pici, 
és én vagyok a valamivel nagyobb.