„Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”

A címben szereplő mondat Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke, európai parlamenti képviselő szájából hangzott el egy tiszás fórumon. Megdöbbentő, ahogy e néppárti frakcióban ülő brüsszeli képviselő szavai összecsengenek a szintén néppárti német kancellár, Friedrich Merz módszerével. Ő ugyanis a választás előtt kategorikusan tagadott minden adóemelést, kölcsönfelvételt, NGO-támogatást, „zöldesedést”. Majd megválasztása után mindennek az ellenkezőjét tette. A választók pedig csak néznek: ez ugyanaz a Merz, aki kereszténydemokráciát ígért, és helyette balliberalizmust hozott? Ahogy a magyar választópolgárok egy jelentős része sem hiszi el, mekkorát lehet csalódni egy ígéretáradat után.

Nyárvégi visszatekintés

Ahogy így szeptember kapuja előtt állva visszatekintek a nyárra, meg kell állapítanom, hogy az idén egy különleges nyaram volt.

Hogy mitől volt különleges? Tele volt váratlan eseményekkel és meglepő fordulatokkal. Nem győztem a fejem kapkodni, úgy történtek velem a meglepőbbnél meglepőbb dolgok. Még a komfortzónám is eltűnt valahol a végtelenben.

Kis nyári hírtallózás

Az alábbiakban maguk a hírek kerülnek a középpontba – a német Die Welt egyik számából válogatva. Magukért beszélnek, én csupán zárójelben fűzök hozzájuk néhány megjegyzést.

Cím 1:

„Növekszik az erőszak a német klinikákon és orvosi praxisokban.”

A szóbeli és fizikai támadások az orvosi és asszisztensi személyzet ellen egyre gyakoribbak. A kórházak rendszeresen hívják a rendőrséget, hogy megvédjék magukat az olykor teljes családostul, erőszakosan érkező betegekkel szemben.

(A lap nem meri leírni, hogy a tettesek gyakran migránsok. A cikk kommentelői annál inkább. Hasonló jelenségekről az iskolák kapcsán már írtam. A közfürdőkben nőket molesztáló migráns férfiakról, a késelésekről is. Ennyit a zsenik által tragikusnak bélyegzett magyar egészségügyről és oktatásról.)

A szokás hatalma

Éljük a megszokott kis életünket nap mint nap, megvan a saját ritmusunk, a tempónk, és a jól bevált napi rutinunk.

Egyrészt jó az, ha nem össze vissza élünk, hanem egy sablon szerint, megszokott időben ébredünk, megvan a reggeli rutin, teázás, kávézás szokása, és általában kialakul, hogy mit mikor és hogyan szeretünk csinálni.

Hullámok hátán

Nehéz időket élünk. Valahol legbelül mindannyian törekszünk arra, hogy boldogok legyünk, és kiegyensúlyozottak, de azt tapasztalom, hogy mostanában ezt nagyon nehéz megvalósítani.

Hiába vagyunk egyik pillanatban boldogok, ha a következő pillanatban szembesülünk a bennünket körülvevő világ borzalmaival. A média is segít ebben, hogy minden rosszat, ami a világ bármely táján történik, a nyakunkba zúdítson. 

Az álmokról

Teremtő időszakban vagyunk. Valahol belül megszületnek bennünk bizonyos álmok, de sokszor nem is hiszünk abban, hogy teljesülhetnek, és nem teszünk lépéseket a megvalósulásuk felé. 

Éljük a mindennapi monoton életünket, ami jól működik, de titokban egészen másra vágyunk. Alapvető hiba lehet, hogy nem vesszük számításba a gondolatok teremtő erejét. Márpedig a gondolatoknak van teremtő erejük! Ha fizikailag más irányba tartunk, akkor is elkezdődhet a teremtődés.

Egyoldalú, igazi demokrácia

Furcsa jelenség a nyugati demokráciákban, hogy csupa egyszerű történetbe szerelmesek: Trump nem demokrata, a hazafiak szélsőséges nacionalisták, a magyarok migrációellenesek, tehát rasszisták, aki pedig nem Ukrajna-barát, az putyinista. Folytathatnám ezeket a fekete-fehér megközelítéseket, de elég csak a nyugati média megmondóembereire vagy az Európai Parlament képviselőinek többségére nézni, és mindenki érti ezeknek a hölgyeknek és uraknak az egyoldalú demokráciafelfogását. A mérlegelés, a valós tények elemzése számukra ismeretlen fogalom.

Lassan járj, tovább élsz

Mindenkinek megvan a saját kedvenc ideális tempója. Ami az egyik embernek gyors, az lehet egy másiknak lassú. Nem vagyunk egyformák.

Én már régebben észrevettem, hogy ha sietek, kapkodok, akkor kibillenek a középpontomból, és rosszabbul teljesítek, többet hibázok. Mások pedig lehet, hogy éppen akkor tudnak csúcsteljesítményt nyújtani, ha száguldás közben teszik azt.

Mégis azt vallom, hogy élni sokkal egészségesebb egy lassúbb tempóban.

Ne piszkáld a köreimet!

Ugyanazokat a köröket futjuk le újra és újra. Ezek a körök tele vannak lehetőségekkel. Rajtunk múlik, hogy mit kezdünk velük. A lehetőségeket észrevehetjük és kihasználhatjuk, vagy lehet elszaladni mellettük, és ha úgy tetszik, tönkre is tehetjük. Minden rajtunk múlik.

A körök ugyanazok. Néha ugyan változik a közönség a lelátón, vagy máshol vannak az akadályok, lehet másik futócipő a lábunkon, és más emberek is futhatnak mellettünk, mint az előző körökben. Lehet, változik az időjárás, néha más szelek fújnak, máskor meg csapadékosabb, hűvösebb, melegebb, de a kör ugyanaz marad. Mindenkinek más, egyedi körei vannak. Kicsit olyan ez, mint az ujjlenyomat. Lehet hasonló, de ugyanaz nem.

A Szózattól Varsóig

Ahogy élesedik nálunk is a politikai harc, úgy figyel az ember minden – amúgy normális időkben jelentéktelen – apróságra. Nézem a nagyváradi nagy menetelés befejező aktusát, ahogy Magyar Péter kéri, hogy énekeljék el még a Szózatot is (ha már rajta van a kötelezőn), és felszólítja Rost Andreát, hogy segítsen. Kezdje el, elvégre mégiscsak ő az operaénekes. De a művésznő visszakérdez: „Segítsek? Hogyan is van az első sor?” Magyar Péter sem vágta rá kapásból, így aztán kínos éneklés lett a vége.

Elgondolkodik az ember, hogy az a hölgy, aki a minap még a Magyar Állami Operaház főigazgatói székére pályázott, nem tudja a második legfontosabb nemzeti énekünket. Rost Andrea nem kapta meg az Operaház vezetését, meg is sértődött, és a Tisza Párt mellett tűnt fel. Mindenki ott politizál persze, ahol kedve tartja, de érdekes, hogy a másik fontos „tiszás” szereplő, a volt vezérkari főnök is mintha szintén sértődöttségből állt az ugyancsak a Fideszre megorrolt főnök, Magyar Péter mellé. Vannak véletlenek. Annyi azért bizonyos, hogy a sértődöttség nem elég sem a miniszterelnökség, sem felelős miniszteri posztok betöltéséhez.