Minden ember más, és mindenkiben van valami, amihez ért. Egyesek a művészethez értenek, mások a gyógyításhoz. Van, aki a számok világában van otthon, mások meg a kertben tudnak csodákat művelni. És számtalan más dologhoz is lehet érteni ebben a világban.
A napokban többször találkoztam azzal a kijelentéssel, hogy január elsejével csak a naptári év kezdődik, nem is érdemes ilyenkor semmilyen „varázstevékenységet” végezni, fogadalmat tenni, új terveket szőni, mert ilyenkor úgyis csak a naptár újul meg.
Az igaz, hogy másik dátumra esik a csillagászati évkezdet, másik dátumra helyezik a hangsúlyt az asztrológiai irányzatok, és a kínai újév is más időponttól indul. De itt ez a naptári évkezdet, és miért ne kezdhetnénk ezzel is valamit?
Túl vagyunk a leghosszabb éjszakán. Mától ismét egyre több lesz a fény, minden nap kicsivel később fekszik, és korábban kel a nap.
Gondolhatnánk, hogy ez azt jelenti, hogy most már sínen vagyunk, és már csak élvezni kell a sok jót, ami elénk pottyan.
A német politikai életben nem először fordul elő, hogy egy kancellár arra kényszerül, hogy lemondjon a posztjáról. Olaf Scholz kormányfő döntése keményen érinthet bennünket is. Mert míg a magyar-német gazdasági kapcsolatok változatlanul működőképesek, addig a politikai kapcsolataink talán soha nem voltak ilyen mélyponton. Február 23-án lesznek az új választások, és amíg nem áll fel egy új kormány, addig marad Scholz az ügyvezető kancellár.
Előző héten írtam, hogy megjelent Angela Merkel exkancellár visszaemlékezése. Külön érdekelt, hogy Merkel hogyan írja le a 2015 nyarán bekövetkezett migránsáradat történetét. Elég szűkre vette. Hogy miért az akkori osztrák kancellárral, Faymannal beszélt csak a magyar utakon kialakult helyzetről, az igazán érdekes. Megtehette volna, hogy felhívja Orbán Viktort, és nála érdeklődik, de ezt kihagyta. Mégpedig azért – írja a könyvében –, „mert Orbánnak és nekem is egyértelmű volt, hogy ebben a kérdésben ellenkező véleményen voltunk.”
Változik a világ, változunk mi is, és velünk együtt változnak a szokásaink és az ünnepeink is.
Az advent, ami eredetileg a befelé fordulás, és a várakozás időszaka lenne, mára elég hangosra alakult. Szinte versengés folyik, hogy minél jobban csilingeljen, csillogjon, villogjon, világítson minden. Adventi vásárok sokasága vonzza a tömegeket, ahol az árusok igyekeznek minél több portékát eladni.
Advent van. A kereszténység ünnepi időszaka, Krisztus érkezésére várva. Hagyomány, hogy ünnepi díszbe öltöztetik a városokat, a családok pedig vasárnap meggyújtják a koszorún az első gyertyát.
Nálunk is széppé vált ez a négy hét a rendszerváltás óta. Amióta a karácsony újra karácsony, és nem fenyőünnep. Mi nem is igen érzékeljük, hogy az utóbbi évtizedben Nyugaton mekkorát változott az advent időszaka. Ha nem is a külsőségeiben, mert működnek a forraltbor illatú karácsonyi vásárok, vagy ahogy Dél-Németországban hívják, a Christkindlmarktok. Ahová – és itt a különbség a magyartól – úgy menjenek a látogatók, hívja fel a figyelmet a német belügyminiszter, hogy legyenek óvatosak, körültekintőek, hisz bármikor történhet valami. A német településeken nagyon más az élet. Félnek az emberek, mert saját hazájukban keresztények mernek lenni. Az adventi forgalomban ugyanis ott van a gyűlölet ellenük, a migránsok, a radikális muszlimok személyében.
Éljük az életünket, egyensúlyozva a világban, mint egy kötéltáncos. Tudatosan vagy tudattalanul is, az egyensúlyra törekszünk.
A környezet persze mindent megtesz, hogy megnehezítse a dolgunkat és kibillentsen bennünket akár jobbra, akár balra.
Minél gyorsabban haladunk, annál jobban rázkódik alattunk a kötél. Keményen megdolgozunk az egyensúlyunk megtartásáért. Néha már magunk sem hisszük, hogy sikerül megtartani az egyensúlyt.
A bakui klímakonferencia, ahol több mint 200 ország küldöttei éjt nappallá téve két hétig tárgyaltak, gyakorlatilag kudarccal ért véget. Feketén-fehéren kiderült, hogy a párizsi konferencián anno diadalmasan kitűzött célt, hogy 1,5 fokkal csökkenteni kell a felmelegedést, ad acta lehet tenni. Arról, hogy a fosszilis energiáról le kell szakadni, Bakuban szinte senki sem beszélt. Az ENSZ tovább fog erőlködni, zöld szervezetei, NGO-aktivistái tízezerszámra fognak különböző környezetvédelmi konferenciákra repkedni, de ezeket már egyre kevésbé veszi komolyan a világ.
Ha úgy érzed, hogy nem egy ideális helyzet az, amiben éppen vagy, akkor foglalkozz ezzel az érzéssel.
Először is vizsgáld meg, hogy tényleg te érzed-e így, vagy a környezet hatására alakult ki az érzés benned. Sokszor előfordul, hogy mások mondanak, tesznek vagy éppen elvárnak tőlünk valamit, és ebből alakítjuk ki magunkban azt az álláspontot, hogy ez jó nekünk vagy nem.
Próbáljunk meg eltávolodni a külső hatásoktól, és csak befelé figyelni, hogy megtaláljuk az igazi érzést. Ami belőlünk jön. Ami csak a miénk. Ha megvan, és tényleg belülről jött, akkor nem marad más, mint hinni benne.