Végtelen történet

Már messziről láttam, hogy ott ül a kedvenc padomon. Láthatóan jól érezte magát, szinte beleolvadt a természetbe. Ahogy közelebb értem, rám nézett, és tudtam, hogy engem várt. Leültem mellé, és egy darabig csak ültünk ott csendben, hallgattuk a madárcsicsergést, a szellő játékát a levelekkel. Jó volt ez a nyugalom.

– Szerinted jó felé halad ez a világ? – törtem meg a csendet.

– Mire gondolsz? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

– Nekem ijesztő ez a fejlődés, hogy már nemcsak a fizikai munkát végzik el az ember helyett a gépek, hanem a gondolkodást is. Hova vezet ez?

– Gondolj bele, hogy az ipari forradalom is ugyanilyen ijesztő lehetett, és a végén mégis jó lett az, ami kialakult belőle – mondta kis szünet után.

– Igen, de akkor még csak a fizikai erőnket szabadította fel, most pedig már helyettünk gondolkodik… Lassan az ember haszontalanná válik a saját világában. Az ipari forradalom háttérbe szorította a kézművességet, a mostani már a művészeket is ellehetetleníti. Az embernek már nem kell megerőltető munkát végezni, gondolkodni sem kell, és a művészi alkotásokban is már lassan jobb lesz az, amit a mesterséges intelligencia alkot. Akkor mi, emberek mit kezdjünk magunkkal?

– Látod, ez jó kérdés. Most végre lesz időtök magatokkal foglalkozni. Persze ez csak úgy lehetséges, ha megértitek, mit is jelent ez. 

– Szerinted mit jelent?

– Hát például azt, hogy kiülsz mondjuk a természetbe, és odafigyelsz arra, hogy mi van benned. Odafigyelsz a testedre, hogy tökéletesen működik-e. Aztán odafigyelsz a gondolataidra is, hogy mennyire tiszták, mennyire a sajátjaid. Odafigyelsz arra, hogy tényleg önmagad vagy-e. És nem hagyod, hogy mások befolyásolják azt, hogy te mit érzel. Ez nagyon fontos: nem másoktól függsz! Ami vagy, az minden belőled ered. Mindent magadnak teremtettél. És mindent meg tudsz változtatni…

Elgondolkodtam a szavain. Befelé figyeltem, és próbáltam megállapítani, hogy vagyok. Közben én is eggyé váltam a természettel. A tavasz illatával, a lágy szellővel, a méhzümmögéssel. 

Hirtelen eszembe jutott még egy kérdés, felemeltem a fejem, de már csak egymagamban ücsörögtem a padon. A békés nyugalom még jó sokáig ott maradt a szívemben…