Ha minden rossz ebben az országban – ahogyan Magyar Péter és követői hirdetik –, és ez egy élhetetlen világ, ahol semmi sem működik, ahol lemaradtunk a Nyugattól, a szomszédainktól, akkor nemcsak a kormányt, hanem minden becsülettel dolgozó magyar embert is arcul csapnak azzal, hogy mi itt valami ősbalkáni életet teremtettünk, és úgy is élünk.
Az AI szerint: „A hagyomány az elődöktől örökölt szokások, hiedelmek, tudások, művészeti formák, technológiák vagy értékek összessége, amelyeket egy közösség nemzedékről nemzedékre ad tovább, és amelyek összekötik a múltat a jelennel, erősítve a közösségi identitást.”
A hagyományok általában az ünnepeink alkalmával jelennek meg a legintenzívebben. A mi választásunk az, hogy miképpen viszonyulunk hozzá.
A mi választásunk, hogy elutasítjuk, vagy követjük.
Hosszú téli éjnek
fényes sötétjében
keresem magamat.
Ámulva nézem az égen
széthintett csillagmagvakat.
A felismerés hirtelen kap el,
hogy ahány csillag ragyog az égen,
az mind én vagyok…
Az is, amelyik fényesen ragyog,
és az is, ami csak pislákol épphogy.
Én vagyok ott messze az a pici,
és én vagyok a valamivel nagyobb.
Szita Károly polgármesternek tökéletesen igaza van, amikor a Tisza Pártnak kidolgozott gazdasági tervről a következőket mondta: „a rendszerváltás óta nem látott mélységbe taszítaná Magyarországot, a magyar családokat, és visszahozná azokat a legsötétebb időket, amikor milliók számára a napi megélhetés, a napi betevő megszerzése volt a cél, nem pedig a saját otthon megteremtése és a gyarapodás.”
Az ilyen balliberális akciókat egyszer-kétszer már kipróbálta Magyarország. Csak a csőd, az elszegényedés, a lemaradás sült ki belőle. Ha ez a megszorító csomag tényleg a Tisza gazdasági programja, akkor ez nemcsak a macskáknak és a kutyáknak ártana, hanem minden magyar család és polgár zsebének is.
Az életünkben az idő egy fontos tényező. Sokszor mennénk ide vagy oda, vagy mindenhova, és sehogy sem jön össze. Valamiért kicsúszunk az időből. Igazából nem tudunk mindenhol ott lenni, és amikor minden is egyszerre zajlik, akkor bizony nem könnyű kiválasztani azt, hogy mit részesítsünk előnyben.
De szerintem rajtunk múlik az is, hogy mire érünk rá. Még akkor is, amikor nem így érezzük.
Mindent megírtak, megbeszéltek, elemeztek már a hozzáértők Orbán Viktor és küldöttségének Trump elnöknél tett látogatásáról, a rezsicsökkentés sikeres megvédéséről. Ezért inkább e tárgyalás egyik utóhatását, egy interjút ajánlanék a YouTube-ról a figyelmükbe. A német Axel Springer Kiadó – egy igen tekintélyes médiavállalkozás Európában – társtulajdonosa, vezetője, Mathias Döpfner megjelent Budapesten, és egy hosszú interjút készített Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Van úgy, hogy hosszú időn át nem történik velünk semmi érdemleges. Csak múlnak a napok, taposunk a taposómalomban, vagy ülünk a babérjainkon, már kedvünk sincs semmihez, és csak úgy vagyunk.
Aztán megmozdul valami. Átbillen egy kapcsoló, fordul egy fogaskerék, és hirtelen beindul a gépezet. És egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy szembejön a minden. Először ijesztő is tud lenni a hirtelen lendület. Aztán ráébredhetünk, hogy ez itt az élet. És ha már itt van előttünk, akkor jó lenne nekifogni, élni, és élvezni minden pillanatát. Mert jön, és adja magát.
Halottak napja volt a hétvégén. Ilyenkor mindig eszembe jut a pécsi temető katonasírjainak végeláthatatlan sora. Nem tudom, hogy a kaposvári temetőkben vannak-e ilyen számban szívet szorító egyenkeresztek húsz-harmincéves férfiak teste – vagy csak emléke – fölött. Fiatal iparossegédek, földművesek, kezdő mesteremberek, egyetemisták, családapák azok, akik e sírokban nyugszanak. Hátrahagyva özvegyeket, árvákat.
Ha úgy érzed, hogy összecsapnak fejed felett a hullámok, ha mindenhol csak falakba ütközöl, ha már azt hiszed, nincs ettől lejjebb, legtöbbször akkor is tehetsz még valamit magadért.
Például felteheted magadnak a kérdést, hogy „és akkor mi van?”
Ahogy a párhuzamos egyenesek
a végtelenben összeérnek,
a végtelen meg valahol
visszahajlik az egészbe,
úgy jönnek vissza érzések,
gondolatok, és remények.
Rég elejtett kívánságok
teljesülnek, mint új álmok.
Idejük van.