Maradjunk emberek!

Új lendületet és új irányt vett a világ fejlődése. Volt már ilyen, amikor a kézi munkát felváltották a gépek. Úgy hívjuk, hogy ipari forradalom.

Ez a mostani helyzet is hasonló ahhoz, csak itt most a gondolkodást adtuk át a gépnek. Nem örülök neki, de már itt van. Küzdhetünk ellene, harcolhatunk ellene, de azt hiszem, ezt a csatát már eleve elveszítettük. Inkább meg kell majd tanulni együttélni vele.

Együtt élni vele úgy, hogy ne legyen fájdalmas, úgy, hogy mi közben emberek maradjunk.

Ehhez persze meg kellene találni magunkban az embert. Valamiért olyan érzésem van, mintha már eltávolodtunk volna emberi mivoltunktól is. Azt, ami igazából mi vagyunk, a mesterséges intelligencia segítségével átalakítjuk, átformáljuk, eltorzítjuk. Belemerülünk a közösségi oldalakba, és kivonulunk a világ természetes formájából. Elfelejtünk nők lenni, elfelejtünk férfiak lenni, elfelejtünk gyerekek lenni, elfelejtünk megöregedni, csak egy profilkép vagyunk néhány közösségi platformon. Aki nincs ott, az talán már nem is létezik. Vagy ő létezik igazán?

Vissza kellene találni önmagunkhoz. Használjuk ki azt, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia sok mindent el tud végezni helyettünk, de mi ne váljunk robottá.

Lépjünk ki az utcára, köszönjünk a szomszédnak, beszélgessünk el a piaci árussal, és nézzünk rá a másik emberre. Ne képernyőn, mobilalkalmazáson keresztül, hanem élőben.

Lássuk meg azt is, hogy csillog a szeme, lássuk meg, ha bánatos a tekintete, vegyük észre mosolyát, halljuk meg hangszínét, és vegyük észre, hogy mennyire más így élőben, mintha csak egy telefon képernyőjén keresztül kommunikálnánk.

Bárhova is vezet a fejlődés, törekedjünk arra, hogy ne váljunk robottá. Ne bújjunk mesterséges álarcok mögé. Őrizzük meg azt az arcot, testet, formát, amit a természettől kaptunk.

Maradjunk emberek.