Tréfa

Azon is lehetne nevetni, ha volna kedvünk, hogy valaki állítólag feljelentette Gálvölgyit, mert egy darabban a színpadon dohányzott. Remélem, lecsukják mindkettőt. Gálvölgyit a dohányelvonóba, a feljelentőt az áprilisi gyűjtőbe viszik. Mindenesetre a türelmi idő lejárt, jöhetnek a büntetések.

Én azért úgy gondolom, sokkal jobb lenne, ha egy egészséges kompromisszum születne, a dohányzók és a nem dohányzók között, valami kulturált hozzáállás, amikor a dohányzó tekintettel van a nem dohányzóra, az pedig némiképpen tolerálja a dohányzót. Persze, amíg nincsenek meg ennek a kiérlelt hagyományai, addig lehet törvénnyel keménykedni, de nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. 

Hozzáteszem, soha nem dohányoztam. Ez nem egészen igaz, nyolcadikos koromban a Feri barátom hozzájutott egy doboz mentolos cigarettához, amit az iskolával szemközti templomkertben eldugtunk, aztán hazafele menet egy-egy szálat elszívtunk. A húsz szál éppen húsz napig tartott. Utánpótlás és motiváció hiányában dohányos énem örökre ott maradt a templomkertben. A Feri azóta is dohányzik, ha jól tudom. 

Tavaszi (lelki) fáradtság

Tavasszal az asszony boldogan ültette el a rózsatöveket. A legdrágábbakat rendelte meg a katalógusból: Queen Elisabeth. Gyönyörű, rózsaszín, 12 tő. Locsolta, gyomlálta, még tápoldatot is vett. Minden reggel várakozással teli nézte meg a kertet a munkába indulás előtt.

Nyár elején kinyíltak a rózsák, gyönyörűek voltak, szebbek, mint a képen. Mindenkinek büszkén mutatta, még le is fényképezte. Amikor az első csokrot leszedte, fehér abrosszal terítette fel az ebédet és középre a Rózsacsokrot helyezte.

A nap sütött, a rózsák egyre nyíltak, az asszony boldog volt és büszke. Locsolta a rózsát, de a rózsák mellett a gyom is szaporodott. Megkérte a kertészt, hogy gyomlálna ki. A kertész rendszeresen gyomlált.

A magyar parlament szép- és árnyoldalai

Gyurcsány - volt pártelnök létére! -, otthagyta a szocialista pártot. Ezt a lépését úgy „hálálta” meg valamikori sportminisztériumi államtitkára, a mostani MSZP-elnök Mesterházy, hogy azonnal levelet írt Kövér László házelnöknek, hogy tíz fő „kilépett” a párt frakciójából. Akik pedig önként kilépnek egy frakcióból, azok nem alakíthattak eddig sem új frakciót, csak fél év elteltével. Ennyit, minimum ennyit, megérdemeltek ezek a hölgyek és urak a volt pártjuktól.

Hiába hadakoztak, hogy ők nem kiléptek, csak kettéosztották a szocialista családi kört, ezt már senki sem hitte el nekik. Ebben biztosan szerepet játszott az is, hogy a hosszú kormányzásuk alatt sem arról voltak híresek, hogy nem hazudtak éjjel, vagy nappal. Vártak hát, hogy elmúlik csak ez a frakciótlan fél év. Így is lett volna, ha nem jön ez az új házszabály. Ennek értelmében a Demokratikus Koalíciónak esélye sincs ebben a ciklusban frakciót alapítani.

Bizony, én ennek kifejezetten örülök.

Elég!

Az élet mindig produkál szörnyűségeket. Mai világunk egy "Kék Fény"-folyamat. Mindig azt hisszük, hogy már nem történhet olyan, amin csodálkoznánk.

Megint történt egy tragédia, egy szörnyű bűn. A magam módján próbálom bemutatni az emberi aljasságot. A mindenáron a haszonszerzés, a pénz motivációját. De bízom az igazságszolgáltatás és a társadalom erejében. Mert csak így leszünk képesek megszüntetni még a gondolatát is a hasonlóknak.

Álmos tavasz

Maradnak hát az álmos reggelek, a nyúlós nappalok, marad az elszabotált tavasz. Marad az érzés, hogy valakik, valamiért megpróbálnak teljesen leszoktatni bennünket a valóságról. Az élet immár teljesen virtuális térben zajlik, a nap, a felhők, a fák, a madarak csupán díszletek, illúziók, hogy mégis, még mindig azon a régi, már régen nem létező Földön élünk. Kell ez a látszat, hogy legyen kedvünk dolgozni, hogy legyen kedvünk vásárolni, hogy legyen bennünk lendület, arra, hogy megtartsuk a semmit. Pedig amiért kapkodunk, már rég nem a mienk. Más gazdálkodik az eszünkkel, az izmainkkal, a vágyainkkal, és már jó ideje az időnkkel is.

Az emberiség, ha van ilyen, így egyben kimondva, sikeresen legyőzte önmagát. Lebontotta a természeti korlátok jelentős részét, hogy helyette sokkal nehezebben áthágható mesterséges korlátokat teremtsen.

Az idő csupán illúzió, mondta Einstein, hétfőn reggel láthattuk, hogy igaza volt. A szabadság is csak önámítás, csupán a börtön lett nagyobb, a falak távolibbak, az őrök rafináltabbak, ám miként egy zsenink, Ady mondta volt száz éve, a mi urunk a pénz, s a rácsok kamatlábak, folytatom én.

23 órás hétvége

A múlt heti négynapos ünnep benyújtotta a számlát, sőt kamatként még egy órát is elvett a vasárnapból. Így aztán semmire nem jutott időm, amit elterveztem.

200%-on pörögve próbáltam megtenni mindazt, amit kellett. Persze nem sikerült. Nem volt időm befejezni azokat, amiket elkezdtem, és nem volt időm elkezdeni azokat, amikhez lett volna kedvem.

De legalább a cipőboltba eljutottam…

Ünnep utáni nagy és kis politikai játszmák

Az EU Bizottság aktivitása nem lankad. Mintha valami láthatatlan parancsot hajtanának végre. Róna Péter közgazdász egészen odáig merészkedik egyik hetilapnak nyilatkozva, hogy Merkel kancellár vezetésével több vezető nyugati politikus kifejezetten meg akarta buktatni az új magyar kormányt. Élén természetesen Orbán Viktorral. Ettől - így Róna Péter -, kifejezetten a békemenet több százezres szimpátia tüntetése rettentette vissza őket. Nehezen hiszem el ezt a teóriát. Hogy Angela Merkel egy pillanatig is gondolt arra a képtelenségre, hogy egy kétharmados többséggel rendelkező magyar kormány személyzeti ügyeibe beleszóljon - hát ez nagyon furcsa lenne.

Azt elhiszem, hogy nagyon nem tetszett neki - és vezető politikustársainak -, az Orbán-kormány intézkedéssorozata. Ezek keményen érintettek német-osztrák-francia cégeket, kereskedő láncokat, biztosító társaságokat, bankokat. Ez az oka az ellenünk beindított „demokrácia-háborúnak”. Ezzel próbálják a magyar kormányt visszatartani a további különadóktól. Nem kétséges, hogy ezek kifejezetten durva és antidemokratikus lépések a részükről, legalábbis magyar szemmel.

Minden gomba ehető! (Egyszer)

Történetünk egy verőfényes vasárnapon indult. Már talán a tizedik turista csomagját vizsgálta a gombaszakértő, mikor egy hölgy került sorra.

- Kint voltunk az erdőben és gombát gyűjtöttünk - mondja. - Hazavittük, és már készültem a vasárnapi ebéd elkészítésére, mikor eszembe jutott, hátha mérges gombát is szedtünk... Férjem büszkén mondta: hidd el, ez mind ehető gomba.

- Hiszen erdő mellett nőttem fel, én csak igazán értek hozzá!

- De, bizony - mondtam - ezt én nem főzöm meg, amíg szakértőnek nem mutatom meg.

- Hát nem hiszel nekem?

- Nem!

- Akkor menjél, de én nem megyek veled - szólt duzzogva a hiúságában megsértett férj.

Kollégám kiborította a kosár tartalmát és egyenként kézbe véve vizsgálta a kalaposokat. Talán a negyediknél tartott, mikor megszólalt:

- Hölgyem ez a galóca bőven elég egy család megmérgezéséhez.

Szürke zóna a Fekete levesben

Március 10-én tartott a lopott logójú szervezet, a szolidaritás egy kis nagygyűlést. Melyen Kónya Péter, ki Lvovban (Szovjetunió) kapott valami rejtélyes kiképzést, arról beszélt, hogy a szerzett jogokból nem engednek. Ez nagyon is korszerű elképzelés, hiszen a Viagra korában az éltesebb urak is könnyedén élhetnek az első éjszaka jogával, mert ha húsz év háború nélküli katonásdi után jár a nyugdíj, akkor bizony a volt földesurak leszármazottai is indulhatnak a patikákba, ha nehezükre esne élni az elődeik által szerzett jogaikkal.

Ott volt még színesíteni a műsort Éhségmenet Imre, aki írói, bocs, exolvasztári munkássága részeként mocskos kis tetűnek nevezte a miniszterelnököt. Természetesen ezt már nem úszhatta meg szárazon, jött is érte a fekete autó, és hazafuvarozta. Hiába, az ilyen kemény diktatúrában már csak így megy ez. Merthogy diktatúra van, azt tőle tudtuk meg, midőn igen elfogulatlan Olga néni rákérdezett a hajban rejtőzködő élősködő ihlette hasonlatára, akkor ekként kérdezett vissza: miért, hívjam talán diktátornak? Ez a módi errefelé, a lábbal tiport sajtószabadság hazájában.

Petőfi és a Sellő

Az építész teret alkot, a szobrász szobrot. A szobor és a tér együtt pedig környezetet teremt, akár egy épületen belül, akár azon kívül, köztereinken. A kettő nem létezhet egymás nélkül, egy célt szolgál: a méltó és harmonikus emberi környezetet, melyhez mindenkinek joga van; kicsinek és nagynak; ráérőnek és rohanónak.

Ebből a környezetteremtő munkából vette ki részét Ispánki József is: az a regényes életű művész, aki éppen 106 éve született – és idén lesz 20 éve, hogy égi műtermébe költözött. Élete Kaposvárról indult, ifjúsága a Donnerhez kötötte.

Régi adósságunkat törlesztettük pénteken, amikor szülőházának falán emléktáblát avattunk. Azonban nem elég táblát avatni, meg kellf ogadjuk, hogy vigyázni fogunk ránk hagyott örökségére, és megőrizzük azt a jövő számára!