A nyolcadik nap

A teremtés megtörtént: „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen” - írta Madách. S lett este, s lett reggel és eljött a nyolcadik nap. Az alkotó bár látta jól, műve évmilliókig eljár tengelyén, mégis érezte tán, hogy mindez nem elég. Kevés, ha a teremtetteknek csupán a rájuk szabott lét kényelmes kitöltése jár fejükben, kevés, ha csupán elveszik, amit a Föld adhat, s aztán elégedetten várják, míg eljön a következő nap. Nem a nyolcadik napon, az alkotó művét szemlélve rájött, hiába szép a rét ezer virága, s hiába szép Éva, s lesz szép minden lánya, kell más szemlélet, mely meglátja a szirmok mögött az okot, a kezdetet, a rejtőzködőt, s meglátja azt is, ami tán nincs, de lehetne. S mire eljött a nyolcadik este, a porban felírva ott állt: 

Lávás szitokkal födve a vetést,
Nekem van szörnyü s lesz szép igazam.
Külön világot alkotok magam.

József Attila

Romantikus mese – II. rész

Az adventi koszorún leégtek a gyertyák, a karácsony is eltelt csendben. Amikor azután a február végi nagy hó is elolvadt, újra emberek jelentek meg a kápolnánál, ásóval, vésővel, fogóval. Ijedten nézte a kis templom: mi készülődik itt? Az emberek azonban most az egyik stációhoz igyekeztek. Ástak mellette, hogy meglessék alapját és kibontották a szoborfülke védőrácsát, hogy megtapinthassák domborművét. 

Mint orvos a betegét, úgy vizsgálta az építész az építményt. Óvatosan kopogtatta a festett domborművet, míg az megadta magát és levált a falról. A szobrászművész forgatta a 100 éves alkotást, azután elhangzott a rettenetes diagnózis: a plasztika menthetetlen, anyaga gyenge, már nem javítható. Óvatosan újságpapírba csomagolta és műtermébe vitte.

Közben elkészült a gödör a stáció mellett és látszódott, hogy az alapozás elégtelen: a pár sor tégla kifagyott, nem csoda, hogy az építmény megsüllyedt, s hogy évtizedekkel ezelőtt egy nagy szél felborította. A műköves mester a kocsi platójára fektette az üres oszlopot és műhelyébe szállította.

A tizenhárom ottmaradt stáció aggódva várta mi történik, de a kápolna példája bizakodásra adott okot.

Politika kultúrával - és nélküle

Az elnök hibázott, mennie kellett. Nem kért kiutat. Ahogy nem lett volna kiút Hornnál, Medgyessynél és Gyurcsánynál sem. De őket a pártjuk mégis a posztjukon tartotta. Mert ilyenek voltak, és feltehetően ilyenek ma is. 

A Fidesz-KDNP nem ilyen. Azért kaptak ekkora bizalmat a választópolgároktól, hogy ők véletlenül se kövessék szociálliberális elődeik megalkuvó, minden szennyet a szőnyeg alá söprő magatartását. Amiből aztán nemcsak a Horn, Medgyessy és Gyurcsány ügyek kerekedtek ki, hanem korrupciós ügyek sokasága. „Ha nekik szabad, nekem is” alapon jöttek a Zuschlag, Hagyó, Szilvásy, Hunvald, BKV, Sukoró, Postaszékház és más sötét ügyek. Így vált az MSZP és az SZDSZ következmény nélküli párttá. Az SZDSZ eltűnt, a szocialisták még töredékükben jelen vannak a Parlamentben. És ott olyan kínosan viselkednek, ahogy például a Schmitt-beszéd alatt. Nem menti őket, hogy a másik két ellenzéki párt, az LMP és a Jobbik is így tett. 

Nemrégiben lemondott a német köztársasági elnök is. Christian Wulff a CDU jelöltje volt. Még nem elnökként elfogadott egy baráti kölcsönt, és meghívásokat Mallorcára, Floridába. Nem tehette volna. Ezek miatt lemondott.  Az ellenzék vezére, a szociáldemokrata párt elnöke, Sigmar Gabriel úr nem úgy viselkedett, ahogy magyar kollégái. Gabriel végig visszafogottan, kulturáltan nyilatkozott Wulff ügyéről, nem vette fel az amúgy támadó stílusát. Mert a Köztársaság Elnökéről volt szó. Mindenki elnökéről. Az övéről is. Nemcsak a volt CDU-s Wulffról. Vessék ezt össze azzal a gondolkodással, viselkedéssel, ahogyan a magyar ellenzék - kivétel nélkül - a Schmitt-ügyben szerepelt. 

Kitörés!

Nézhettem, hogyan sütik a kemencében a kenyeret, hogyan készül a túró és a vaj. A felesleget minden héten a közeli városba vitték a piacra. Ebéd helyett egy libazsíros kenyér, a kertből behozott friss paradicsom vagy paprika volt a kedvenc. És újból a játék a kis bocival, felülni a szekérre, kimenni a mezőre. Hazafelé a széna tetején ülni.

Múltak az évek és a falu is változott. Alakultak a szövetkezetek, hogy hogyan, az most nem téma. De rájöttek, hogy a háztájit erősíteni kell, mert különben nem lesz mit enni. Ment a háztájiból a zöldség, gyümölcs, baromfi, sertés exportra.

Hízott a bika az istállóban, tépték a libát, csomagolták a hízott májat. Így érkeztünk el a rendszerváltásig és a tökéletes hanyatlás időszakába. A falvakból sokan elköltöztek, ki ezért, ki azért, maradt az egyre öregedő népesség. Lassan a portákat benőtte a fű és a gaz, az istállókból garázs lett, az ólak kongtak az ürességtől. Az emberek a tv vagy a ház előtt mulatták az időt. Havonta az önkormányzatnál sorakoztak.

Tréfa

Azon is lehetne nevetni, ha volna kedvünk, hogy valaki állítólag feljelentette Gálvölgyit, mert egy darabban a színpadon dohányzott. Remélem, lecsukják mindkettőt. Gálvölgyit a dohányelvonóba, a feljelentőt az áprilisi gyűjtőbe viszik. Mindenesetre a türelmi idő lejárt, jöhetnek a büntetések.

Én azért úgy gondolom, sokkal jobb lenne, ha egy egészséges kompromisszum születne, a dohányzók és a nem dohányzók között, valami kulturált hozzáállás, amikor a dohányzó tekintettel van a nem dohányzóra, az pedig némiképpen tolerálja a dohányzót. Persze, amíg nincsenek meg ennek a kiérlelt hagyományai, addig lehet törvénnyel keménykedni, de nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás. 

Hozzáteszem, soha nem dohányoztam. Ez nem egészen igaz, nyolcadikos koromban a Feri barátom hozzájutott egy doboz mentolos cigarettához, amit az iskolával szemközti templomkertben eldugtunk, aztán hazafele menet egy-egy szálat elszívtunk. A húsz szál éppen húsz napig tartott. Utánpótlás és motiváció hiányában dohányos énem örökre ott maradt a templomkertben. A Feri azóta is dohányzik, ha jól tudom. 

Tavaszi (lelki) fáradtság

Tavasszal az asszony boldogan ültette el a rózsatöveket. A legdrágábbakat rendelte meg a katalógusból: Queen Elisabeth. Gyönyörű, rózsaszín, 12 tő. Locsolta, gyomlálta, még tápoldatot is vett. Minden reggel várakozással teli nézte meg a kertet a munkába indulás előtt.

Nyár elején kinyíltak a rózsák, gyönyörűek voltak, szebbek, mint a képen. Mindenkinek büszkén mutatta, még le is fényképezte. Amikor az első csokrot leszedte, fehér abrosszal terítette fel az ebédet és középre a Rózsacsokrot helyezte.

A nap sütött, a rózsák egyre nyíltak, az asszony boldog volt és büszke. Locsolta a rózsát, de a rózsák mellett a gyom is szaporodott. Megkérte a kertészt, hogy gyomlálna ki. A kertész rendszeresen gyomlált.

A magyar parlament szép- és árnyoldalai

Gyurcsány - volt pártelnök létére! -, otthagyta a szocialista pártot. Ezt a lépését úgy „hálálta” meg valamikori sportminisztériumi államtitkára, a mostani MSZP-elnök Mesterházy, hogy azonnal levelet írt Kövér László házelnöknek, hogy tíz fő „kilépett” a párt frakciójából. Akik pedig önként kilépnek egy frakcióból, azok nem alakíthattak eddig sem új frakciót, csak fél év elteltével. Ennyit, minimum ennyit, megérdemeltek ezek a hölgyek és urak a volt pártjuktól.

Hiába hadakoztak, hogy ők nem kiléptek, csak kettéosztották a szocialista családi kört, ezt már senki sem hitte el nekik. Ebben biztosan szerepet játszott az is, hogy a hosszú kormányzásuk alatt sem arról voltak híresek, hogy nem hazudtak éjjel, vagy nappal. Vártak hát, hogy elmúlik csak ez a frakciótlan fél év. Így is lett volna, ha nem jön ez az új házszabály. Ennek értelmében a Demokratikus Koalíciónak esélye sincs ebben a ciklusban frakciót alapítani.

Bizony, én ennek kifejezetten örülök.

Elég!

Az élet mindig produkál szörnyűségeket. Mai világunk egy "Kék Fény"-folyamat. Mindig azt hisszük, hogy már nem történhet olyan, amin csodálkoznánk.

Megint történt egy tragédia, egy szörnyű bűn. A magam módján próbálom bemutatni az emberi aljasságot. A mindenáron a haszonszerzés, a pénz motivációját. De bízom az igazságszolgáltatás és a társadalom erejében. Mert csak így leszünk képesek megszüntetni még a gondolatát is a hasonlóknak.

Álmos tavasz

Maradnak hát az álmos reggelek, a nyúlós nappalok, marad az elszabotált tavasz. Marad az érzés, hogy valakik, valamiért megpróbálnak teljesen leszoktatni bennünket a valóságról. Az élet immár teljesen virtuális térben zajlik, a nap, a felhők, a fák, a madarak csupán díszletek, illúziók, hogy mégis, még mindig azon a régi, már régen nem létező Földön élünk. Kell ez a látszat, hogy legyen kedvünk dolgozni, hogy legyen kedvünk vásárolni, hogy legyen bennünk lendület, arra, hogy megtartsuk a semmit. Pedig amiért kapkodunk, már rég nem a mienk. Más gazdálkodik az eszünkkel, az izmainkkal, a vágyainkkal, és már jó ideje az időnkkel is.

Az emberiség, ha van ilyen, így egyben kimondva, sikeresen legyőzte önmagát. Lebontotta a természeti korlátok jelentős részét, hogy helyette sokkal nehezebben áthágható mesterséges korlátokat teremtsen.

Az idő csupán illúzió, mondta Einstein, hétfőn reggel láthattuk, hogy igaza volt. A szabadság is csak önámítás, csupán a börtön lett nagyobb, a falak távolibbak, az őrök rafináltabbak, ám miként egy zsenink, Ady mondta volt száz éve, a mi urunk a pénz, s a rácsok kamatlábak, folytatom én.

23 órás hétvége

A múlt heti négynapos ünnep benyújtotta a számlát, sőt kamatként még egy órát is elvett a vasárnapból. Így aztán semmire nem jutott időm, amit elterveztem.

200%-on pörögve próbáltam megtenni mindazt, amit kellett. Persze nem sikerült. Nem volt időm befejezni azokat, amiket elkezdtem, és nem volt időm elkezdeni azokat, amikhez lett volna kedvem.

De legalább a cipőboltba eljutottam…