Megy a huzavona az Unió és Magyarország között a nekünk járó pénzek utalása ügyében. A legfőbb kifogás az, hogy nem felelünk meg a jogállami kritériumoknak, a jogállamiságnak. Hogy mi az a jogállam, azt tudjuk. Az ország alkotmánya rögzíti ezt – választások megtartása, törvényhozás, államigazgatás keretei –, ami szinte minden európai országban azonos. Ez tehát velünk sem lehet baj.
Általában úgy születnek az írásaim, hogy valamit dob az élet, én körbejárom, majd leírom a gondolatokat, amiket előhozott. Most is így indultam neki…
A napokban csupa olyasmibe futottam bele, hogy valaki nemtetszését nyilvánította ki valamivel kapcsolatban. Mivel én igyekszem a dolgokat a pozitív oldaluknál megfogni, ezek a kritikák ritkán egyeztethetőek össze a látásmódommal. Főleg azért, mert a legtöbbnek értelmét sem látom.
Kikaptam. Bizonyos dr. Kaltenbach Jenő jogtudós, egyetemi tanár, tanszékvezető és volt sok minden magas hivatali és közéleti rangú ember eltanácsolt, eltiltott. Na, nem az egyetemről, mint anno Horger Antal bizonyos József Attilát, hanem csupán a saját, tessék figyelni, Facebook-oldalának megtekintésétől és a posztokhoz való hozzászólás lehetőségétől.
Ahogy éljük a mindennapi életünket, egyszer csak jön egy pillanat, és azt vesszük észre, hogy benne vagyunk a taposómalomban, de már nem élvezzük. Eljön az az idő, amikor az egykori álommunka is unalmassá válik. A monotonitás – még akkor is, ha kényelmes számunkra – egy idő után teherként nyomja vállainkat. Állandó feszültség lesz úrrá rajtunk, és távol kerülünk önmagunktól.
Abban, hogy a migráció nem megoldás Európa demográfiai gondjaira, a magyarok döntő többsége egyetért. A woke-kultúra terjedésének megakadályozása már kevésbé érdekel bennünket. A genderelméleteket keményen elutasítjuk, de példáit inkább megmosolyogjuk. Mert innen a Duna-Tisza mellől nézve annyira hihetetlenek. Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencia megnyitóján külön is foglalkozott ezzel a három – migráció, woke és gender nyomulás – veszéllyel. A kormányellenzék, de még az amerikai nagykövet is álproblémának tartja mindezt, mondván, hogy ma a központi kérdés az orosz-ukrán háború, és jobb lenne, ha a kormányfő inkább felhagyna a békepolitikájával, mintsem ezzel a hamis "kultúrharccal" traktálja az ország népét.
Találgatjuk csak, hogy mi történt az USÁ-ban és az Európai Unióban, hogy ilyen elánnal vetik bele magukat az orosz-ukrán háborúba. A baltiak és a lengyelek oroszoktól való félelme egyértelmű. De mit keres például Németország ukrán földön, ott, ahol történelmi bűnei miatt sem illene lennie? Miért fontos ennyire az USÁ-nak Ukrajna? Jöttek a válaszok: gopolitikai érdekek, Európa leválasztása az orosz energiáról és nyersanyagokról. Ez persze egy érdekes magyarázat.
Az idő egy állandóan jelenlévő tényező az életünkben.
Általában a végleteit vesszük észre. Vagy nincs elég belőle, vagy túl sokat kell várni, amíg eljön valaminek az ideje.
Persze minden relatív. Az idő meg főleg!
Többnyire mindenkinek vannak vágyai és álmai. Nézzünk magunkba, és ott megtalálhatjuk. Néha nekirugaszkodunk, és teljes erővel megpróbáljuk megvalósítani őket. Ilyenkor általában két dolog történhet: vagy akadályokba ütközünk, vagy megtérül a befektetett energiánk, és teljesül az, amiért megdolgoztunk.
Ahogy elkezdünk önmagunkkal foglalkozni, és elővesszük a kis csomagot, amibe a legbelső énünket burkoltuk, érdekes folyamat indulhat el.
Különös plakátok kerültek a magyar utcákra. Az USA követsége gondolt arra, hogy "Ruszkik haza!" felirattal ébreszti fel a magyar békepártoló népet. Cél: beállni az amerikaiak által diktált háborús sorba. Nehéz megítélni, hogy a nagykövetség valójában miért vette kölcsön az 56-os pesti srácok falfirkáját, Ukrajnát is belekeverve – pontosabban összekeverve –, a magyar forradalommal.