Mindenkinek van egy álma

Ifjúkoromban volt egy kedves ismerősöm, szívvel lélekkel zenélt. Együttest alapított, és úgy tűnt, hogy a zenének szenteli az életét. Aztán távol kerültünk egymástól, de tudom, hogy családot alapított, jöttek a gyerekek, és a zenei karrier valahogy háttérbe szorult. 

A minap szembejött velem egy kép, ahol láttam, hogy az ismerősöm ismét zenél! És bár nekem teljesen mindegy, hogy ő mivel foglalkozik, mégis kellemes érzéseket ébresztett bennem, hogy visszatért az álmaihoz. Ez indította el bennem a következő gondolatsort.

Gyerekkorában mindenkinek van egy álma, egy elképzelése arról, hogyan is szeretne boldogan élni. Aztán lassan, az idő múlásával megtanítják nekünk, hogy az álmok nem igazak. Jön valaki, és megmagyarázza, hogy amit szeretnénk, az lehetetlen. Jönnek mások és kinevelik belőlünk az álmodozást. Helyette megkapjuk a megfelelést. De az is előfordulhat, hogy a sok egyéb teendőnk közepette megfeledkezünk az álomról.

Aztán jó esetben eljön egy olyan pillanat, amikor már nem akarunk senkinek és semminek megfelelni. Amikor már nem görcsölünk az anyagiak miatt, amikor már útjukra engedtük a gyerekeinket is, amikor önmagunk tudunk lenni. Ilyenkor szoktak felbukkanni a gyerekkori álmok. Elővesszük, leporoljuk, átgondoljuk, ízlelgetjük, majd megéljük minden csodájával és varázslatával együtt.

Mert mindenkinek van egy álma.
Mert az álmok megvalósíthatók. 
Merjünk álmodni. 
Merjük megtenni.
Soha nem késő.