Töltődés
Azt már megszoktuk, hogy amennyiben használni kívánjuk a telefonunkat vagy az egyéb apró elektromos szerkentyűinket, akkor fel kell őket tölteni. De sokszor nem foglalkozunk azzal, hogy időnként önmagunkat sem ártana feltölteni. A hétköznapok szürkeségében könnyen lemerülünk, és ilyen állapotban ingerlékenyebbekké, sérülékenyebbekké válhatunk.
A töltési módszer a gyakorlatban egyéneként változó. Általában olyan tevékenység, vagy állapot közben töltődünk, amiben jól érezzük magunkat, és amit élvezünk. Van, akinek csend kell és nyugalom, van, aki attól töltődik fel, hogy végre jól kialussza magát, míg mások a természetben találják meg az örömüket, vagy éppen valamilyen mozgásforma által töltődnek. Leginkább az számít, hogy benne legyen az élvezet, az egyensúly, a szeretet.
És akkor el is érkeztünk a töltődés lényegéhez: amiben benne van a szeretet, abból nyerjük az erőt. Amit élvezettel és szenvedéllyel teszünk, az megerősít bennünket. A szeretet mindennek a mozgatórúgója. A szeretet az a varázslat, amire mindenkinek szüksége van. Akár kívülről kapjuk, akár belőlünk jön, mindenképpen töltődünk általa.
Keressünk olyan tevékenységeket, amelyekben érezzük a szeretet erejét, és tegyük ezt minél sűrűbben. Ha csak pár percig, akkor addig, de tegyük minél többször. Ez által töltődünk, ez mindenkinek jó.
Aki feltöltődik, abból sugárzik a szeretet ereje, és ez másokat is tölthet. Milyen kellemes láncreakció!
Tegyük hát minél gyakrabban azt, amit szeretünk.
Fogjunk neki már ma.