Ubique bonum est, sed optimum est domi esse!

Nekünk Kaposvár az otthonunk, nekünk itt kell jól érezni magunkat. Néztem a tv-t és örömmel töltöttek el a városunkba turistaként látogatók dicsérő szavai. Érezhető volt, hogy ez nem csak kötelező dicséret az idegen részéről.

Abba a hibába esünk, mint a gyermeknél: mindennap látjuk, de nem látjuk úgy a fejlődését, mint a távoli rokon, aki csak ritkán látja őt. Mindennapi apró és nagyobb gondjaink gátolják emlékezőtehetségünket. Mintha állandó ködben járnánk és a ködtől nem látnánk semmit.

Pedig még egy emberöltő sem telt el, és mégis fényévnyi a különbség. Vannak persze olyanok, akik csak kritizálnak. Ez nem jó így, nincs ez, nincs az, de alternatívát nem kínálnak. Nem szeretném az ezerszer ismételt Kennedy elnök szavait idézni. Pedig az lenne jó, ha minden torokból felhangzana: és én mit tehetek a városomért?

Fiatal barátaim, ez a város a jövő nemzedékének épül. És a jövő olyan lesz, amilyenné formáljátok. Megőrizve történelmi értékeit, eresszétek el fantáziátokat. Alkotni, alkotni, alkotni! Nektek kell tudni, vitorlát bontani, és repülni a jövő felé.

Woodoo és más semmi

Ez az ősi vadász, harcos itt lépdel a felhőkarcolók árnyékában, kezében okostelefonnal és érzi, valami hiányzik.

Igen, hiányoznak a rítusok, az ősi élet mérföldkövei, hiányzik a világ természetes rendje. A mai ember frusztráltsága jól mutatja, hogy a hiány nem pótolható. Ha már nem kell a közös varázslat se a vadászathoz, se a háborúhoz, se a szexhez, akkor mi marad?

Persze az idők folyamán különböző kultúrákban, mindig történtek kísérletek, hogy a rítushiányt egyfajta rítuspótlóval helyettesítsék. Gondoljunk csak a római cirkuszokra, a liturgikus naptárra, amely valamikor a keresztény életvitel gerincét alkotta, de gondolhatunk akár a Húsvét-szigetek szobormániájára is.

Mai korunk legnagyobb baja, hogy bár modern rítusok vannak, ám azok kevés kivétellel nem alkotnak egységes rendszert. Az egyik ilyen kivétel a sport, és így BL-döntő után kimondhatjuk: a foci.

Ez a sportág önmagában leképezi a törzsi vadászat, harc alapelemeit. Ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen, szükség van az együttműködésre, de szükség van az egyéni kezdeményezőképességre is.

Szabályai viszonylag egyszerűek, maga a sportesemény, a körítés kivételével ugyanúgy zajlik a világ bármely eldugott zugában. Ám ez a jól megszervezett, felépített rítuspótlék sem elégíti ki minden hívét, vannak, akik szeretnék, ha több lenne, ezért a törzsi háborúkat újravívják a stadionokban.

Persze nem mindenki rajong a fociért, vagy valamely más sportért, neki ott lehetnek a koncertek vagy egyéb közösségi események. Ám minden hiába, valami hiányzik, ezért terjed az ezotéria, ezért kapnak lábra modern hiedelmek, ezért virágzanak a közösségi oldalak. Ám az élet csak nem akar a több tízezer év alatt megszokott mederben csordogálni.

A csoda, mint olyan eltűnt, a helyére lépő tudás és véletlen néhányszáz év alatt még nem épült be a génekbe. Ezért tűnik úgy, hogy valami a legihletettebb pillanatokban is hiányzik. Ezért érzünk némi ürességet, ha az utolsó oldal után becsukunk egy könyvet.

Intermezzo csőtörésre

Jól szocializált gyerekeim vasárnap reggel nyolc órakor ébresztettek. Tudvalevő, hogy a hajnali kelésre valahogy alkalmatlan vagyok és magas fokú idegességgel reagálok - főleg hétvégén. Már az gyanús volt, hogy a gyerekekkel sem a kávé, de még a kávéillat sem érkezett a szobába.

Rosszat sejtve kinyitottam a szememet, és ők ott álltak kétségbeesve és nem kímélve: nincs víz! A hír végzetesen csengett, ugyanis ma templomi fogadalomtételre, konfirmációra készültek a nagyok - jeles esemény ez egy református család életében. A vendéglista hosszú volt: szülők, keresztszülők a gyerekeikkel, testvérek az unokatestvérekkel…

Miközben a várható higiénés gondok és szervezési nehézségek cikáztak a fejemben, Ők ott álltak az ágyam végénél és hajukat mutogatták kétségbeesve - lányok…

Az első mentőgondolat a szomszéd utcában lakó nagypapa volt: irány át kocsival, ott fürdünk, hajat mosunk; egyelőre jussunk el a templomba, utána majd kitaláljuk a többit. Telefonon bejelentkeztem, hogy ne lepődjön meg a csoportosan érkező ingyen fürdőzők láttán, ekkor ért a második rossz hír: ott sincs víz! Válságstáb, majd a mentőötlet: a medence - hiszen ott van úszómedence!

A nagy világon e kívül/Nincsen számodra hely

19 éve 35 szülő 4 évre belém helyezte a bizalmát és rám bízta kisfiát, kislányát. Próbáltam nem visszaélni ezzel, de ha belegondolunk, hogy otthon 1-2-3 serdülő is sírba viheti egy időre a szülőket és nagyszülőket, akkor érthető, hogy nem mindig sikerült a küldetést betölteni.

Kislányaimnál is azt tapasztaltam, hogy a saját serdülésemnél már csak az övékét viseltem nehezebben. Akkor ezt gondolatban mindenki szorozza be 35-tel! A tanítás semmi ahhoz képest, amit az embernek a 4 középiskolai év alatt át kell élnie osztályfőnökként. Vázolok néhány villanást ebből:

- Pálinka a hátizsákban osztálykiránduláson,

- Nelli beleesik a Tiszába, nem tud úszni, de szerencsésen fennakad egy faágon,

- Tőlem 20 méterre Gergő kenustul a Dunába esik, és persze nem tud úszni,

- Veszekedés a tablóképen viselhető blúzon, osztálypénzen, stb,

- Meg még amikről nem is tudok…

Szerencsére mindenki életben maradt, és szerencsére én is ép elmével úsztam meg a 4 évet. Persze mindez nagyon szórakoztató volt, mert elmondhatom, hogy a humor senkitől nem állt távol és ez átsegítette a közösséget a nehézségeken.

Aztán 1997-ben bánatosan elballagtunk. Viszont néhány napja volt a 15 éves találkozó.

Szoboravatás és szoborgyalázás Somogyországban!

A szoborgyalázás egyértelműen előre kitervelt garázdaság, egy művészeti érték rongálása! Ráadásul egy „Kék szalaggal a demokráciánkért” mozgalom vezetője, ügyvéd és büntetőjogász által elkövetve. Dániel Péter tettét azzal indokolta, hogy Horthy „tömeggyilkos háborús bűnös”. Azaz fogalma sincs arról, hogy Horthyt a Nürnbergi perben sem tartották annak.

Tom Lantos Auschwitzból szabadult magyar zsidó, amerikai szenátorként a Szenátusban megemlékezett Horthy elit hadosztályának bevetéséről, Koszorús ezredes hőstettéről az Eichmann-Baky puccskísérlettel szemben. Ezzel több mint 100.000 zsidó életét mentették meg.

Öreg, egykor sárga csillagot hordott barátom csak annyit mondott: „Tudod, én legalább 30 olyan intézményről tudok, mely iparilag mentette a zsidókat (tőle függetlenül én is tudtam jónéhányról), s háromszázezer magyar tette magánemberként ugyanazt”. Akkor, főbelövés terhe alatt!

A bolsevikok és „kis nyilasok” 1945 után sokan együtt hajtották végre az ÁVH rémtetteit! Kiemelném, hogy mindkét „eszmeirányzat” követeinek többsége rendkívül iskolázatlan és primitív volt, akárcsak a Rákosi-rendszer megvalósítóinak és a kommunista kádereknek többsége.

Mellesleg 1944. legelején Magyarország volt az egyetlen ország, ahol a zsidók viszonylagos biztonságban és a vészkorszak túlélésének reményében élhettek. Vácott lengyel zsidó gyerekeknek Teleki Pál antiszemita miniszterelnök idején külön zsidó iskolát működtettek. Hitler és stábja nem véletlenül nevezte „zsidóbérencnek” Magyarországot. (Bár nem pénzért, de emberségből és nemzeti természetességből tényleg csinálták)

Horthy tényleg joggal gyűlölte a bolsevizmust és annak megvalósítóit, kik között igen sok hitehagyott, őseit, de nem hitét tekintve zsidó (hitét a kommunizmus hitére felcserélt!) bolsevik volt vezető. De épp úgy nem lehet az ő bűnüket a zsidóságra, különösen nem az egykor igen széles rétegben magát magyarnak értő zsidókra kenni, mint a kereszténynek született, de barbár és ugyancsak nemzetrontó nyilasokét az egész nemzetre.

A Mercedesre, és más csodákra várva

Csodára várunk valamennyien. A vállalkozók, kereskedők, akik termelnének, adnának-vennének, de nincs kinek. Recesszióban üresek a zsebek. Üres zsebből pedig nem lehet venni, beruházni. Mondják, majd talán a mezőgazdaság csodát tesz, mint tavaly. Ez volt a bizakodás egészen Húsvétig. Amíg nem jöttek a fagyok, vele a fagykárok. A gyümölcstermelésünk java ráment erre a néhány hideg napra.

Másnak sem megy valami fényesen. A románok rosszabbul vannak, a csehektől is egyre sötétebb hírek jönnek. A görögök kezét pedig el fogja engedni Európa. Majd jön náluk egy jó kis katonai puccs, ha már a globalizációba és sok pártjukba így belebuktak.

A mi számunkra egy halvány reménysugár, hogy Németország a vártnál megint csak jobban teljesít. Különös ez, hogy mindenhol gond-gond hátán, kivéve a németeknél.  Miután a magyar gazdaság ezer szállal kötődik Dél-Németországhoz, van egy kis esélyünk arra, hogy az év további időszakában ne essünk még lefelé.  Ettől a negyedévtől belép a kecskeméti Mercedes-gyár is, és a hírek szerint ez majd csökkenti a recessziónkat.

A szomorú csak az, hogy ez az ország képtelen idegen eszközök, idegen segítség nélkül lakóit egy normális polgári szintre hozni. Az idegen beruházásokat sem lehet valós segítségnek nevezni. A megtermelt nyereséget a külföldi cégek kiviszik az országból. Ebből nekünk igazi felemelkedésünk soha nem lesz. Rajtunk csak az segítene, ha sok-sok magyar tulajdonú kis- és közepes termelő vállalkozás nőne ki a földből, vagy e valójában mezőgazdasági országban csupa életképes családi gazdálkodás kezdene európai szinten működni. Ettől sajnos messze vagyunk. Nálunk marad a recesszió.

Paperback Writer

Álmomban regényt írtam. Körülöttem a szokásos kellékek, írógép, pipa, egy üveg bor és nyitott ablak, ami a kertre néz. És jött a kérdés: miről írjak?

Gondolatok röpködtek a fejemben. Krimi, családi-, sci-fi vagy szerelmes regény? Döntöttem! Legyen krimi! De milyen krimi? Logikai felépítésű, vagy több száz liter vérrel fűszerezett brutális? Címet kellene adni a műnek. Gondolkodási szünet. Míg gondolkodom, egy pohár nedű jólesne.

Nyitom a palackot, töltök. Glutty-glutty. Ez jólesett, szerintem megismétlem. Glutty-glutty. No, de keressük tovább a címet. Rágyújtok egy pipára. A dohány szépen izzik, hátradőlök a fotelben. Kifújom a füstöt és ekkor a homlokomra csapok. Megvan!

A véres kéz. Nem jó, túl triviális. A báránybőrbe bújtatott farkas. Nem jó, megtámadják az állatvédők. No, gondolkozzunk csak tovább! Kinézek az ablakon, hátha ma alacsonyan szállnak a múzsák és elkapok egyet.

Várok, csak várok, a gondolkozás egyre nehezebben megy. Csak jönne már az a múzsa, no, nem a csúcs, de legalább egy snassz mezei. Nézem az írógépet, a betett papírt, még üres. Ha önjáró lenne és ontaná magából a betűket, mondatokká összefonva. De semmi. A kínok kínját élem át, de talán segít a palack szelleme.

Veszem az üveget. Töltenék, de a palack üres. Ekkor felébredtem.

Fapuma

Néha, mint bevallottam már, ha a napi tevékenység nem emelte meg kellően az adrenalin szintem és erre alkalmas sportesemény sem ígérkezik, belepillantok a szájtépős műsorok valamelyikébe. Általában csatornától függetlenül rövidesen jön valaki és előadja, hogy nálunk igen magasak a bérköltségek, ez akadályozza a munkahelyteremtést, ez a fejlődés gátja, ez ellen pedig azonnal tenni kell.

A következtetések levonása nem rám tartozik, van erre éppen elég önjelölt próféta, jelenleg éppen 386-ot fizetünk azért, hogy helyettem ezt a megoldó képletet bemondja.

2011-ben az unióban az egy órára jutó átlagos . A legmagasabb Belgiumban, ott éppen 39,1 euro. Most tessék kapaszkodni: nálunk 7,6 euro, vagyis az átlagnak csupán a harmada, miközben a termelékenységünk 75%-a az uniósnak, ez a csehekével egyenlő. Az egy főre eső GDP 64%-a az uniósnak, ezt a foglalkoztatottsági mutatók alapján a munkaképes lakosság 54%-a termelte meg.

A nettó átlagkereset az uniós átlag 40%-a körül mozog. Az árszínvonal az EU átlagának 66%-a, ezen belül a háztartási energia az átlag 86%-a, a távközlés 99%-a. A közlekedés költsége az uniós átlag 80%-a, vagyis a képletet leegyszerűsítve a magyar dolgozónak éppen kétszer annyiba kerül eljutni a munkahelyére, mint az átlagos uniós polgártársaknak, betelefonálni, hogy  nem jött a busz, késni fogok pedig másfélszer annyiba. Az adatokból ennyi legyen is elég.

Viharos tapas(ztalat)

Klári barátnőmmel az előre beharangozott hirtelen hidegfront ellen előre eltervezett mediterrán vacsorával védekeztünk. Kihasználva az előlegbe kapott nyári meleget, a kerti-nappaliban kezdtük a készülődést.

A Barcelonából hozott emlékmorzsák tapas(ztalat)ai alapján az apróra vágott friss paradicsomot olívaolajjal, fokhagymával és petrezselyemmel elkeverve pillanatok alatt elkészült a feltét. Mellette a vákuumfóliás feketeerdei sonka legalább olyan jónak bizonyult, mint méregdrága ibériai rokona.

Amíg a kenyérpirító illedelmesen pirította a kenyérszeleteket, a főfogás is összeállt: a narancs és citromszeletekkel bőven ízesített jéghideg sangria.

Az egyre erősödő szélnek fittyet hányva egyre vidámabbra hangoltuk magunkat, mígnem a terítővel együtt az ölünkbe röpülő sangriás poharak eszünkbe juttatták összejövetelünk mondvacsinált indokát: itt az utálatos vihar!

Bazsival a matek egy álom

Első élményem vele, hogy a szülei éppen étkeztek a Közgaz-menzán és a Bazsi babakocsiban ült, rajta egy kutyahámszerű valami, persze duplán, és egyszer csak fejjel lefelé lóg ki a kocsiból. Na, ez azóta sem változott, mert évek óta voltizsál, és csinos lányok emelgetik a magasba, ahol ő folyamatosan fejjel lefelé lóg, de hám nélkül.

21 évig tartó tanári pályafutásom megfejthetetlen rejtélye volt, hogy egy amúgy több vonalon is tehetséges fiatal miért iszonyodik a matematikától elemi erővel. Bazsival mindenről el lehet beszélgetni, minden érdekli, de ha becsempészem a matekot és rájön, akkor elborul az agya és gátolja az ismeret befogadását. Ha addig élek is, kitrükközöm úgyis, csak ezt még nem tudja, és megszereti a matematikát! Ebben persze szülei is támogatnak, mert beígértek egy kutyust, ha javít a jegyein.

Katartikus élmény volt számomra, amikor meghívott a Pál utcai fiúk előadására (Kaposvár, Csiky Gergely Színház), amiben filozofikus alakítást nyújtott. Igazi gyerek, aki szárnyait próbálgatja. Mélyen viszont ott él benne a KAMIKAZE, aki fejest ugrik a babakocsiból!