Államférfiak (!?)
Két rövidhír |
1./ Megtalálták Gyurcsány Ferenc volt sógorának szakdolgozatát. Az egykori miniszterelnöké furcsa módon azonos címet viselt 4 évvel később. Ami még különösebb, hogy Gyurcsány Ferenc megkerült bírálatában a hibajelzések azonosíthatóan ugyanazon oldalakra vonatkoznak, mint ami hibák a sógornál előfordultak. 2./ Kerekiben most vasárnap felavatják Horthy Mikós volt kormányzó szobrát, a Horthy Mikós téren. |
És mi köze a két hírnek egymáshoz?
Hát egyszerűen két „egykori államférfiról” van szó, kiknek megítélése enyhén szólva különbözik.
Médiahírek szerint ma már tényként kezelhető, hogy Gyurcsány Ferenc diplomamunkájának címe azonos sógora négy évvel korábbi, de más tanszékre került dolgozatával. Fletó bevallottan olvasta sógora dolgozatát. Nehezen magyarázható, miért választott azonos címet!
Még gyanúsabb azonban, hogy Gyurcsány dolgozatának előkerült bírálata oldalszám szerint jelöli a hibákat, s ezek azonos oldalra esnek, mint sógora azonos (!) hibái. Ez a valószínűségelmélet szerint azt látszik bizonyítani, hogy a két dolgozat feltehetően azonos. Ugyanis ha csak idézetek szerepelnének, és közben saját vagy máshonnan vett szövegek, vajon hogyan esnének azonos oldalra az azonos hibák?
Hírek és tanúk szerint Fletó tanári pályán nem végzett gyakorló oktatást sem, és azonos alapszervi MSZMP tagok vizsgáztatták.
Nem az én dolgom eldöntetni, vajon Fletónak ezek után lehet-e érvényes diplomája tanári, majd közgazdász szakon. Schmitt Pál esetében összeült az illetékes egyetemi tanács, és elítélő határozatot hozott. Gyurcsány ügyben történtek intézkedések, tudomásom szerint még nem hívták össze az illetékes egyetemi bizottságot.
A Horthy-időszak a nemzetépítésről, a nemzet újjáépítéséről szólt. Trianon után 11 év alatt a megcsonkított ország új fényt és hatékonyságot kapott. Fletó és barátai hatékonyabbak voltak: 8 év alatt sikerült leépíteni minden nemzeti imázsunkat és gazdasági stabilitásunkat.
Horthy ügyében némileg egységesebb a vélemény – média szinten. Majd 7 évtizedig visszatérően az ördögűzés szintjén kezelték, mint ősellenséget. Én sem kívánok dicshimnuszokat zengeni – az akkori tekintélyelvűség tőlem meglehetősen távol áll. A nemzet szolgálata annál kevésbé! Így hát csupán megérteni törekszem a múltat, összevetve jelennel és lehetséges jövővel.
És üvölt a különbség: az értékek és erkölcs, a nemzettudat hiánya a „8 éves Medgyessy-Gyurcsány és a libás Bajnai” időszakról, ellentétben Teleki meggyilkolásáról vagy öngyilkosságáról. Amikor még volt nemzeti érték. Amikor egy miniszterelnök vagy erkölcsi válságba került, vagy kiállásáért a németek végezték ki.
A Horthy-időszak – bár tekintélyelvűsége miatt jogos kritika érheti – a nemzetépítésről, a nemzet újjáépítéséről szólt. Trianon után 11 év alatt a megcsonkított ország új fényt és hatékonyságot kapott. Fletó és barátai hatékonyabbak voltak: 8 év alatt sikerült leépíteni minden nemzeti imázsunkat és gazdasági stabilitásunkat. Míg Horthyék a 11 év alatt törlesztették államadósságunkat, Fletó és baráti köre 32%-kal növelte.
TISZTELT ÁLLAMPOLGÁR TÁRSAIM!
ÉN CSAK GONDOLKODOM. ÖNÖKÉ AZ ELLENŐRZÉS JOGA!
DE A KÖVETKEZMÉNYEK NEM AZ ÉN, HANEM AZ ÖNÖK ÉS GYERMEKEIK JÖVŐJÉRŐL SZÓLNAK!