A Császár és utána a sötétség

Hogy miért akarok most a fociról írni? Mert nemsokára kezdődik a foci-Eb Lengyelország és Ukrajna rendezésében. Természetesen nélkülünk. Szép kerek évfordulóhoz is kapcsolódik az idei Eb, ugyanis negyven éve, 1972-ben szerepeltünk utoljára ezen eseményen. Igaz, akkor negyedik helyezést értünk el.

Magyarországon köztudott, hogy mindenki ért a focihoz. Ezért - mint egy a sok "hozzáértő" közül - megpróbálok választ találni egy pár kérdésre. Természetesen a teljesség igénye nélkül. Koromnál fogva a hatvanas években kezdtem el a meccsekre járni. Először az édesapámmal, majd egyedül, vagy barátokkal közösen.

Az aranycsapatot nem láttam játszani, illetve csak egy-két utolsó mohikánt. Viszont ott voltam Bozsik, majd Albert Flórián búcsúmeccsén is. Abban az időben minden hétfőn a hétvégi labdarúgó események megtárgyalásával kezdődött a munkanap. A férfiak vérmérsékletük szerint - vagy hogy ki melyik klubnak szurkolt - vívták szócsatáikat.

Abban az időben még azért volt miről beszélni, de a hanyatlás előszele már jelentkezett.

Akkor nem volt televíziós közvetítés, akkor még a beszámolókra voltunk utalva, és minket, ezt a tízmilliót jól becsapták.

Pedig ez az évtized volt a magyar labdarúgás utolsó fényes korszaka. A '66-os vb-n a brazilok elleni csoda. Ez volt az első televízió által is közvetített foci-vb. Majd 1967:

1. Albert Flórián 68 pont
2. B. Charlton 40 pont
3. Johnstone 39 pont
4. Beckenbauer 37 pont
5. Eusebio 26 pont

Itt akár pontot is tehetnénk a magyar labdarúgás történetére.

Az aranycsapat még nem mérlegelt, mert még ott érezte maga mögött azt a tízmilliót, akiért a pályára lépett, pontosabban: úgy érezte, hogy értük is győzniük kell. Az emberek - akármilyen hülyének tartjuk őket - nem hülyék. Lehet, hogy egy csomó dolgot nem látnak tisztán, de azt pontosan érzik, ha a játék nem értük megy. Akkor már csak pénzzel tudtunk ösztönözni. De a pénzért is csak egy határig lehet hajtani. Lehet, hogy a kutya itt van elásva?

Pedig akadt még egy-két jó meccs, egy-két sztár: Varga, Kocsis, Törőcsik, Nyilasi, Détári, sor bezárva. Sajnos a tehetségüket nem arra használták, amire képesek lettek volna.

És a maiak? A futottak még kategória. A bajnokság tele van tömve idegenlégiósokkal. A hétvégi meccsek után az egyik edző nyilatkozata tetszett: "Nálam a jövőben légiós csak akkor játszhat ezután, ha jobb hazai valóban nincs nála."

Azért örülnünk is kell, mert a különböző fociakadémiák talán azért születtek, hogy a jó focira ne csak a történelemkönyvek emlékeztessenek. A közelgő Eb felett is viharfelhők gyűlnek. De ezeket a viharfelhőket a politika asztalánál gerjesztik. Vagyunk egy páran, akik emlékszünk rá, hogy milyen sporteseményektől fosztott meg bennünket már a politika.

Ezúttal tehát a politikamentes jó meccsek reményében zárom soraimat.