Még a püspök is büszke elsőszülöttjére...

Még a püspök is büszke elsőszülöttjére, mert a nevét réztáblába vésték Törökországban, annak emlékezetére, hogy megszólaltatta II. Erzsébet királynő tiszteletére a régi orgonát.

Hogyan is tanulhat meg egy magyar fiú egy ilyen komoly orgonán játszani? Nagyon egyszerű. Kell hozzá egy népes összetartó evangélikus család és persze egy templom, ahol az elsőszülöttnek nincs más játéka, amíg kisebb testvéreivel (Eszter és Gergő) foglalkoznak a szülők. Minden karrier így indul. Nincsenek méregdrága játékok, de van szeretet, összetartás és engedékeny, fejlesztő a légkör. Persze nagyon könnyű egy ilyen gyereknek, akit a képen is látható szellemi és fizikai bástya ölel körül.

No, azért ne tulajdonítsunk minden érdemet a családnak. Marci is már szinte mindent tud, ami az élethez kell. Ennek kissé én is részese lehettem, mert elhívtam a balatoni nagy dzsungelirtásra, amikor 10 fát termeltünk ki egyetlen napon és a bútorok egymásra voltak halmozva, miközben este ott akartunk aludni. Marci volt a koordinátor, még múlt héten is emlegette lángosevés közben.

Bedőlt rendőrök

Az elmúlt időszakban sorra tartóztattak le magasrangú rendőröket. És két vállalkozót, köztük az éjszakai élet befolyásával joggal kérkedő, de koronázatlan királyát. Az egyik főrendőr lakásán 420 millió forint készpénzt találtak, a vállalkozó pedig 40 éjszakai mulatót működtetett. A gyanú az, hogy a rendőröket megvesztegették, hogy e mulatókban ne tartsanak váratlan ellenőrzéseket, viszont annál inkább razziázzanak a konkurenseknél. Állítólag 100 közrendőr őrizte az érintett vendéglátóipari egységeket, néha munkaidőben.

Egyes hírek szerint a mulatók bevallott évi nyeresége el sem éri a megtalált pénzt, ami arra utal, hogy itt bizony hatalmas mértékű jövedelem eltitkolás valószínűsíthető, ami ugye adócsalás bűntettét is jelentheti.

Természetesen a forgalomnak is sokkal nagyobbnak kellett lenni bevallottnál, csak az a kérdés, az miből adódott. Aztán kiderült, hogy akadt e mulatók környékén néhány haláleset, eltűnés, Dunába fulladás. Számos cikk utal arra, hogy bizony kábítószer kereskedés is állhatott a háttérben. Itt ne menjünk tovább, mert az csupán találgatás lenne! A nyomozás megkívánja a titoktartást, részleteket valószínűleg hónapok alatt tudhatunk majd meg, nagy vonalakban.

Ami azonban lényeges, az maga a jelenség! Néhány évvel ezelőtt már volt jónéhány rendőrségi botrány: kisstílű vesztegetések és nemi erőszak gyanúja. Az utóbbit most fogják újratárgyalni. De hát a hal a fejtől bűzlik és rohad! Mondjuk volt a 2006-os TV-ostrom, s nem a tömeg csinálta….
Mellesleg a kormányváltás után derült fény arra is, hogy a közszolgáltatás számos, sőt legtöbb intézményében nokiás vagy whiskys dobozokban szállították a pénzeket, no persze nem a könyvelés szerint.

Vajon igaz e, hogy ebben az országban mindeni korrupt?

Emlékszel? Én emlékszem!

Hallgatom a híreket, egyre több fiatal szeretne külföldön élni, ott boldogulni. És ifjú barátaim, hol szeretnétek dolgozni? Remélem, Kanadában jogi diplomával gipszkartont szerelni. Tanári diplomával au pair lenni? Vagy netalán Dubai-ban?

Ez igen, ez életcél.

Nézem Jókai örökbecsűjét. Mit mond a grófnak az asztalos a postakocsi állomáson? Külhonban tanultam és most hazamegyek, és a megszerzett tudásom otthon kamatoztatom. Ez igen, ez így rendben van. Menjetek, a tudásotokat a szakmában szélesítsétek. De utána gyerünk haza.

Egy kis élettapasztalat van mögöttem, ezt most szeretném megosztani veletek. Anno - ez a hatvanas évek -, ha valaki, elhelyezkedett egy munkahelyen, lényegesen kevesebb bért kapott, mint a régi, több évtizede dolgozó. Ha valakinek több bért szerettek volna fizetni, akkor vattaembereket kellett felvenni. Örült mindenki, ha ez az ember nem járt be dolgozni, hanem táppénzre ment. Mert a munkájában semmi köszönet nem volt. Ezt hívták kerítésen belüli munkanélküliségnek.

Ha jött a betakarítás ideje, a disznóvágás, a szüret, a jóságos doktor bácsinak ment a hízott kacsa, a kóstoló és máris táppénz volt a jutalma. Mindenki fusizott, ment a közösből haza a csavar, az alkatrészek és a végtermék. Ha egy magtárosnak nem volt legalább négy hízó bikája vagy tíz sertése, ingyen takarmánya otthon, az becsületes bolond volt.

Tóparti lapszemle

Hétvége, hajnal. Ülök a tóparton és próbálok felzárkózni, mert a munka és az Eb kicsit megtépázta közéleti tájékozottságomat. Furcsa emberi tulajdonság, hogy olyasmiben is megpróbálunk jó passzban lenni, amire igazából nincs is szükségünk.

Mindegy is, ez most nem az önkritika ideje, kattintok hát ide, oda, jobboldali napilapra, baloldali napilapra, hírportálra, erre, arra, igazából semmi érdekes. Mindenütt írnak valami dugódíjról, nem olvasom el, igazából mindegy, mitől lesz drágább a kedvenc borom.

Néhány helyen felbukkan az IMF saga 1148. epizódja, most éppen tárgyalunk vagy éppen nem. Erről a Pistike jut eszembe, aki legjobban legózni szeret, de miután divatba jön egy új videojáték, rádöbben, hogy addigi barátai, Sanyika, Józsika, Benőke és titkos szerelme, Panka is ferdén néznek rá.

Kér hát egyet a szüleitől, nem játszik ugyan vele, de elviszi a suliba megmutatni. Jobb, mint az övék, hiszen újabb, frissített szoftverrel rendelkezik. Pistike elmagyarázza nekik, hogy ezért vár ennyit, mert ez így már tényleg király. Otthon persze tovább legózik, építi képzeletvárost, ám a suliban immár új barátoknak is kölcsönadja kipróbálni.

Így vagyunk mi az IMF megállapodással. Tulajdonképpen nincs is rá szükségünk, nem is fogunk játszani vele, bocs, lehívni, de megmutatjuk Sanyinak, Benőnek stb., összefoglaló nevén a piacoknak, hogy nekünk is van, erre ők megnyugszanak, és mi játszhatunk tovább, építhetjük otthon saját lego városunkat.

Ballagó idő

Huszonnégy kicsi szék, rajta huszonnégy ünneplőbe öltözött kicsi ember forgolódik izgatottan, velük szemben huszonnégy család. Az apukák a fényképezőket kattogtatják, az anyukák a könnyeiket morzsolgatják. Ovis ballagó.

Négy éve a bölcsit végzettek rutinjával kezdte az ovit, könnyen beilleszkedett, szeretett oda járni – mert szerették. Most tarisznyát akasztanak a nyakába és emlékkönyvet adnak a kezébe a kedves óvónénik – és még az olyan rohanós, a szülői értekezletre soha oda nem érkező szülők is elérzékenyülnek, mint én.

A tarisznyában fénykép, a fényképen 24 gyerek, két óvónéni és a dajka. A fénykép mögött emlékek… A nyiladozó értelemé, az első barátságoké, az első családon kívüli közösségé.   

Húszegynéhány fiatal hármas sorokban, lányok magas sarkú cipőkben, fiúk felzselézett hajjal. Szülők a hátsó sorokból figyelnek megilletődötten, de sírdogálni itt már nem illik. Magabiztosan búcsúznak az iskolától, várja őket a gimnázium, a fiatalság, az élet. Karjukon virágcsokrok, vállukon tarisznya a barátok és barátnők apró tablóképeivel, a retusált barátságok apró emlékeivel.

Nézem a ballagóimat, és tudom, hogy felnőttként majd rájönnek, hogy a fogasra akasztott ünneplő ruhák, az elhervadt ballagási csokrok, a megfakult fényképek nem fontosak. És azt is tudom, hogy mosolyogva válaszolnak majd a „mi volt a jeled az oviban” vagy a „mi volt a kedvenc tárgyad” kérdésekre, és közben lelkükben érzik azt a jót, amit az óvónénik és a tanárok nem a ballagási tarisznyájukba tettek, hanem sokkal biztosabb helyre. Mert tudom, hogy jó helyet választottunk nekik…

A Vizes

Most itt állok egy sírnál és azon rágódom, hogy mi célból ragadta el Évát, a Vizest tőlünk a SORS.
Vannak villanások, amik örök életre beleégnek a retinánkba, még akkor is, ha nem gondolunk rájuk mindig. Fehér melegítőben, kifestve tologatta a gyerekeket a babakocsiban és iszonyúan harsány volt. Később rájöttem: csak őszinte és cseppet sem harsány, csak szókimondó. Bába volt a legnemesebb értelemben. Életeket segített küzdelmesen a világra, mígnem a sajátjai megszülettek, akiknek rövidke életét szentelhette. Lobogott, perzselt és égetett, ha kellett.

Rengeteg időt töltöttünk együtt. Tyúkot kopasztottunk, veteményeztünk és ő, a ladi parasztlány mindenhez értett. Ha kellett, Úrinővé vedlett és tűsarkúban vibrált a társaság középpontjában. Persze mindenkit megbotránkoztat egy csiszolatlan gyémánt, aki a nővérszállón kezdte, de nagyobb tisztessége és lelke volt, mint annak, aki palotából indul. Nagyon spórolós volt, de nem szarevő. Mindent megbecsült, a legkisebb tárgyat, vagy felhasználható zöldséget is.

Amikor elmentem a munkahelyére, akkor értettem meg, hogy ezek a többnyire lecsúszott emberek tőle várják életük jobbra fordulását és anyjukként tisztelik, mert olyant tesz velük, amit addig még senki: neveli őket – keményen, de sok szeretettel!

Nagyon sokat vigyáztunk egymás gyermekeire, és teljesen összeszoktak, összeszoktunk. Együtt kirándultunk és töltöttük el a hétvégéket. Amikor családi élete zátonyra futott és munkát keresett, próbáltam segíteni. Egyszer csak találtam egy hirdetést, amiben fiatal férfi munkatársat kerestek, aki jó szervező és irányító. Rohantam hozzá, hülyének nézett. Aztán lejött Debrecenből a főnök és 10 férfi és egy nő közül őt választotta. Cigány és hátrányos munkavállalókat kellett irányítania, vasúti kocsikat takarítottak. Istenként tisztelték Évát és olyan szinten végezték a munkát, ami valóságos csoda volt.

Amikor elmentem a munkahelyére, akkor értettem meg, hogy ezek a többnyire lecsúszott emberek tőle várják életük jobbra fordulását és anyjukként tisztelik, mert olyant tesz velük, amit addig még senki (hiszen eddig számkivetettek voltak és a családjuk feleslegei): neveli őket – keményen, de sok szeretettel! Tanított és követelt, trágár volt, ha kellett, trágárabb, mint bárki és a földbe döngölte őket, de mindig segített, ha ki akartak emelkedni. Viszont nem húzott ki senkit, csak ha kapaszkodott.

Gondolatok a baloldalról és baloldaliságról!

A Batthyány téri élelmiszer áruházba mentem vásárolni 2007 körül. Még bőven Gyurcsány időszak volt, ez itt most lényeges! Találkoztam egy régi ismerősömmel. Talán furcsa - nekem nem annyira -, a hölgy egykor egy főiskolán, a Tudományos Szocializmus tanszéken volt docens. Az egész család vallásos baloldali, igazi hívő lélek! Férje a szocializmusban elsőként írt könyvet az „Érdek”-ről, lányuk szociológus. Az egész család egyszerre hívő baloldali és realista. Igazi tudományos kutatók!

Örömmel üdvözöltem, volt egykor néhány értelmes beszélgetésünk.
- Hogy van? - kérdeztem.
- Hogy lennék? Jól! Bár elmúltam 80 éves, de kutya bajom! - válaszolta.
- És mit gondol a rendszerről? - kérdeztem. A düh vörössége öntötte el arcát!
- Laci! Ez a legrohadtabb fináncimperializmus! - mondta.

Nem először értek egyet baloldali barátaimmal! Hangsúlyozom, keményen nemzeti oldaliként. Mert a nemzeti gondolkodásunk alapvető - szerintem évezredes - gondolkodásában a szegények képviselete alapvető érték. Családom értékrendjében egykor meghatározó volt ez, bár nem kegy.
De ez bármilyen természetes, mégis az érdekképviselet szintjén kellene megjelennie!
Persze nem álszakszervezetekben!

Bár igen különböző alapokon, de gyakran mégis azonos következtetésekre jutunk tőlem balra, de tisztességesen balra álló barátaimmal. S ha ez igaz, vajon nem lehet-e tisztább a kép?

És van-e ma baloldal? Mert egykor a kommunizmus azt gyökeresen felszámolta! Sztálin persze volt, de Hruscsov pártfőtitkár őt erkölcsileg is lemosta a pályáról. „De Lenin élt! Lenin él! Lenin élni fog!” - mondták évtizedeken keresztül, 1990-ig! Oszt azóta elfelejtették! Ma már aligha kétséges, hogy nem a „kommunista álca ideológia”, hanem a szovjet birodalom érdekrendszere határozta meg egykor a „szocialista államok” belső mechanizmusait!

Magyarul Sztáliné és utódaié!
És hazai helytartóik érdekeinek rendszerváltáson túli továbbélését is!

A vonat csak vár, és vár (és romlik)

Nem tudom, hogy nézték-e, hallgatták-e kedves olvasóim az Index hírportálon megjelent videófelvételt, ahol vasúti szakszervezeti vezetők és egy (?) minisztériumi szakértő tárgyalt. Megdöbbentő. Nem vagyok vasutas, utas ellenben vagyok. Így annyit tudok, hogy Németországból Bécsen át Hegyeshalomig nemzetközi színvonalú vasúti szerelvénnyel, kiváló vasúti pályán lehet eljutni.

Aztán Hegyeshalomtól minden megváltozik. A MÁV lesz az úr. Ettől kezdve szinte balkáni körülmények közé kerülünk. Csapódnak az ajtók a vad fékezésektől, zörög minden, csikorog a fék, hol ömlik a forró levegő, hol meg hideg van, minden más tisztasági kérdésről, vagy a pontosságról már ne is beszéljünk.

Még Medgyessy volt az, aki megígérte, hogy ezt a rövid nemzetközi szakaszt felújítja a magyar állam. Ez azóta sem jött össze. A MÁV - ezt minden állampolgár láthatja, ha kisétál bármelyik magyar állomásra - félelmetes állapotban van. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy a kormány a vezért - mindig ez történik, ki tudja, hányadszor, hányadik kormányunknál - lecserélte. Csak reménykedni lehet, hogy majd most csak-csak történni fog valami. Nőnemű MÁV vezérigazgató ugyanis még sohasem sem volt e mammut cégnél.

Az írott szöveg nem tudja visszaadni azt az alacsony nívót, ahogy ez a bratyizó, tegeződő tárgyalás lezajlott.

Hogy őszinte legyek, nekem a fent említett videófelvétel megnézése után nem sok hitem van a változásban. Nemcsak azért, mert ebből kiderült, hogy olyan emberek döntenek, tárgyalnak, vitatkoznak a vasút milliárdjairól, akik senkit sem győznek meg e felvétel kapcsán arról, hogy igen, ők a rátermettek, a kiváló szakemberek, akik komolyan szólnak hozzá a vasút súlyos problémáihoz.

A hidak összekötnek!

A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros, völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő terület között.

Autóval megyek Somogyaszaló felé, jobbra tőlem a Deseda csodálatos panorámája, és meglátom azt, ami nemrég készült el, a hidat. Sokféle híd lehet, anyagára, formájára nézve.

Bekanyarodok, megállok és nézem a hidat. A hidat, mi valamiket vagy valakiket összeköt. De láttam lerombolt, felégetett hidat is, ami valamit vagy valakiket szétszakított. Ha hidat építenek, ott befektetnek a jövőbe. Most épült megint egy híd, ami az embereknek örömet okoz, összekötve a két partot. Ez csak egy kis híd azokhoz képest, amelyek két nép távolságát csökkentik, vagy kontinenseket kötnek össze.

A hidat elképzelem mint emberek közötti kinyújtott kezet. Csodálatos hidak vannak szerte a nagyvilágban és hazánkban is. De egy szerény fahíd is lehet csodálatos, ha örömet okoz. A legszebb híd viszont a Szivárványhíd, mely a földet köti össze az éggel. Ez legyen minden ember hídja.

Áramszünet

Bár errefelé nem ritka az áramszünet, most egy másikról lesz szó, olyanról, mely nem felbosszant, hanem feltölt. Ma valahogy semmi kedvem valami aktuális, látszólag fontos dologról írni, a tegnapi eső kimosta a levegőből a világmegváltó indulatokat.

Szerencsés ember vagyok, szerencsés, mert korán kelek, sokan nem is tudják, mennyire más a világ a nyári hajnalok fényében. További szerencsém, hogy van egy gyönyörű kertem, egy igazán tündéri kicsi tóval. Bárhová indulok, bármely hajnalon, ha pár pillanatra is, de mindig odamegyek a tóhoz, hálát adok a sorsnak, hogy volt eszünk, erőnk és ötletünk létrehozni ezt a privát csodát.

Hosszú ideig készültünk rá, aztán egy május elsején, lemondva a proletár örömökről, neki láttunk és estére volt tavunk. akkoriban még nem volt ez nagy divat, de nekünk kellett, régóta égett már bennünk a hiánya, azóta csinosítjuk, gondozzuk.

Most vasárnap egy esős éjszaka utáni hajnalon még valódibb, még élőbb ez a mikrovilág. Két feketerigó sétál a fűben, a szivarfa ágán egy gerle hajtogatja furcsa énekét. Aztán rákezd a többi madár is, a vízesés csobogása csak pillanatokra hallható. Ilyenkor érezni, hogy mitől is lehetne szép és élhető ez a világ, aztán ahogy lassan leszárítja a szél és a nap a tegnapi esőcseppeket, valahol megszólal egy fűnyíró, s madárdallal hímzett csend tépett foszlányai hullnak a fűre.

Később egy motorfűrész is bekapcsolódik, elképzelem az embert, aki figyelmesen nézi, hogyan marnak bele az acélfogak a fába. Most nem haragszom rá, neki dolga van, ez az áramszünet csak nekem jár. Én vagyok, aki megsimogatja a halakat a tóban, én vagyok, aki tudja, hogy nincs titok, csak sorsok vannak és átaludt vagy átdolgozott hajnalok.