Ballagó idő

Huszonnégy kicsi szék, rajta huszonnégy ünneplőbe öltözött kicsi ember forgolódik izgatottan, velük szemben huszonnégy család. Az apukák a fényképezőket kattogtatják, az anyukák a könnyeiket morzsolgatják. Ovis ballagó.

Négy éve a bölcsit végzettek rutinjával kezdte az ovit, könnyen beilleszkedett, szeretett oda járni – mert szerették. Most tarisznyát akasztanak a nyakába és emlékkönyvet adnak a kezébe a kedves óvónénik – és még az olyan rohanós, a szülői értekezletre soha oda nem érkező szülők is elérzékenyülnek, mint én.

A tarisznyában fénykép, a fényképen 24 gyerek, két óvónéni és a dajka. A fénykép mögött emlékek… A nyiladozó értelemé, az első barátságoké, az első családon kívüli közösségé.   

Húszegynéhány fiatal hármas sorokban, lányok magas sarkú cipőkben, fiúk felzselézett hajjal. Szülők a hátsó sorokból figyelnek megilletődötten, de sírdogálni itt már nem illik. Magabiztosan búcsúznak az iskolától, várja őket a gimnázium, a fiatalság, az élet. Karjukon virágcsokrok, vállukon tarisznya a barátok és barátnők apró tablóképeivel, a retusált barátságok apró emlékeivel.

Nézem a ballagóimat, és tudom, hogy felnőttként majd rájönnek, hogy a fogasra akasztott ünneplő ruhák, az elhervadt ballagási csokrok, a megfakult fényképek nem fontosak. És azt is tudom, hogy mosolyogva válaszolnak majd a „mi volt a jeled az oviban” vagy a „mi volt a kedvenc tárgyad” kérdésekre, és közben lelkükben érzik azt a jót, amit az óvónénik és a tanárok nem a ballagási tarisznyájukba tettek, hanem sokkal biztosabb helyre. Mert tudom, hogy jó helyet választottunk nekik…

A Vizes

Most itt állok egy sírnál és azon rágódom, hogy mi célból ragadta el Évát, a Vizest tőlünk a SORS.
Vannak villanások, amik örök életre beleégnek a retinánkba, még akkor is, ha nem gondolunk rájuk mindig. Fehér melegítőben, kifestve tologatta a gyerekeket a babakocsiban és iszonyúan harsány volt. Később rájöttem: csak őszinte és cseppet sem harsány, csak szókimondó. Bába volt a legnemesebb értelemben. Életeket segített küzdelmesen a világra, mígnem a sajátjai megszülettek, akiknek rövidke életét szentelhette. Lobogott, perzselt és égetett, ha kellett.

Rengeteg időt töltöttünk együtt. Tyúkot kopasztottunk, veteményeztünk és ő, a ladi parasztlány mindenhez értett. Ha kellett, Úrinővé vedlett és tűsarkúban vibrált a társaság középpontjában. Persze mindenkit megbotránkoztat egy csiszolatlan gyémánt, aki a nővérszállón kezdte, de nagyobb tisztessége és lelke volt, mint annak, aki palotából indul. Nagyon spórolós volt, de nem szarevő. Mindent megbecsült, a legkisebb tárgyat, vagy felhasználható zöldséget is.

Amikor elmentem a munkahelyére, akkor értettem meg, hogy ezek a többnyire lecsúszott emberek tőle várják életük jobbra fordulását és anyjukként tisztelik, mert olyant tesz velük, amit addig még senki: neveli őket – keményen, de sok szeretettel!

Nagyon sokat vigyáztunk egymás gyermekeire, és teljesen összeszoktak, összeszoktunk. Együtt kirándultunk és töltöttük el a hétvégéket. Amikor családi élete zátonyra futott és munkát keresett, próbáltam segíteni. Egyszer csak találtam egy hirdetést, amiben fiatal férfi munkatársat kerestek, aki jó szervező és irányító. Rohantam hozzá, hülyének nézett. Aztán lejött Debrecenből a főnök és 10 férfi és egy nő közül őt választotta. Cigány és hátrányos munkavállalókat kellett irányítania, vasúti kocsikat takarítottak. Istenként tisztelték Évát és olyan szinten végezték a munkát, ami valóságos csoda volt.

Amikor elmentem a munkahelyére, akkor értettem meg, hogy ezek a többnyire lecsúszott emberek tőle várják életük jobbra fordulását és anyjukként tisztelik, mert olyant tesz velük, amit addig még senki (hiszen eddig számkivetettek voltak és a családjuk feleslegei): neveli őket – keményen, de sok szeretettel! Tanított és követelt, trágár volt, ha kellett, trágárabb, mint bárki és a földbe döngölte őket, de mindig segített, ha ki akartak emelkedni. Viszont nem húzott ki senkit, csak ha kapaszkodott.

Gondolatok a baloldalról és baloldaliságról!

A Batthyány téri élelmiszer áruházba mentem vásárolni 2007 körül. Még bőven Gyurcsány időszak volt, ez itt most lényeges! Találkoztam egy régi ismerősömmel. Talán furcsa - nekem nem annyira -, a hölgy egykor egy főiskolán, a Tudományos Szocializmus tanszéken volt docens. Az egész család vallásos baloldali, igazi hívő lélek! Férje a szocializmusban elsőként írt könyvet az „Érdek”-ről, lányuk szociológus. Az egész család egyszerre hívő baloldali és realista. Igazi tudományos kutatók!

Örömmel üdvözöltem, volt egykor néhány értelmes beszélgetésünk.
- Hogy van? - kérdeztem.
- Hogy lennék? Jól! Bár elmúltam 80 éves, de kutya bajom! - válaszolta.
- És mit gondol a rendszerről? - kérdeztem. A düh vörössége öntötte el arcát!
- Laci! Ez a legrohadtabb fináncimperializmus! - mondta.

Nem először értek egyet baloldali barátaimmal! Hangsúlyozom, keményen nemzeti oldaliként. Mert a nemzeti gondolkodásunk alapvető - szerintem évezredes - gondolkodásában a szegények képviselete alapvető érték. Családom értékrendjében egykor meghatározó volt ez, bár nem kegy.
De ez bármilyen természetes, mégis az érdekképviselet szintjén kellene megjelennie!
Persze nem álszakszervezetekben!

Bár igen különböző alapokon, de gyakran mégis azonos következtetésekre jutunk tőlem balra, de tisztességesen balra álló barátaimmal. S ha ez igaz, vajon nem lehet-e tisztább a kép?

És van-e ma baloldal? Mert egykor a kommunizmus azt gyökeresen felszámolta! Sztálin persze volt, de Hruscsov pártfőtitkár őt erkölcsileg is lemosta a pályáról. „De Lenin élt! Lenin él! Lenin élni fog!” - mondták évtizedeken keresztül, 1990-ig! Oszt azóta elfelejtették! Ma már aligha kétséges, hogy nem a „kommunista álca ideológia”, hanem a szovjet birodalom érdekrendszere határozta meg egykor a „szocialista államok” belső mechanizmusait!

Magyarul Sztáliné és utódaié!
És hazai helytartóik érdekeinek rendszerváltáson túli továbbélését is!

A vonat csak vár, és vár (és romlik)

Nem tudom, hogy nézték-e, hallgatták-e kedves olvasóim az Index hírportálon megjelent videófelvételt, ahol vasúti szakszervezeti vezetők és egy (?) minisztériumi szakértő tárgyalt. Megdöbbentő. Nem vagyok vasutas, utas ellenben vagyok. Így annyit tudok, hogy Németországból Bécsen át Hegyeshalomig nemzetközi színvonalú vasúti szerelvénnyel, kiváló vasúti pályán lehet eljutni.

Aztán Hegyeshalomtól minden megváltozik. A MÁV lesz az úr. Ettől kezdve szinte balkáni körülmények közé kerülünk. Csapódnak az ajtók a vad fékezésektől, zörög minden, csikorog a fék, hol ömlik a forró levegő, hol meg hideg van, minden más tisztasági kérdésről, vagy a pontosságról már ne is beszéljünk.

Még Medgyessy volt az, aki megígérte, hogy ezt a rövid nemzetközi szakaszt felújítja a magyar állam. Ez azóta sem jött össze. A MÁV - ezt minden állampolgár láthatja, ha kisétál bármelyik magyar állomásra - félelmetes állapotban van. Ennek legfőbb bizonyítéka az, hogy a kormány a vezért - mindig ez történik, ki tudja, hányadszor, hányadik kormányunknál - lecserélte. Csak reménykedni lehet, hogy majd most csak-csak történni fog valami. Nőnemű MÁV vezérigazgató ugyanis még sohasem sem volt e mammut cégnél.

Az írott szöveg nem tudja visszaadni azt az alacsony nívót, ahogy ez a bratyizó, tegeződő tárgyalás lezajlott.

Hogy őszinte legyek, nekem a fent említett videófelvétel megnézése után nem sok hitem van a változásban. Nemcsak azért, mert ebből kiderült, hogy olyan emberek döntenek, tárgyalnak, vitatkoznak a vasút milliárdjairól, akik senkit sem győznek meg e felvétel kapcsán arról, hogy igen, ők a rátermettek, a kiváló szakemberek, akik komolyan szólnak hozzá a vasút súlyos problémáihoz.

A hidak összekötnek!

A híd olyan építmény, amely közlekedési vagy szállítási kapcsolatot teremt valamely hegyszoros, völgy, út, vasút, folyó, egyéb víztömeg vagy más fizikai akadály két oldalán elhelyezkedő terület között.

Autóval megyek Somogyaszaló felé, jobbra tőlem a Deseda csodálatos panorámája, és meglátom azt, ami nemrég készült el, a hidat. Sokféle híd lehet, anyagára, formájára nézve.

Bekanyarodok, megállok és nézem a hidat. A hidat, mi valamiket vagy valakiket összeköt. De láttam lerombolt, felégetett hidat is, ami valamit vagy valakiket szétszakított. Ha hidat építenek, ott befektetnek a jövőbe. Most épült megint egy híd, ami az embereknek örömet okoz, összekötve a két partot. Ez csak egy kis híd azokhoz képest, amelyek két nép távolságát csökkentik, vagy kontinenseket kötnek össze.

A hidat elképzelem mint emberek közötti kinyújtott kezet. Csodálatos hidak vannak szerte a nagyvilágban és hazánkban is. De egy szerény fahíd is lehet csodálatos, ha örömet okoz. A legszebb híd viszont a Szivárványhíd, mely a földet köti össze az éggel. Ez legyen minden ember hídja.

Áramszünet

Bár errefelé nem ritka az áramszünet, most egy másikról lesz szó, olyanról, mely nem felbosszant, hanem feltölt. Ma valahogy semmi kedvem valami aktuális, látszólag fontos dologról írni, a tegnapi eső kimosta a levegőből a világmegváltó indulatokat.

Szerencsés ember vagyok, szerencsés, mert korán kelek, sokan nem is tudják, mennyire más a világ a nyári hajnalok fényében. További szerencsém, hogy van egy gyönyörű kertem, egy igazán tündéri kicsi tóval. Bárhová indulok, bármely hajnalon, ha pár pillanatra is, de mindig odamegyek a tóhoz, hálát adok a sorsnak, hogy volt eszünk, erőnk és ötletünk létrehozni ezt a privát csodát.

Hosszú ideig készültünk rá, aztán egy május elsején, lemondva a proletár örömökről, neki láttunk és estére volt tavunk. akkoriban még nem volt ez nagy divat, de nekünk kellett, régóta égett már bennünk a hiánya, azóta csinosítjuk, gondozzuk.

Most vasárnap egy esős éjszaka utáni hajnalon még valódibb, még élőbb ez a mikrovilág. Két feketerigó sétál a fűben, a szivarfa ágán egy gerle hajtogatja furcsa énekét. Aztán rákezd a többi madár is, a vízesés csobogása csak pillanatokra hallható. Ilyenkor érezni, hogy mitől is lehetne szép és élhető ez a világ, aztán ahogy lassan leszárítja a szél és a nap a tegnapi esőcseppeket, valahol megszólal egy fűnyíró, s madárdallal hímzett csend tépett foszlányai hullnak a fűre.

Később egy motorfűrész is bekapcsolódik, elképzelem az embert, aki figyelmesen nézi, hogyan marnak bele az acélfogak a fába. Most nem haragszom rá, neki dolga van, ez az áramszünet csak nekem jár. Én vagyok, aki megsimogatja a halakat a tóban, én vagyok, aki tudja, hogy nincs titok, csak sorsok vannak és átaludt vagy átdolgozott hajnalok.

Pillanatnyi időutazás – 2. rész

A Vörös Csillag védően öleli körbe „Az elhagyott férj”-et, mellette magányosan „Az orvos felesége”. Akár azt is gondolhatnánk, hogy maga az orvos az elhagyott férj, és minden baj okozója a doktorné, de nem… A két, egyaránt 1961-ben forgatott kelet-európai film, az NDK és a román filmgyártás egy-egy gyöngyszeme egyszerre szórakoztatta a hatvanas évek kaposvári közönségét – ezek reklámfeliratát látjuk a régi fotón.

Nézem a képet, a 84 éves épületet. Szinte semmit sem változott! Talán már senki nem emlékszik Steiner és Klauber meszes bódéira, amik e helyt álltak 1927-ig, az építkezés megkezdéséig. Aztán 1928-ban, szeptember 6-án ünnepélyes keretek közt megnyílt a Városi Mozgóképszínház, 840 férőhelyével, zenekari árokkal – ne feledjük, a némafilmek korszakában járunk!

A megnyitó vetítést azonban sajnálatos, váratlan esemény kísérte: éppen aznap halt meg az Apolló mozi tapasztal gépésze, akit az új filmszínház vetítőmesterének szántak! Mindezekből azonban a szórakozni vágyó közönség semmit nem észlelt, és a „Sárga Liliom” c. amerikai némafilm bemutatásával a Városi Mozgóképszínház a kaposváriak kedvelt szórakoztató intézményévé vált.

Eső jön? Jég? Vagy napsütés?

Majd 2/3 évszázada rovom a mindennapok rögös útját. Mondhatnám a magyar mindennapokét, csak hát a magyar sorsot 70 év óta mások, világhatalmak határozzák meg. Sőt inkább majd egy évszázada. Talán érdemes Trianon tragédiája mögé nyúlni, mikor a Habsburg királyi ház Tisza István ellenvetése ellenére hadat üzent. A magyarságnak a kiegyezés utáni időszak hatalmas fellendülést hozott, helyünk és tekintélyünk lett Európában!

A szarajevói gyilkosság inkább volt a Habsburg ház belügye, mint nemzeti királyi házunk megsértése. De társutasként, oldalkocsiként sajnos együtt közlekedtünk. Az I. világháború összeomlását még megtetőzte gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, majd államelnök dilettantizmusa, a nemzeti érdekeket semmibe vevő tanácsadóival és minisztereivel.

Az 1919-es kommunista „proletárforradalom” két dologban jeleskedett: a magyar érdekeket semmibe vevő „proletárinternacionalizmus”-ban és a fennálló rend megsemmisítésében.
(Megjegyzem, 1945-ös visszatérésük után a fennálló rendet tényleg sikerült megsemmisíteniük, elkergetni nemeseket és főnemeseket, polgárokat, nagygazdákat – ahogy egykor hívták kulákokat-, egyházi személyiségeket, katona- és rendőrtiszteket.

De vajon ma a milliárdosok körében felsorolt büszke KISZ titkárok milyen érdemek és mechanizmusok szerint kerültek ebbe a felsőbb osztályba?

Jól becélozva mindazokat, akik egy demokratikus Magyarország megteremtői lehettek volna. - Külön kiemelném azt a németajkú és keményen magyar identitású sváb „parasztpolgár” réteget, mely szorgalmával küzdötte fel magát, és a zsidó vallású, de évszázadokon át magyarrá vált vidéki zsidó réteget, melyet Tel Aviv-i szakmatársam szerint Eichmann oly előkészítetten, fondorlatos módon szinte egy pillanat alatt Auschwitzban megsemmisített

Európa-bajnokság és az a bizonyos nemzeti érzés

Pénteken megkezdődik a futball Európa-bajnokság. Nálunk – miután ismételten nem vagyunk ott ezen a kontinens-viadalon sem -, nem dobognak a szívek úgy, mint azoknál a nemzeteknél, akiknek a válogatottja játszani fog. Játszani. Mert ugyan a futball egy sokmilliárdos üzletté vált, azért játék maradt. Ha pedig nemzeti válogatottak játszanak egymás ellen, akkor – akarják a globalisták vagy sem -, ez bizony hazafias játék, hazafias érzelmekkel.

Mi magyarok a sportban-futballban dicsőséges 50-es, 60-as évek óta gyakorlatilag kiestünk a sport-meggazdagodásnak, és azon belül a mindent elsöprő futball-imádatnak a sikereiből. Így el sem tudjuk azt képzelni, hogy mi minden zajlik le ilyenkor egy olyan országban, mint például Németországban, ahol a foci a főhíradók szereplője. Mindenki drukkol, nemzeti színekbe öltözik, hacsak egy fekete-piros-aranysárga színű sapka erejéig is. Lobognak a nemzeti színű zászlók, egy-egy nagy győzelem esetén szinte megáll az élet az országban. Jellemző, hogy a németek – a 2. világháború borzalmai után -, először a német földön rendezett 2006-os futball világbajnokság alkalmával mutatták ki a világ előtt, hogy minden tragédia ellenére él a német hazafiság, a német nemzeti érzés. Pedig csak egy egyszerű játékról, a futballról volt szó.

Nagyon hiányzik nekünk magyaroknak, hogy végre újra ott lehessünk Európa legjobbjai között. Hiányzik ebből az országból a jó szereplés utáni boldog, közös, és felhangok nélküli ünneplés.

Igen, a futball egy egyszerű játék. A szabályait könnyű megtanulni, nem kell hozzá egyetem, még csak érettségi sem. Mindenki szövetségi kapitány ilyenkor, és tudja nációja legjobb csapatösszeállítását. Együtt kiáltunk fel, hogy mikor van tizenegyes, les, vagy hogy miért éppen sárga és piros a lap. Könnyekig szomorkodunk, ha kikap a csapat, és örömmámorban úszik a nép, ha győznek a fiai. A foci tömegeket ér el és mozgat meg. Világ- vagy Európa-bajnokságok idején egyetlen feleség sem morog, hogy férje néhány hétig kisajátítja a legjobb televíziót. Sőt, ők is felfüggesztik ilyenkor a foci-ellenességet, és nagy elánnal drukkolnak a nemzeti tizenegynek. Az euro milliókat kereső sztároknak. Akikre nem irigykednek, ellenkezőleg: imádják őket.

Mezőgazdász frakkban!

A fenti cím Mario Lanza egy sikeres filmje után jutott eszembe. Mario Lanza (1921-1959) Alfredo Arnold Cocozza néven született olasz bevándorlók gyermekeként. Művésznévként anyja leánykori nevét használta tiszteletből. Az iskolából kimaradt és a család boltjában dolgozott. Később képezte magát és így fedezték fel.

Nézem a kereskedelmi tv „Üstökös születik” műsorát. Végre megszületett az új üstökös. Pedig nem őt szerették volna a „Műanyagipari Művekben” győztesnek kikiáltani. Végig neki szurkoltam, mert emberemlékezet óta nem volt ilyen magas színvonalú produkció ezekben a műsorokban. Pedig nem a Holdról jött, illetve, hogy pontos legyek, a magyar holdakról jött, amit anyaföldnek hívnak.

Bebizonyította, hogy amit ő képvisel, az magas színvonalú kultúra, amire nagy szükség van a sok műanyag termék mellett. Tudom, még korántsem az igazi Beniamino Gigli, de ez most csak másodlagos. Ha csak annyit ért el, hogy több ezer embernek okozott örömet és szerettette meg az operát még többel, akkor ez is csodálatos. Azzal a fantasztikus szerénységgel, alázattal, ahogy kiállt a pódiumra és áradt belőle a hang, fantasztikus volt.