Eső jön? Jég? Vagy napsütés?

földMajd 2/3 évszázada rovom a mindennapok rögös útját. Mondhatnám a magyar mindennapokét, csak hát a magyar sorsot 70 év óta mások, világhatalmak határozzák meg. Sőt inkább majd egy évszázada. Talán érdemes Trianon tragédiája mögé nyúlni, mikor a Habsburg királyi ház Tisza István ellenvetése ellenére hadat üzent. A magyarságnak a kiegyezés utáni időszak hatalmas fellendülést hozott, helyünk és tekintélyünk lett Európában!

A szarajevói gyilkosság inkább volt a Habsburg ház belügye, mint nemzeti királyi házunk megsértése. De társutasként, oldalkocsiként sajnos együtt közlekedtünk. Az I. világháború összeomlását még megtetőzte gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, majd államelnök dilettantizmusa, a nemzeti érdekeket semmibe vevő tanácsadóival és minisztereivel.

Az 1919-es kommunista „proletárforradalom” két dologban jeleskedett: a magyar érdekeket semmibe vevő „proletárinternacionalizmus”-ban és a fennálló rend megsemmisítésében.
(Megjegyzem, 1945-ös visszatérésük után a fennálló rendet tényleg sikerült megsemmisíteniük, elkergetni nemeseket és főnemeseket, polgárokat, nagygazdákat – ahogy egykor hívták kulákokat-, egyházi személyiségeket, katona- és rendőrtiszteket.

De vajon ma a milliárdosok körében felsorolt büszke KISZ titkárok milyen érdemek és mechanizmusok szerint kerültek ebbe a felsőbb osztályba?

földJól becélozva mindazokat, akik egy demokratikus Magyarország megteremtői lehettek volna. - Külön kiemelném azt a németajkú és keményen magyar identitású sváb „parasztpolgár” réteget, mely szorgalmával küzdötte fel magát, és a zsidó vallású, de évszázadokon át magyarrá vált vidéki zsidó réteget, melyet Tel Aviv-i szakmatársam szerint Eichmann oly előkészítetten, fondorlatos módon szinte egy pillanat alatt Auschwitzban megsemmisített.

Mindkét diktatúra (tessék figyelni: kettő diktatúra!) ítélte a nemzeti elitet kizárásra, megsemmisítésre! A nemzeti szocialista német (náci) rendszer Horthyt fia elrablásával megzsarolta, s a nemzeti elit legjava Mauthausenben töltötte kétséges jövőjű napjait. A kommunista diktatúra idején szinte a teljesség mértékéig megsemmisítették a nemzeti és helyi társadalom meghatározó személyiségeit.

1945 után a tulajdon többségét államosították – az már csak groteszk, hogy ma több és nagyobb földbirtoktestek vannak, mint az elátkozott nagybirtokosi rendszerben! És sokszor ma azt sem tudni, kié e birtok! És ki beszél ma földosztásról?

A nemzeti hagyomány szerint földhöz a nemzet érdekében történt harci érdemek alapján jutottak – az egykori főnemesek a XVII. században, de a vitézek is három évszázaddal később! Valós érdemeik alapján! De vajon ma a milliárdosok körében felsorolt büszke KISZ titkárok milyen érdemek és mechanizmusok szerint kerültek ebbe a felsőbb osztályba?

Polgártársaim!

Bizony, megválaszolatlan, de sorsdöntő kérdések között élünk! És bizonytalan múlt után lehet-e biztos jövő? Eső jön? Jég? Vagy napsütés?

A válasz nem az időjárás sorsdinamikája! A kérdéseket nekünk kell feltennünk, s a válaszokat magunknak kell begyűjtenünk! S tesszük, avagy nem tesszük? A válasz nemcsak az enyém: egyedül kevés vagyok!