Teremtéstörténet

Az égi teremtő a hetedik napon megpihent. Megtehette, hiszen műve elkészült.

A mai teremtőknek ez nem adatik meg. Talán mert a mai teremtők erre, mifelénk többnyire politikusok. Amit pedig leginkább teremteni szeretnek, az a munkahely. A teremtésnek ez az ága meglehetősen sok kihívást tartogat, ám a magyar politikus áll elébe a megpróbáltatásoknak, nem retten meg, hanem sorban dolgozza ki a teremtés újabb és újabb módozatait.

Ezzel csupán annyi a baj, hogy a politikus a munkahelyteremtéshez legjobban akkor ért, ha éppen ellenzékben van, akkor viszont nagyon. Ez a teremthetnék azonban kormányra kerülvén általában gyorsan elpárolog, elenyészik és láss csudát, az immár új ellenzék néhány hét után sugallatot kap és máris bombázza a közvéleményt a munkahelyteremtés jobbnál jobb módozataival.

Ez a szereplőktől függetlenül van így, bármely kormánynak lehet 1-2 ígéretes éve, ám ezt azonnal követi legalább annyi kudarcos, a foglalkoztatottság érdemben nem nő.

A '90-es évek elején elszenvedett sokkot csak nem sikerül kiheverni, a számok százezres nagyságrendben ingáznak ide-oda, de a nagy áttörés elmarad. Márpedig az adósságcsapdából kikecmeregni csak akkor lehet, ha az adót termelők száma jelentősen megnő, s ezzel együtt az eltartottak száma csökken. Minden egyes új adófizető egyben eggyel kevesebb szociális juttatásra szorulót is jelent, illetve a fentiekből következően csak jelentene, mert az éppen kormányon lévők mindig teremtési amnéziában szenvednek.

Mivel jelenleg nem vagyok kormányon, ezért nem szeretnék a mindenkori ellenzék hibájába esni és nagyon jó, a világban mindenütt működő stratégiákat javasolni.

7.889.760 perc

Ennyi idő alatt éppen 15× járja körbe a Föld a Napot, ennyi idő alatt el lehet végezni három egyetemet, vagy meg lehetett építeni világ leghosszabb vasúti alagútját.

7 millió 889 ezer 760 perce apró mintás angolpólyában láttam meg Őt először, most elegáns szabású nyári ruhában sétál mellettem.

131 ezer 496 órával ezelőtt megváltozott az életem azzal, hogy az övé elkezdődött.

5 ezer 479 nap alatt sok mindent éltünk át együtt, ezer örömét és bánatát láttam.

182 hónap alatt felnőtt hozzám, magasabb lett, mint én, és a plüssmacit mobiltelefonra cserélte.

15 év remélem elegendő idő volt ahhoz, hogy felnőjek a gondolathoz: lassan elengedhetem a kezét…

Hogyan lesz a Katicabogárból Primadonna

A Balatonon küzdök a fű növekedésével és a bozótokkal ezen a héten. Nagyon megindult a természet és velem együtt várja a nyári kiteljesedést. Kislányom, Török Anna éppen formába akarja magát hozni és, hogy ez ne legyen eredménytelen, arra kértem, pakolgassa a téglákat és a raklapokat újabb hűvös halomba.

Közben azon gondolkodtam, kiről is írjak ezen a héten, amikor is a legkézenfekvőbbet sikerült kiválasztanom: Annát.

Ezer arca van. Ezek közül én a „jókislány” arcát szeretem, mások pedig a vagányt. Kiskorában katicabogár szeretett volna lenni, ennek érdekében rendszeresen indult népdal- és zsoltáréneklési versenyeken, de mivel ettől nem vált katicabogárrá, más utat keresett. Igazi állatbarát. Fel sem tudom sorolni a kollekciót: degu (nagyon utáltam és munkáskesztyűvel takarítottam), kutyák, csincsilla, tengeri malacok, japán futó egér, patkány, macska, nyúl, teknős, sün, hal, papagáj, de néhány napig még kígyónk is volt (egész éjjel kerestük, amikor megszökött).

Azt mondja, másnapra nem mer előadást vállalni ismeretlen dalból, de harmadnapra már igen.
Igazi cigány, aki hallásból mindent, de kottából alig - lehet, hogy utánzóművészként lenne sikeres igazán. Volt olyan eset, hogy síelésből jöttünk és útközben a telefonba énekelték neki a dalt, amit másnap több ezer ember előtt elő kellett adnia - azt hittem, viccel. Bármilyen nyelven énekel, még akkor is, ha nem érti. Én meg azt nem értem, hogyan lehetséges ez. A zene benne él.

Többször beszélgettünk a munkáról és arról, hogy szerencsés az, aki olyan pályát választ, amit ingyen is szívesen művelne, sőt akár még fizetne is érte (remélem, nem olvassák sokan ezt a blogot!)

Persze neki is tennie kell azért, hogy egyszer igazi KATICABOGÁR legyen. Szárnyai már vannak, a pöttyöket pedig majd az élet ráfesti.

Keresztapja is jelen volt, amikor beszélgettünk és elmondta Annuska, hogy neki milyen sokat jelent az, hogy a keresztszülei a vér szerinti kapcsolat hiányától függetlenül terelgetik a sorsát. Gyula és Erzsi önzetlenül topon volt, amikor segítség kellett. Ezek a tettek mindig visszajárnak. Érszűkületes keresztpapáját az izomlázig tornásztatta ma délután az udvaron Annuska.

Ha van az életben egy háló, ami fenntart, akkor nincs mitől félni, ha pedig nincs, az maga a kudarc, hogy semmire sem vagy képes! Anna is keresztszülő, mert az Akadémián az elsősöket az „öregek” patronálják.

Miért e hörgés, s miért a rombolás?

Az Európa Kávéház igen színes forgatag. Gyakran országgyűlési képviselők találkozóhelye – legutóbb Veres és Szilvásy beszélgetésének voltam szemtanúja - de kereszténydemokraták, volt kisgazdák is megjelennek.

S persze bárki köznép. Igen jó tárgyalóhely – nekem is volt jó néhány órám arrafelé. És egy-két zsidó törzsasztal, talán a 30-as évek idejéből keltezve. Az ott ülők többsége akkor született, megélve az első vészkorszakot, sokan a másodikat is. Merthogy a zsidóságot 1945 után is kifosztották.  Szűcs (egykoron „Süss”) Ernőnél, az ÁVH második emberénél 40 kg aranyat, 257 kg ezüstöt és számtalan műértéket találtak letartóztatásakor. Döntően zsidó családoktól elkobozva. És számos zsidót kényszerítettek vagyona átadására (a kommunista párt javára), cserébe szabad útleveleket és szabad bőröndöket felkínálva. A kommunizmus sikeresen vette át a zsarolás eichmani rendszerét! És mellettük a jól zsarolható „kisnyilasokat”.

Az asztalnál a Kormányzó említésekor mindenkiben béke uralkodott, míg dr. Dániel említésekor felforrtak az indulatok. Rögzíteném: a törzsasztal körül a Horthy, Szálasi, Rákosi időszakot átélt és kifosztott emberek ültek. Zsidók!

No, ennél a törzsasztalnál, keresztény természetességgel leülve éppen egy Horthyról folyó vita közepébe csöppentem. Nem Horthyt szidták, de keresetlen szavakkal dr. Dánielt, a vörös vödrös tettest. Indulattal, de jó szakmaisággal elemezték primitív tudatlanságát a történelemről. És Horthy érdemeit a fehér diktatúra felszámolásában, kemény katonai kiállását a zsidók megmentése érdekében 1944-ben. Az asztalnál a Kormányzó említésekor mindenkiben béke uralkodott, míg dr. Dániel említésekor felforrtak az indulatok. Rögzíteném: a törzsasztal körül a Horthy, Szálasi, Rákosi időszakot átélt és kifosztott emberek ültek. Zsidók!

Ottó egy éve, a Szent István körútra kilépve ennyit mondott: „Látod! Innen balra élt a zsidó középosztály, jobbra a keresztény. De egy középosztály voltunk, egy osztályba jártunk. Különbség csak annyi volt, ki szombaton, ki vasárnap ját istentiszteletre. De a baráti kör közös volt, benne semmi különbség!”

Egy kis visszatekintés és előrenézés

Félidejéhez érkezett az Orbán-kormány, vele a Fidesz-KDNP kétharmadot nyerő pártkoalíciója. Annak idején a Vörösmarty téren jelentette be Orbán Viktor, hogy a kétharmados felhatalmazás birtokában nagy változások jönnek. Mindenki tudta, hogy ekkora választói háttérrel a Fidesz-KDNP nekiugrik a legkényesebb reformoknak is.

Orbán Viktor azzal a bizonyos 29 ponttal kezdte. Meghirdette a nyerészkedők, az állam zsebéből ingyenélők megrendszabályozását, az igazságtalanul magas fizetések felszámolását, a végkielégítések megadóztatását. E pontokban minden ott volt, amit a Fidesz a választási kampányában megígért. Benne volt a nagyon fontos családi adózás, az egykulcsos, 16%-os jövedelmi adózás bevezetése, a pártok támogatásának jelentős megnyirbálása, a kis- és középvállalkozások társasági nyereségadójának majdnem felére csökkentése, az állami luxus vásárlásoknak vagy a közüzemi díjaknak a befagyasztása.

Mindenben sikeres az Orbán kormány, csak éppen a legfontosabbal, a magyar gazdaság megújításával birkózik meg nagyon nehezen. Ennek legfőbb okát, az ország eladósítását, jól ismerjük.

A szociális biztonság megerősítése, a beruházási engedélyeztetés egyszerűsítése, a jelzálog bejegyzés megrendszabályozása, a családi ingatlanok családon belüli mozgásának illetékmentessége, a kilakoltatási moratórium, vagy éppen a bankok, biztosítók, lízingcégek kasszához szólítása. Az olyan “apróságokról” pedig, mint a kisebb házi munkák adómentessége, vagy a saját célra engedélyezett pálinkafőzés, már ne is szóljunk.

Valójában ez a 29 pont volt az, amivel az új kormány azonnal kivívta a külföld haragját. Mert a bankok, lízing cégek, biztosító társaságok legtöbbje nálunk idegen kézben van. Ők pedig ezt a közteherviselést egyáltalán nem akarták. A rájuk kirótt különadók miatt azonnal elrohantak a kormányaikhoz, és az Európai Unióhoz.

A belföldi nagyobb intézkedéseik között a legnagyobb ellenállást a magánnyugdíjpénztárak felszámolása, és a médiatörvény jelentette. Ezek nagyon fájtak, és a magyar szociálliberálisok is azonnal nyugathoz futottak. Ott pedig teljesen igaztalanul megbélyegezték Magyarországot. Ez a folyamat máig tart. Az USA Külügyminisztériuma a napokban adott ki egy magyar helyzetértékelést, amiben egy árva jó szó sincs az országról. Csak negatívum, ugyanazok az igaztalan vádak, amelyeket minden balliberális média immáron két esztendeje naponta sulykol az emberek fülébe.

Margit néni

Így is kezdhetném a soraimat: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Margit néni. De nem így kezdem, mert Margit néni nem volt, hanem van. Mikor csak teheti, batyujával és szatyraival jön a piacra.

Otthon is maradhatna és élhetné megérdemelt nyugdíjas napjait, de Őt nem ilyen fából faragták. Vállait sok évtized nyomja, napbarnított ráncos arcát a szoláriumban soha nem látták. Ő az utolsó nagy Mohikánok egyike, akik még köztünk vannak.

Életét a föld és annak szeretete töltötte ki. Igazi parasztasszony, akinek nem éppen leányálom volt az élete. Hamar megtanulta, milyen korán kelni, s hogy az állatok etetése az első, és csak azután jön majd a gazda. Mikor végzett, irány a kert, kézben a kapa. Ha kellett, a birkát nyírta, amit a mai napig is művel, igaz, ma már csak bemutató jelleggel. Ő volt az, aki keverte a maltert, hordta a téglát és gyereket nevelt, mikor romokban hevert az ország. Nézem kérges kezeit, melyekkel kapál, de tud simogatni is.

Száz év talány

Éppen száz éve szülte meg Czermanik Borbála zabigyerekét Fiuméban (minő fintora ez az életnek) a Szentlélek kórházban. Az illetőt Czermanik János Józsefnek anyakönyvezték, de a magyar dokumentumokban már a Csermanek név szerepelt 31 éves koráig, akkor választotta vagy kapta - mint mozgalmi feladatot - a Kádár nevet.

Anyja Jánosunkat talán a kollektív tudattalan által vezérelve sokat ütötte, verte, durván, kegyetlenül, de nem eléggé, mert János állta, miként később a különböző letartóztatások során is. S a verések nem túlzottan okos, ám annál makacsabb fejében téveszmék sokaságát gyúrták közveszélyes eleggyé.

Most, 100. születésnapjára szobrot avattak, vörös festékes akciókat megelőzendő, mobil szobrot. Micsoda bolsevik lelemény, eztán retteghetnek a reakciósok, mert bárhol, bármikor felbukkanhat ez a kőkemény arc, hogy figyelmeztessen.

Van is mire, mert vajon ki tudja megmondani, mi volt az a varázs, amitől ezt az embert nagyon sokan ma is a XX. század legnagyobb politikusának tartják.

Mint mondtam már, nem volt túl okos, nem volt túl művelt sem, viszont makacs volt és kitartó. A szürke akarnokok kérlelhetetlen szívósságával ment előre. Eleinte eszméket, később már csak a hatalmi komfortérzetet, a párt vezető szerepének fenntartását segítő praktikákat követve.

Ezek a praktikák nem csak a lelkeket zálogba adó - lásd ügynök hálózat -, de ennek korlátait felismerve később már a jövőt is börtönbe záró adósságból adósságba vándorlást is tartalmazták. A rendszer azért volt jó, mert nem volt mindenki számára tapinthatóan rossz. Sőt a tehetségtelen, de kitartó gumigerincűeknek biztosította a felemelkedést a társadalmi ranglétrán. A lustáknak biztosította, hogy kevés munkával járó kevés, de biztos jövedelemhez juthassanak, a szorgalmasaknak engedte, hogy sok munkával a kevésnél kicsit többhöz, de az európaihoz képest mégis gyötrelmesen alacsony jövedelemhez jussanak.

A gyárból lopni része volt a mindennapoknak. Nem véletlen, hogy a nagy öreg halála után hirtelen tolvajlási cunami kezdődött, spontán és nem spontán privatizáció formájában. A Kádár-rendszerben edződött ügyeskedők végképp ellopták a maradék esélyt is.

Pillanatnyi időutazás

Sétálok a sétálóutcán. Ritka pillanat. Nem rohanok a Fő utcán, nem sietek a Fő utcán, hanem ráérősen, nézelődve sétálok rajta. Körülöttem hömpölyög a tarka kavalkád, az idő… Fodros ruhás nők, sétapálcás, keménykalapos urak, pléhautós gyerekek. Népviseletbe öltözött árusok kínálják portékájukat, mobiltelefonnal fotózó turisták szürcsölik a jégkását. Hangulatfesztivál…

Nézelődöm, mert ráérek. Az utca velem együtt figyeli a forgatagot. Ő az a valamikori poros földút a földszintes házikókkal, aki aztán büszkén nézte az épülő emeletes bankszékházait; Őt festette meg Rippl, amikor kövezték, és Ő volt az, aki később megadóan tűrte, amikor leaszfaltozták. Már nem csodálkozott, amikor térkövezték, és büszkén hallgatta, hogy Ő az országban az első „sétálóutca”.

A Kőszikla ereje, avagy hogyan lesz egy ortodox ateistából istenhívő

Két pohár rozé között mesélte el ezt 70 éves barátom, Gede Vencel. Nagyon szép történet és mérhetetlen szeretet kerekedett ki ebből a beszélgetésből. Vencellel azon a balatoni estén megemeltük a fejünket, és mesélte a csillagokat mint jó barátait.

Vencel katolikus falusi létben töltötte iskolás éveit, de a középiskola ortodox materialistát nevelt belőle a kor szellemének megfelelően, ami az egyetemen erősen megrendült, illetve kritikussá vált. A kritikát pedig az „izmusok” nem kedvelik.

Mindenkiben van egy rejtett istenhit. A lét alapvető kérdéseire sem a tudomány, sem a vallás nem ad igazi magyarázatot. A svájci CERN-ben már az anyag teremtését ostromolják. Felesége, Márta haláltusája kapcsán találkozott újra Istennel, aki elfogadtatta a családdal a halál gondolatát és azt, hogy a véges földi léttel az Ember nem fejeződik be, hanem minden tovább él a gyermekeiben - erre még az ételrecept kapcsán is visszatérek!

Összekapaszkodva nincs erő a halálon kívül, ami legyőzhetné őket: a GEDE CSALÁDOT.

Azóta sem hagyta el Istenét, akit Marika és Laci Atya kísért el hozzá, és ráadásul második feleségét, Valit is az útjába vezette, akivel immár 14 éve él közös hitben és szeretetben. Márta is ezt szerette volna, hogy ne magányosan töltse az életet Vencel, ha már ő nem tudott tovább kitartani mellette, és 52 évesen magára hagyta.

Márta nagyon kemény NŐ volt. Sosem felejtem el, amikor egy grafológia előadás után, amit együtt hallgattunk meg, vallott betegségéről és félelmeiről. Nem akarta megadni magát a sorsnak, még sántítva is tartotta az órákat a földszinti termekben, mert már az emeletre nem tudott felmenni. A családban is ő tartotta az erőt, amíg tudta. Még ma is felnézek az emlékére és az erejére. Halála előtt ő is megtért Istenhez,  és alkalma volt megérezni a felé áradó szeretetet és meglátni a JÓT az emberekben.

Amikor megkérdeztem Vencelt, hogy mit tart élete fő művének, akkor elmondta, hogy igazából nem futott be nagy karriert, de amikor végignéz a fiain és látja, hogy képesek önállóan megoldani az életüket, akkor tudja, hogy ez az ő nevelésének eredménye is. Márta, az édesanyjuk pedig már a fiúk születésekor elvágta a köldökzsinórt fizikailag és lelkileg is,  és tudatosította bennük, hogy önállóan gondolkodó lények és nem a szülők eszközei, vagy alárendeltjei.

A róka, a sajt meg a két medvebocs. És a magyar föld sorsa...

A magántulajdonban lévő földeket „természetesen” ellenérték nélkül államosították, vagy TSZ-részarányként kollektivizálták. Így működött ez a 90-es évekig, mikor is Szlovákiával és Romániával ellentétben nem adták vissza tulajdonosaiknak, hanem „kárpótlási jegyet” osztottak, melynek értéke a tőzsdén néhány hónap után a névérték 17%-ára süllyedt. A kárpótlás degresszív és felülről limitált volt. Az ország leggazdagabb embere, herceg Esterházy Pál után is legfeljebb 5 millió forint kárpótlást kaphatott együtt az összes örököse.

És akkor mi lett a föld sorsa? Számos falu számos lakója főleg a városba költözött, azt sem tudta, mit kezdjen a földre váltható kárpótlási jeggyel. Örült, ha 17% helyett 50-80%-on eladta. A TSZ-részarányokat 500-800 Ft/aranykorona értéken lehetett venni, ma ez sok helyen 45.000 Ft/AK.

A jobban tájékozott brókerek fityingért vásárolták a száz hektárokat. A MAGOSZ-tól hallott adatok szerint ma több földbirtokosnál és nagyobb földbirtokok vannak, mint a háború előtt!

És ki beszél ma földosztásról?!

Ma legtöbbször azt sem tudjuk, ki a földbirtokos! És 2014 után mely külföldi multimilliárdos vásárolja fel a spekulánsok mai birtokait? Úgy tűnik, lassanként kisétál lábunk alól a magyar föld! S persze a víz, és a számunkra elfogyó levegő.

„Gondoljátok meg proletárok!” Ha más keretrendszerben is, de él és életszerű költőnk szava!