Szerintem mai életünkben, ebben a túl zűrös világban ez a legfontosabb. Amikor elmegyünk egy fekvő embertársunk mellett, a megjegyzés: hagyd, részeg! Pedig nem az, hanem rosszul van.
Nézem a krimi híradót: lelőtték, elrabolták, leszúrták, felrobbantották, betörtek, kirabolták. És ez naponta ismétlődik. Hol vannak azok a napok, amikor az emberek esténként, miután elvégezték a házi munkát, kiültek a ház elé a padra egy kis beszélgetésre? Mikor a szomszédok figyeltek egymásra, kalákában építették a házakat?
Szerintem a legszebb magyar szavak közé tartozik a szerelem, a szeretlek. És az egyik legszebb, ha nem a legszebb az emberi kapcsolatok között a szeretet. Elsivárosodtunk, elfásultunk, hajszoljuk az anyagi javakat. És mikor fekszünk az intenzíven, eszünkbe jut, hogy van más is. Egy szó, egy mondat, egy mosoly. Egy kérdés, amit persze nem megszokásból teszünk fel. Hogy vagy? És valóban érdekel embertársunk sorsa!
Most, amikor egy országot összehozott egy tragédia, itt kellene folytatni. Ne csak ilyen esetekben szeressük egymást, hanem mindennapjainkban. Hiszen egy mosoly, egy jó szó nem kerül semmibe!
Fogadjuk meg Seress Rezső örökzöldjét: szeressük egymást gyerekek!
Innen kívánom minden kaposvárinak: legyen egy szép, mosolygós városunk!
Bevallom, megalakulásukkor is szkeptikus voltam, s ez azóta sem változott, illetve most már kicsit drukkolok nekik. Legyenek már egymillióan vagy legalább fele annyian, de nem lesznek. Kikről is van szó? Persze, hogy a milláról, arról az egy millióról, akinek a sajtószabadság hazai helyzetéért kellene aggódni, de nem aggódik, legalábbis ennyien biztosan nem aggódnak.
2010 decembere óta éppen 101 470-en lettek, ez az adat jó lehet, hiszen a legutóbbi szerint az együtt 2014 mozgalmat a választásra hajlandók 5%-a támogatná, vagyis cirka 190 000 ember. A matematika mai állása szerint tehát 80 egynéhány ezer ember támogatja a libásokat, és a nyugdíjat mindenkinek mozgalmat.
Ebből így nem tudom, lesz-e valaha is egymillió, de ki tudja, lehet. Mindenesetre az, hogy a milla, ami ugye a demokráciát együtt félti a sajtószabadsággal, összeáll Bajnaival,akiről időközben kiderült, hogy nem csak a libákhoz nem ért, és aki tagja volt annak a Gyurcsány-kormánynak, amelyik 2006-ban tömegbe lövetett, és ártatlanokat rugdaltatott, veretett meg, hát kérdésessé teszi minden szlogenjüket.
Valamint összeálltak azzal a mozgalommal, amely szerint teljesen rendben van, hogy egy eladósodott országban, ötven év alatti nyugdíjasok élvezik a jól megérdemelt pihenést tömegesen, és közben feketén vagy szürkén jelentős részük tovább dolgozik. Azzal a mozgalommal, amelynek a vezetője máig titkolt katonai kiképzést kapott a Szovjetunióban, némelyek szerint a bohóccá maszkírozás rejtelmeit tanulta, de ezt azért ne vegyük készpénznek.
Szóval ez a hármas így együtt kicsit gyanús, és a közvélemény-kutatás szerint nem csak nekem. KISZ-ből milliárdos, titkos ügynökből szakszervezetis, valamint 0,1 milla, ez így nem fog menni. Pedig szerintem is nagy szükség lenne a ’89 előtti és a rendszerváltó elit lecserélésére is, de egyelőre nem látszik, kire cserélhetnénk.
A gyúrt, vagy más néven omlós tészta készítésekor a hozzávalókat nyújtható állagú tésztává gyúrjuk össze. A ropogós omlós tészta ideális az aprósütemények, teasütemények készítéséhez, franciás tortákhoz és a töltött süteményekhez, mint például a gyümölcsös és túrós pitékhez. A tészta sütés közben nem hólyagosodik fel, az elkészült sütemény pedig finom, omlós lesz.
A gyúrt tészta alapvetően lisztből, cukorból, zsiradékból esetleg tojásból áll. A lisztet tálba tesszük, a többi hozzávalót (cukrot, vajat esetleg tojást) belekeverjük. Az anyagokat kézi robotgéppel alacsony, majd magas fordulaton összedolgozzuk. Utána kézzel, gyors mozdulatokkal cipót formálunk belőle. Ha a tészta ragadna, tegyük be rövid időre a hűtőszekrénybe. Ilyenkor a zsiradék megkeményedik és a tészta nem fog ragadni.
Nyújtás előtt a deszkát és a nyújtófát alaposan be kell lisztezni. A tésztát az adott süteménynek megfelelő vastagságúra nyújtjuk. Az omlós tészta könnyen törik, ezért biztosabb, ha áthelyezés előtt lazán feltekerjük a nyújtófára és onnan gurítjuk a sütőformára vagy tepsire.
Az omlós tészta esetében nagyon fontosak az arányok: 3 : 2 : 1, vagyis 30 dkg liszthez 20 dkg zsiradék (vaj, margarin vagy zsír) és 10 dkg porcukor szükséges. Ezt tovább gazdagíthatjuk tojással, tejföllel, ezek segítenek abban, hogy összeálljon a tészta, de vigyázni kell az arányokra, 30 dkg lisztre számoljunk 1 tojássárgáját. (A tojástól egyébként nemcsak a tészta íze és állaga lesz jobb, hanem a színe is vonzóbbá válik.) Ízesítésként adhatunk hozzá darált diót, kakaóport, fahéjat, vaníliás cukrot, reszelt citrom- vagy narancshéjat is.
A gyúrt tészta minél több zsiradékot tartalmaz, annál omlósabb lesz. Kis mennyiségnél gyakran már a tojássárgája is elég, hogy összeálljon a tészta, ami így különösen gyenge lesz.
A linzertésztához puha vaj vagy margarin szükséges, ezért a felhasználás előtt kicsivel vegyük ki a hűtőből, de semmiképpen ne olvasszuk meg, mert ha túl lágy a zsiradék, akkor ragadni fog a tészta és könnyen széteshet.
Az ilyen típusú gyilkosságok ellen nem lehet védekezni. Arra fel lehet készíteni egy gyereket, hogy idegenekkel ne menjen el sehová, de arra nem szabad, sőt tilos nevelni, hogy bizalmatlan legyen az ismerősökkel.
A rendőrség is tehetetlen a megelőzés tekintetében, mint ahogyan tehetetlen az előre nem látható családi tragédiáknál, láncfűrészes, macsetás, kalapácsos tragédiáknál. A környezet mindenütt elmondja, hogy nem látott előjelet és megdöbbenti az esemény. Mégis azt állítom: kell lennie előjelnek, és ha kicsit is jobban figyelnénk egymásra, akkor észrevennénk ezeket. Hajlamosak vagyunk már csak akkor figyelni, amikor késő, pedig talán segíthetnénk, ha lenne egymásra több időnk.
Hiszem, hogy a jó erősebb a gonosznál, a szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél, a megbocsátás erősebb a bosszúnál.
Henri Boulad
Nyaranta látom, hogy barátaim tizenéves unatkozó, energiával teli gyermekei olyan internetes játékokkal múlatják az időt, amikor a vérfolyam okoz sikerélményt, a serdülők pedig horrorfilmeken szocializálódnak. A szülők pedig örülnek annak az időnek, amikor békén hagyják őket, hogy magukkal foglalkozzanak.
Nem szeretnék nosztalgiázni, de a mi gyermekkorunkban sokkal több volt a családdal töltött idő; kirándulások ingyenesen a környező erdőkben, séták, beszélgetések, diafilm vetítés, misék látogatása stb. Hozzájárult ehhez az is, hogy a nagycsaládban éltünk, ahol legalább egy szülő, nagyszülő, vagy dédszülő ráért a kicsivel foglalkozni. Most szétköltöztek a családok és vendégségbe járnak egymáshoz a kicsi, alacsony rezsijű lakásokba, ahol az élettér beszűkül a képernyő elé és egy olyan virtuális világban élnek a gyerekek, ami inkább kiszakítja, mint közelíti őket a családhoz.
Napjainkban legjellemzőbbek az úgynevezett mozaik családok. Ehhez a következő olvasmányokat ajánlom:
Újabban minden nap családi tragédiákról hallani. Ez megdöbbentő. Meg kell keresnünk ebben a saját felelősségünket és időben változtatnunk kell! Nagyon könnyű szitkozódni a fórumokon, követelni a halálbüntetést, belekötni az áldozatok rokonaiba, akik gyászuk mellett fontosnak találják a közvélemény korrekt tájékoztatását; vádolni őket, keresni felelősségüket és osztani az észt, hogy mit kellett volna tenniük és közben saját magunkat felmenteni és örülni, hogy nem velünk történt ez.
Mi a véleményem? Az, hogy nem szabad az emberéletet elvenni - semmiképpen és semmiért -, még a gyilkosét sem, mert akkor mi sem leszünk tőle különbek. Ítélkezni kell keményen és irgalmasan. Meg kell a büntetéssel akadályozni, hogy ez újra előforduljon, és ezért magunknak is mindent meg kell tennünk.
Aki gyűlöl, gyilkos. Aki nem bocsát meg, gyilkos, mert egyedül a gyűlölet az, amely nem képes megbocsátani. A gyűlölet az, amely nem látja be a saját felelősségét és kötelességét: csak a másik elmulasztott felelősségét és kötelességét látja. A gyűlölet az önzés kiteljesedése, a másik érdekeinek és értékeinek teljes szem elől tévesztése. A szeretet meglátja a másik érdekeit és értékeit, és a sajátjai mellé helyezi őket. Így képes megbocsátani is, megteremtve ezzel az újrakezdés lehetőségét.
Raana Raas
Milyen értékei lehetnek egy kegyetlen gyilkosnak? A megbánás, a bocsánatkérés és a bűnök őszinte megvallása.
Ne gondolja persze senki, hogy egykori tanítványom őrült tettét nem ítélem el. Elítélem és értetlenül állok előtte. Állattá vedlik, aki egy ártatlan gyermeket kínhalállal végez ki és élve eltemet, de mindenképpen bízom abban, hogy megbűnhődik ezért anélkül is, hogy életének elvételét szorgalmaznám.
Megvetem persze azt is, aki ennek a gyilkosnak mondott asszonynak az ártatlan családját és gyermekeit elkezdi vegzálni, ezzel is felmentve önmagát a közös felelősség alól, amit egy ilyen tragédia kapcsán mindenkinek éreznie kell.
A gyilkosság mind a Korán, mind a Tóra szerint főbenjáró bűnnek számit. Ez a tiltás egyike a legkövetkezetesebben előforduló es legszigorúbb előírásoknak, amely minden egyistenhívő vallásban létezik. Ha valaki életet ont, és ha az elkövető tette szándékos és gyilkossággal végződik, a Korán es a Tóra szerint is halál a büntetése. (Korán: Szúra Bakara 2:178-179; Tóra: Kivonulás 21:12, Papi Törvények 24:17-18).
Ha valaki tovább olvassa a Koránt és a Tórát, meglátja, hogy lehetőség van mindenkor az irgalomra és a megbocsátásra. Eltemetjük Bencét, változtatni a múlton nem tudunk, csak a jövőt vagyunk képesek másként alakítani közös akaratunkkal, odafigyelésünkkel és tetteinkkel.
1989 tavaszán, őszén már biztos volt, hogy nagy változások jönnek, de bizonytalanság lengte körül az egészet. A médiában elkezdett néhány kritikus cikk megjelenni. Én is elkezdtem firkálgatni és eljártam a változások apró műhelyeibe, részt vettem a vitákban. Salgótarjánt az ott lakók csak kis Moszkvának hívták, ki elvtársi büszkeséggel, legtöbben maró öngúnnyal.
Molnár Pali, ma a rádiózás jeles alakja, a Vasárnapi Újság főszerkesztője mesélte akkor, hogy ugyan a Népszabadságot privatizálta az Axel Springer, de éppen a korábbi vonalas emberei maradtak a szerkesztőségben.
A legjobb újságírók a főváros felé vették útjukat, s maradt, ami maradt. És persze elmaradt a pezsgés, a média gondolkodtató, feltáró szerepe. S évek múlva ismerőseim csak annyit mondtak: itt minden süllyed, minden csak posvány. S körbenézve nem lehetett kétség a lepusztulásról, épületekben, gazdaságban, emberi lelkek tömegében.
Az országos sajtóban több mozgást láttam, de kegyetlen harcokat is. A szókimondás egyik élharcosa, majd áldozata az 1990-ben létrehozott új pest megyei lap lett. Néhány évig nyitott hangvételével megyén kívül is sok vásárlót hozott. Aztán megtapasztalhattam, hogy egy-egy helyi lapban is milyen nehéz elhelyezni egy cikket – főleg ha rámutat a sumák háttértörténésekre.
Nem lehetett volna ennyi csalást, lopást és értéken aluli értékesítést elkövetni, ha az igazi feltáró újságírás és szabad vélemények közlése lehetséges.
Gondolkoztam a múlt héten, hogy miről írjak. De sajnos az élet mindig produkál szörnyűségeket. Nem szeretnék az egész történeten végigmenni, mert ezt már mások megtették.
Nem tudok mélyelemzést sem írni, ezt bízzuk a szakemberekre. Éppen ezért segítségül hívok egy íróóriást, Emile Zolát. Azt hiszem, nem kell bemutatni és azt sem, mennyire értette az emberek lélektanát.
A nőről alkotott véleményem tökéletesen megegyezik az író szavaival:
Utálata olyan mértékben nőtt iránta; amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyott.
S a két hajléktalanról, akik részt vettek a gyilkosságban vagy ők hajtották végre. Majd a vizsgálatok eldöntik:
Az okoskodásból sosem lesz gyilkosság; gyilkos ösztön kell hozzá, hogy rávesse magát az áldozatra, éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja.
De itt álljunk meg! Beszéljünk a hajléktalanokról, persze nem a gyilkosokról. Mert óvva intek mindenkit, hogy az első felindulásból bármilyen általánosítást vonjunk le. Ők is emberek, még ha a perifériára szorultak is. Nekünk kötelességünk gondoskodni róluk. Persze tudom, hogy sokan most nem értenek egyet velem, de kérem őket, hogy gondolják át.
A kislány megdicsőülve lépkedett új lakkcipőjében, óvatosan kerülgetve a pocsolyákat. Szép ősz volt, vakítóan sütött a nap, hullott a platánfák levele. A temető szép volt, mint mindig. A titokzatos kripták vonzották tekintetét, az ismerős sírok türelmesen várták, hogy végigsimítsa a galambokat, az angyalokat vagy csak felállítsa az eldőlt vázákat.
Most nem tehette, most temetni jött. Feketeruhás felnőttek között temette Nagyapót. Mindenki sírt – ő nem. Hiszen Nagyapó megmondta, hogy meg fog halni. És Nagyapó mindig megtartotta az ígéretét. Amikor csalán csípte meg a kislányt a szurdokban, Nagyapó fűzfa sípot csinált és mondta, hogy csak fújja, fújja, míg el nem múlik a fájdalom. És a fájdalom valóban elmúlt.
Amikor a Duna-parton a kishajóra várt türelmetlen, ő pecabotot adott a kezébe és mondta: csak várj, a révész egyszer eljön értünk. És az valóban eljött, ők meg áthajózhattak vele a túlsó partra. És a túlpart szép volt, ahogy Nagyapó elmesélte.
Bizonytalan vagyok, talán elég lenne ide linkelni a címben megidézett Móricz-írást, melyben félelmetesen és nagyon valóságosan idézi meg a kegyetlenség legdurvább emberi megnyilvánulását, az előre eltervezett gyilkosságot.
A párbeszédek rövid mondataiban végig ott lebeg valami kérlelhetetlen vadság, igen, talán nem kellene erről írnom, de muszáj.
Elképzelem a gyermeket, aki rájön, mit terveznek vele. Eleinte még el sem hiszi, de a szívét jeges kézzel szorítja a félelem, és tudja, kicsi lelkében pontosan érzi, tehetetlen. Azok hárman egyenként is erősebbek nála, ásóval, késsel felfegyverkezve pedig megállíthatatlanok.
Normális ésszel az egész érthetetlen és elképzelhetetlen, itt nem indulatból történtek a dolgok, miként Móricz barbárjai, ők is készültek rá, kitervelték, felfegyverkeztek és kegyetlenül kivégeztek egy kisfiút. Erre nincs és nem is lehet semmilyen mentség, de a magyar igazságszolgáltatás furcsa logikáját ismerve lehet, mégiscsak lesz, de ebbe tényleg nem mennék bele.
A minap véletlenül beleakadtam egy természetfilmbe. Hátborzongató volt nézni, ahogy a hímoroszlán sorra kivégezte a meghódított falka kölykeit. Hátborzongató volt, de biológiailag logikus, a saját gének továbbvitelének mielőbbi lehetőségéért történtek a dolgok.
Ám itt ebben az esetben a gyűlölet is csak a három támadó egyikében lehetett, a másik kettő talán némi pénzért, esetleg másért, de valószínűleg, pitiáner ellenszolgáltatásért tette, amit tett. Barbárok, ennyit mondott Móricz vizsgálóbírója, ennyit mondhatok én is
Itt az ősz és lassan a tél is beköszönt! A hosszú sötét esték hangulatát felmelegíthetjük egy finom diós süteménnyel! A dió rendkívül egészséges és remekül kombinálható más alapanyagokkal. Ki tudna ellenállni egy frissen sült diós sütemény illatának?
Ha te is beédesítenéd, a napod egy frissen sültsüteménnyel, próbáld ki diós receptjeinket!
Hozzávalók
Tészta:
• 18 dkg finomliszt • 18 dkg rétes liszt • 1 tasak szárított élesztő • 1 tojás • 2 ek cukor • 1,75 dl langyos tej • ½ kk só • 4 dkg vaj
1. Az élesztőt és a cukrot beletesszük a langyos tejbe és néhány percre félre tesszük.
2. A liszthez hozzáadjuk a sót, a tojást és az élesztős keveréket. Kézzel vagy robotgéppel néhány perc alatt hólyagosra dagasztjuk! A vége felé hozzá adjuk az olvasztott margarint. Akkor jó, ha elválik a tál falától, se kemény, se lágy. Langyos helyen 45-50 percig kelesztjük.
3. A töltelékhez a vajat kikeverjük, hozzáadjuk a cukrot és a darált diót.
4. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
5. A megkelt tésztát 3-5 mm vastagságú hosszú vékony csíkra nyújtjuk és rákenjük a töltelék nagy részét. A tésztát feltekerjük és 2 cm vastagságú szeleteket vágunk belőle.
6. A muffin sütőforma mélyedéseibe egy-egy diós csigát teszünk, tetejét megkenjük a maradék krémmel.
7. 25-30 percig arany barnára sütjük.
Ebből a mennyiségből 28 diós csiga muffin lett, ami pillanatok alatt el is fogyott! Dió helyett használhatunk kókuszt, mogyorót, mákot, vagy kakaót is.
Kedvencem a lomtalanítás. A Balatonon sosem hagyom ki. Nyaralónk szinte minden kellemes berendezése innen származik: tükrök, lámpák, székek, stb. Kiváló program ezeket a darabokat átfesteni, kitisztítani és megbecsülni. Mindig emlékszem a darabok eredetére. Meghalt egy bácsi az utcában és a hozzátartozók mindent kitettek. Pöttyös aludttejes köcsög, „Zimmer frei” tábla a 60-as évekből és egyebek. Természetesen beszedtük ezeket és megbecsüljük. A legjobb hifi hangzást a szomszédból guberált Sanyo erősítő adja ma is.
Írnék a legkellemesebb fotelekről is, amiket egy tavaszi estén találtunk 5 éve, és azóta zöld pöttyösként szolgálják kényelmünket, de térjünk vissza a turkálóra. Van, aki megveti a turkálókat és távolról sem pillant rájuk. Meg kell vallani, hogy manapság ez a legvirágzóbb műfaj. Ez nem csupán árfüggő persze, itt már a vadászösztön is működik.
Biztosan mindenki emlékszik, a vidámparki pecázásra, amikor nem tudtuk mit nyerünk, de abban biztosak voltunk, hogy nyerünk valamit. Na, erről szól a turkáló. Szerencse és érzék megtalálni, ami nem kell ugyan, de tudunk vele élni.
A nők megértik ezt. Sosem azt kell venni, amire szükségünk van, hanem azt, ami ajánlkozik. Vannak, akik csakis innen öltözködnek és vannak, akik mélyen megvetik ezt és erejükön felül vásárolnak méregdrága helyeken.
Amiért ez a blog született, annak az a lényege, hogy egyáltalán nem kell szégyellnünk szerintem, ha olyan árukat vásárolunk nagy örömmel, amiket mások leírtak. Ezek még évekig szolgálhatnak bennünket és igazán örömünket lelhetjük bennük.
