Kultúrharc és média - és mi van a mélyben?

1989 tavaszán, őszén már biztos volt, hogy nagy változások jönnek, de bizonytalanság lengte körül az egészet. A médiában elkezdett néhány kritikus cikk megjelenni. Én is elkezdtem firkálgatni és eljártam a változások apró műhelyeibe, részt vettem a vitákban. Salgótarjánt az ott lakók csak kis Moszkvának hívták, ki elvtársi büszkeséggel, legtöbben maró öngúnnyal.

Molnár Pali, ma a rádiózás jeles alakja, a Vasárnapi Újság főszerkesztője mesélte akkor, hogy ugyan a Népszabadságot privatizálta az Axel Springer, de éppen a korábbi vonalas emberei maradtak a szerkesztőségben.

A legjobb újságírók a főváros felé vették útjukat, s maradt, ami maradt. És persze elmaradt a pezsgés, a média gondolkodtató, feltáró szerepe. S évek múlva ismerőseim csak annyit mondtak: itt minden süllyed, minden csak posvány. S körbenézve nem lehetett kétség a lepusztulásról, épületekben, gazdaságban, emberi lelkek tömegében.

Az országos sajtóban több mozgást láttam, de kegyetlen harcokat is. A szókimondás egyik élharcosa, majd áldozata az 1990-ben létrehozott új pest megyei lap lett. Néhány évig nyitott hangvételével megyén kívül is sok vásárlót hozott. Aztán megtapasztalhattam, hogy egy-egy helyi lapban is milyen nehéz elhelyezni egy cikket – főleg ha rámutat a sumák háttértörténésekre.

Nem lehetett volna ennyi csalást, lopást és értéken aluli értékesítést elkövetni, ha az igazi feltáró újságírás és szabad vélemények közlése lehetséges.

La bete humanie! - Állat az emberben

Gondolkoztam a múlt héten, hogy miről írjak. De sajnos az élet mindig produkál szörnyűségeket. Nem szeretnék az egész történeten végigmenni, mert ezt már mások megtették.

Nem tudok mélyelemzést sem írni, ezt bízzuk a szakemberekre. Éppen ezért segítségül hívok egy íróóriást, Emile Zolát. Azt hiszem, nem kell bemutatni és azt sem, mennyire értette az emberek lélektanát. 

A nőről alkotott véleményem tökéletesen megegyezik az író szavaival:

Utálata olyan mértékben nőtt iránta; amilyen mértékben szenvedélye a másik iránt, akire vágyott.

S a két hajléktalanról, akik részt vettek a gyilkosságban vagy ők hajtották végre. Majd a vizsgálatok eldöntik:

Az okoskodásból sosem lesz gyilkosság; gyilkos ösztön kell hozzá, hogy rávesse magát az áldozatra, éhség vagy szenvedély, hogy szétmarcangolja.

De itt álljunk meg! Beszéljünk a hajléktalanokról, persze nem a gyilkosokról. Mert óvva intek mindenkit, hogy az első felindulásból bármilyen általánosítást vonjunk le. Ők is emberek, még ha a perifériára szorultak is. Nekünk kötelességünk gondoskodni róluk. Persze tudom, hogy sokan most nem értenek egyet velem, de kérem őket, hogy gondolják át.

Temetés - Halottaim emlékére…

A kislány megdicsőülve lépkedett új lakkcipőjében, óvatosan kerülgetve a pocsolyákat. Szép ősz volt, vakítóan sütött a nap, hullott a platánfák levele. A temető szép volt, mint mindig. A titokzatos kripták vonzották tekintetét, az ismerős sírok türelmesen várták, hogy végigsimítsa a galambokat, az angyalokat vagy csak felállítsa az eldőlt vázákat.

Most nem tehette, most temetni jött. Feketeruhás felnőttek között temette Nagyapót. Mindenki sírt – ő nem. Hiszen Nagyapó megmondta, hogy meg fog halni. És Nagyapó mindig megtartotta az ígéretét. Amikor csalán csípte meg a kislányt a szurdokban, Nagyapó fűzfa sípot csinált és mondta, hogy csak fújja, fújja, míg el nem múlik a fájdalom. És a fájdalom valóban elmúlt.

Amikor a Duna-parton a kishajóra várt türelmetlen, ő pecabotot adott a kezébe és mondta: csak várj, a révész egyszer eljön értünk. És az valóban eljött, ők meg áthajózhattak vele a túlsó partra. És a túlpart szép volt, ahogy Nagyapó elmesélte.

Barbárok

Bizonytalan vagyok, talán elég lenne ide linkelni a címben megidézett Móricz-írást, melyben félelmetesen és nagyon valóságosan idézi meg a kegyetlenség legdurvább emberi megnyilvánulását, az előre eltervezett gyilkosságot.

A párbeszédek rövid mondataiban végig ott lebeg valami kérlelhetetlen vadság, igen, talán nem kellene erről írnom, de muszáj.

Elképzelem a gyermeket, aki rájön, mit terveznek vele. Eleinte még el sem hiszi, de a szívét jeges kézzel szorítja a félelem, és tudja, kicsi lelkében pontosan érzi, tehetetlen. Azok hárman egyenként is erősebbek nála, ásóval, késsel felfegyverkezve pedig megállíthatatlanok.

Normális ésszel az egész érthetetlen és elképzelhetetlen, itt nem indulatból történtek a dolgok, miként Móricz barbárjai, ők is készültek rá, kitervelték, felfegyverkeztek és kegyetlenül kivégeztek egy kisfiút. Erre nincs és nem is lehet semmilyen mentség, de a magyar igazságszolgáltatás furcsa logikáját ismerve lehet, mégiscsak lesz, de ebbe tényleg nem mennék bele.

A minap véletlenül beleakadtam egy természetfilmbe. Hátborzongató volt nézni, ahogy a hímoroszlán sorra kivégezte a meghódított falka kölykeit. Hátborzongató volt, de biológiailag logikus, a saját gének továbbvitelének mielőbbi lehetőségéért történtek a dolgok.

Ám itt ebben az esetben a gyűlölet is csak a három támadó egyikében lehetett, a másik kettő talán némi pénzért, esetleg másért, de valószínűleg, pitiáner ellenszolgáltatásért tette, amit tett. Barbárok, ennyit mondott Móricz vizsgálóbírója, ennyit mondhatok én is

3 illatos diós sütemény recept

Itt az ősz és lassan a tél is beköszönt! A hosszú sötét esték hangulatát felmelegíthetjük egy finom diós süteménnyel! A dió rendkívül egészséges és remekül kombinálható más alapanyagokkal. Ki tudna ellenállni egy frissen sült diós sütemény illatának?

Ha te is beédesítenéd, a napod egy frissen sültsüteménnyel, próbáld ki diós receptjeinket!

Diós csiga muffin

Elkészítés:

1. Az élesztőt és a cukrot beletesszük a langyos tejbe és néhány percre félre tesszük.

2. A liszthez hozzáadjuk a sót, a tojást és az élesztős keveréket. Kézzel vagy robotgéppel néhány perc alatt hólyagosra dagasztjuk! A vége felé hozzá adjuk az olvasztott margarint. Akkor jó, ha elválik a tál falától, se kemény, se lágy. Langyos helyen 45-50 percig kelesztjük.

3. A töltelékhez a vajat kikeverjük, hozzáadjuk a cukrot és a darált diót.

4. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.

5. A megkelt tésztát 3-5 mm vastagságú hosszú vékony csíkra nyújtjuk és rákenjük a töltelék nagy részét. A tésztát feltekerjük és 2 cm vastagságú szeleteket vágunk belőle.

6. A muffin sütőforma mélyedéseibe egy-egy diós csigát teszünk, tetejét megkenjük a maradék krémmel.

7. 25-30 percig arany barnára sütjük.

Ebből a mennyiségből 28 diós csiga muffin lett, ami pillanatok alatt el is fogyott! Dió helyett használhatunk kókuszt, mogyorót, mákot, vagy kakaót is. 

Turkáló design

Kedvencem a lomtalanítás. A Balatonon sosem hagyom ki. Nyaralónk szinte minden kellemes berendezése innen származik: tükrök, lámpák, székek, stb. Kiváló program ezeket a darabokat átfesteni, kitisztítani és megbecsülni. Mindig emlékszem a darabok eredetére. Meghalt egy bácsi az utcában és a hozzátartozók mindent kitettek. Pöttyös aludttejes köcsög, „Zimmer frei” tábla a 60-as évekből és egyebek. Természetesen beszedtük ezeket és megbecsüljük. A legjobb hifi hangzást a szomszédból guberált Sanyo erősítő adja ma is.

Írnék a legkellemesebb fotelekről is, amiket egy tavaszi estén találtunk 5 éve, és azóta zöld pöttyösként szolgálják kényelmünket, de térjünk vissza a turkálóra. Van, aki megveti a turkálókat és távolról sem pillant rájuk. Meg kell vallani, hogy manapság ez a legvirágzóbb műfaj. Ez nem csupán árfüggő persze, itt már a vadászösztön is működik.

Biztosan mindenki emlékszik, a vidámparki pecázásra, amikor nem tudtuk mit nyerünk, de abban biztosak voltunk, hogy nyerünk valamit. Na, erről szól a turkáló. Szerencse és érzék megtalálni, ami nem kell ugyan, de tudunk vele élni.

A nők megértik ezt. Sosem azt kell venni, amire szükségünk van, hanem azt, ami ajánlkozik. Vannak, akik csakis innen öltözködnek és vannak, akik mélyen megvetik ezt és erejükön felül vásárolnak méregdrága helyeken.

Amiért ez a blog született, annak az a lényege, hogy egyáltalán nem kell szégyellnünk szerintem, ha olyan árukat vásárolunk nagy örömmel, amiket mások leírtak. Ezek még évekig szolgálhatnak bennünket és igazán örömünket lelhetjük bennük.

Milla vagy nulla

Talán még emlékszik a kedves olvasó milyen lendülettel robbant be az „Egymillióan a sajtószabadságért” mozgalom, nem kevés baloldali, sőt külföldi médiaszél hátán. Hatalmas internetes civil szerveződésként mutatva önmagát, rövid időn belül elérhetőnek jelölte az egymilliós támogatói létszámot.

Aztán 2012. október 23-án demonstrációt rendezett, immár Bajnai Gordon Haza és haladás mozgalmával és a Szolidaritás mozgalommal együtt, Bajnait, mint a potenciális vezetőt, várható későbbi miniszterelnököt bemutatva. Aztán a választási szövetség látványosan létrejött, Bajnait megválasztották vezetőnek és elég egyértelművé tették, hogy a 2014-es választáson önálló politikai erővé kívánnak válni, esetleg baloldali és liberális pártszövetségeseket is keresve.No, az emlegetett potenciális szövetségesek lelkesedése nem ért az egekig! Schiffer és az LMP finoman szólva is kétségeinek adott hangot. Gyurcsány ugyan mély felelősségérzetet mutató arccal közölte, hogy Bajnai nem rossz választás, csak hát ha a MILLA tényleg nekilendülne, a „Demokratikus Koalíció” aligha maradna Parlament közelben és Gyurcsány tovább veszítene egyébként is könnyű súlyából.

De hasonló a helyzet az LMP és az MSZP soraiban is. Gondolják végig!  A parlamenti képviselők száma a 2014-es választások után összességében majd felére csökken. Így várhatóan az MSZP és az LMP frakciója is. Ha a MILLA és Gordon elvisznek egy csomó helyet, mi marad a lehetséges szövetségeseknek?  Akár még önálló frakció sem!No, ezt a békát aligha nyelik le, legfeljebb ha nem kényszerből.De nézzük, mennyire ütőképes a MILLA.  A dolognak több viszonyítási alapja van:Húszezres résztvevői létszám azért nem kevés, mondhatni jelentős tömeg.Csakhogy tavasszal harmincezer résztvevőről beszéltek, onnan ez 30 százalék csökkenés.Azonban a MILLA egymillió emberről álmodott még alakulása idején!

20 ezer ennek pont ötvened része. A millióhoz képest szóráshatáron belül szinte nulla.A szervezők tehát most a korábban bejelentett céljaikhoz képest ötvened annyi embert mozgattak meg! S ez már három szervezet együttes fellépése volt.

Még egyszer az EU-s fejlesztési pénzekről

Az előző kormányok – egyik fő szétosztó éppen Bajnai Gordon volt -, az országba beáramló pénzt mindenre fordították, csak éppen arra nem, amire szükségünk lett volna. Lehetett pályázni – ha nem is felesleges, de luxus - dologra, amelyik egy ilyen szegény országnak, mint Magyarország, időszerűtlen volt. Talán sehol annyi falusi főtér, játszópark vagy díszburkolat nem készült az utolsó években, mint nálunk. EU-s pénzekből kicsicsázták a falut, a kisvárosokat, miközben a településen egy normálisan működő – azaz adófizető - vállalkozás sem működött. Ha volt, az nem kérhetett támogatást. Így találták ki ezt a szociálliberális urak.

Ha bemennek egy-egy egyetemre, egyetemi könyvtárba, szinte minden sarokban találnak egy nagyteljesítményű fénymásolót, szkennert, számítógépek tömegét. Gépekre, technikai eszközökre lehetett pályázni. Ha kellettek, ha nem. Arra, hogy a gépeken valamit tanuljanak is, vagyis tartalmak vásárlására, már nem volt pénz. A tartalmakat ugyanis nem a nyugati számítógéplobbi árulta. Hogy melyik pályázatnál melyik lobbi érdekei álltak, már jórészt a múlté. 2010 után már nem tudott a Fidesz ezen az elosztási szisztémán változtatni. Az országba bejövő EU-milliárdoknak csak mintegy 14 százaléka került gazdaságfejlesztésre. 86 százalék olyan helyen landolt, ahol ez a pénz nem termelt új értéket. Megkaptuk, és elvertük valamire. 

Matolcsy miniszter most azt ígérte, hogy 2014 után minden más lesz. Most kerül az unió elé az új forráselosztási tervezet, amely szerint a következő hét évre jutó 20 milliárd euróból 60 százalékot gazdaságfejlesztésre fordítanak. Ezt is kevésnek tartom, de a szocialisták 14 százalékához képest ez óriási előrelépés.

Memento mori!

Minden évben eljönnek azok a napok, mikor megemlékezünk szeretteinkről, akik már nincsenek közöttünk. A temetők virágba és fénybe borulnak. Gyertyát gyújtani mindig lehet, mert emlékezni arra, akit szerettünk, jó.

A halottak napját 998 óta tartják november 2-án, amikor a clunyi monostor apátja, Odiló a Benedek rend minden kolostorában ünnepi miséket rendelt el a halottak lelki üdvéért. A mindenszentek keresztény ünnep, azoknak az ünnepe, akiket nem avattak szentté, illetve akiről nem emlékezik meg a naptár.

A föld népei különbözőképpen ünnepelnek. Az USA-ban ilyenkor van a Halloween ünnepe. Persze ez is az öreg kontinensről ered. Több évszázados múltra vezethető vissza az eredete.

Mai formája a kultúrák keveredéséből alakult ki (római Pomona-nap, kelta Samhain fesztivál). Az angol elnevezés katolikus hagyományt idéz: All Hallows Eve, vagyis minden szentek estéje.

Hogy miért írtam tőlünk idegen szokásokról? Azért, hogy megismerjük más népek kulturáját és rávilágítsak az anyagias világra is. Azokra akik csak az anyagi hasznot nézik, és megpróbálják az idegen dolgokat ránk erőltetni.

A halál az ember életében természetes folyamat és már a születésünk napján halálra vagyunk ítélve. Gondolkodott-e már valaki azon, hogy erre fel lehet készülni és a halált is széppé lehet tenni?

Az eltűnt idő nyomában

Éppen 215 napja írtam egy blogot az . Jelesül arról, hogy az óraállítás egy órányit elcsal az életünkből, és arról próbáltam elmélkedni, hogy vajon mi végre ez az évenkénti két idő mizéria. Arra jutottam, hogy haszna nem sok, legalábbis az átlag polgárra nézve. Arra persze elegendő, hogy az erre érzékenyebbek néhány napját megnehezítse.

Most a szlogenek szerint visszakapjuk azt az elveszett órát, ami persze szlogennek jó, valóságnak kevés. Nem kapjuk vissza, mert el sem veszett, csupán illúzió az egész. Valakik, valamiért már jó ideje játszanak velünk, órát, árfolyamokat, s ki tudja, mi mindent még, állogatnak. Megtehetik, az egyenlők közt egyenlőbbeknek, a disznóknak mindent szabad. Már Orwell is jól tudta ezt.

215 nap, miként Rimbaud mondta volt: Egy évad a pokolban, s pár nap a mennyben, mondom én. Mert történt velem jó is, rossz is ebben az időszakban. A jót megköszöntem és próbáltam legalább utólag kiérdemelni, a rosszat elfogadtam és próbáltam tanulni belőle.

Most itt ülök és akár gondolhatnám azt is, hogy a visszakapott bónusz időben írom e sorokat. Gondolhatnám, de nem gondolom, mert a fejemben ketyegő fura óra, nem tekergethető, a központi jelre sem áll át egy pillanat alatt. Néhány hétig most öt helyett négykor ébredek majd, lesz időm szidni az állítgatókat, csak kedvem nem lesz hozzá.

Egy óra ide vagy oda majdnem lényegtelen. Korunk emberének kevés az a 24 óra, ami egy napba belefér. 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás, énekli a nemzet csótánya, és ő is, mi is tudjuk, csalás az egész.

A 8 óra munka, ha egy perccel se több, akkor is minimum 10, készülődéssel utazással együtt, ha bejön még egy kis plusz, pillanatok alatt 12-nél tartunk. 6 óra pihenés, 6 óra szórakozás, ezt is meg kellene beszélni, mert a 6 óra szórakozásból is lecsíphetünk, házimunkára, bevásárlásra, kerti munkára, vagy éppen másodállásra.