Barbárok
Bizonytalan vagyok, talán elég lenne ide linkelni a címben megidézett Móricz-írást, melyben félelmetesen és nagyon valóságosan idézi meg a kegyetlenség legdurvább emberi megnyilvánulását, az előre eltervezett gyilkosságot.
A párbeszédek rövid mondataiban végig ott lebeg valami kérlelhetetlen vadság, igen, talán nem kellene erről írnom, de muszáj.
Elképzelem a gyermeket, aki rájön, mit terveznek vele. Eleinte még el sem hiszi, de a szívét jeges kézzel szorítja a félelem, és tudja, kicsi lelkében pontosan érzi, tehetetlen. Azok hárman egyenként is erősebbek nála, ásóval, késsel felfegyverkezve pedig megállíthatatlanok.
Normális ésszel az egész érthetetlen és elképzelhetetlen, itt nem indulatból történtek a dolgok, miként Móricz barbárjai, ők is készültek rá, kitervelték, felfegyverkeztek és kegyetlenül kivégeztek egy kisfiút. Erre nincs és nem is lehet semmilyen mentség, de a magyar igazságszolgáltatás furcsa logikáját ismerve lehet, mégiscsak lesz, de ebbe tényleg nem mennék bele.
A minap véletlenül beleakadtam egy természetfilmbe. Hátborzongató volt nézni, ahogy a hímoroszlán sorra kivégezte a meghódított falka kölykeit. Hátborzongató volt, de biológiailag logikus, a saját gének továbbvitelének mielőbbi lehetőségéért történtek a dolgok.
Ám itt ebben az esetben a gyűlölet is csak a három támadó egyikében lehetett, a másik kettő talán némi pénzért, esetleg másért, de valószínűleg, pitiáner ellenszolgáltatásért tette, amit tett. Barbárok, ennyit mondott Móricz vizsgálóbírója, ennyit mondhatok én is, és sajnos megállapíthatom, hogy ezek az esetek kódolva vannak. Mindig újra és újra megtörténnek, gondoljunk csak a nem is olyan régen tóba ölt gimnazista fiúra, vagy a pécsi egyetemen agyonlőtt hallgatóra, és a szintén pécsi pszichológus nőre.
Ám gondoljuk csak meg, ha a halálbüntetés visszaállítását követeljük, vajon nem gyilkosságra, még ha a játékszabályok szerint jogos gyilkosságra is, de mindenképpen egy másik élet kioltására biztatunk?
Most kérek mindenkit, hogy mellőzze a felháborodást, lehet, mindannyiunkban egy potenciális gyilkos lakik, csak a társadalmi elvárások, a szeretetben töltött gyermekkor elnyomja lényünk e sötét oldalát. Ám gondoljuk csak meg, ha a halálbüntetés visszaállítását követeljük, vajon nem gyilkosságra, még ha a játékszabályok szerint jogos gyilkosságra is, de mindenképpen egy másik élet kioltására biztatunk? Ennek a felismerése vezethetett a halálbüntetés eltörléséhez, mert Káin bűne nem egyenlíthető ki Káin bűnével. Több ezer év kellett, míg a társadalom eljutott idáig, nem kellene visszamennünk az időben.
Sajnos hosszú út áll még előttünk, nem örömteli, de jósolható bizonyosság, hogy ilyen esetek időről időre újra megtörténnek. Ha meggondoljuk, már az is eredmény, hogy a többség őszintén elborzad ezektől a tettektől.
Miben bízhatunk? Igen sokáig még semmiben, illetve abban, hogy ritkulnak, s végül eltűnnek az ehhez hasonló borzalmak a társadalomból, ez azonban nem fog gyorsan menni, de tudnunk kell: a barbárok bizonyosan vesztésre állnak.