Milla vagy nulla
Hatalmas internetes civil szerveződésként mutatva önmagát, rövid időn belül elérhetőnek jelölte az egymilliós támogatói létszámot.
Aztán 2012. október 23-án demonstrációt rendezett, immár Bajnai Gordon Haza és haladás mozgalmával és a Szolidaritás mozgalommal együtt, Bajnait, mint a potenciális vezetőt, várható későbbi miniszterelnököt bemutatva. Aztán a választási szövetség látványosan létrejött, Bajnait megválasztották vezetőnek és elég egyértelművé tették, hogy a 2014-es választáson önálló politikai erővé kívánnak válni, esetleg baloldali és liberális pártszövetségeseket is keresve.
No, az emlegetett potenciális szövetségesek lelkesedése nem ért az egekig! Schiffer és az LMP finoman szólva is kétségeinek adott hangot. Gyurcsány ugyan mély felelősségérzetet mutató arccal közölte, hogy Bajnai nem rossz választás, csak hát ha a Milla tényleg nekilendülne, a „Demokratikus Koalíció” aligha maradna Parlament közelben és Gyurcsány tovább veszítene egyébként is könnyű súlyából.
De hasonló a helyzet az LMP és az MSZP soraiban is. Gondolják végig! A parlamenti képviselők száma a 2014-es választások után összességében majd felére csökken. Így várhatóan az MSZP és az LMP frakciója is. Ha a Milla és Gordon elvisznek egy csomó helyet, mi marad a lehetséges szövetségeseknek? Akár még önálló frakció sem! No, ezt a békát aligha nyelik le, legfeljebb ha nem kényszerből. De nézzük, mennyire ütőképes a Milla.
A dolognak több viszonyítási alapja van: húszezres résztvevői létszám azért nem kevés, mondhatni jelentős tömeg. Csakhogy tavasszal harmincezer résztvevőről beszéltek, onnan ez 30 százalék csökkenés. Azonban a Milla egymillió emberről álmodott még alakulása idején! 20 ezer ennek pont ötvened része. A millióhoz képest szóráshatáron belül szinte nulla. A szervezők tehát most a korábban bejelentett céljaikhoz képest ötvened annyi embert mozgattak meg! S ez már három szervezet együttes fellépése volt.
De nézzük tovább: éppen az előbb futottam egy kört a neten. A Milla hivatalos honlapján 107 ezer körül volt a betekintők száma, amibe természetesen nemcsak a szimpatizánsok, hanem a csupán tájékozódni kívánók is beletartoztak. A „lájkolók”, tehát pozitív véleményt kifejezők száma, mintegy 17.000, majdnem annyi, mint amennyien most a demonstráción részt vettek! Innen bemérhetőek a Milla törzstagjai, kb. 20 – 50 ezer fő.(Csak apró összevetésként: a Fidesz-közeli Békemeneten 150.000 fő vett részt, s összeérve a Kossuth téren gyülekezőkkel Orbán ünnepi beszédén 400.000 fő felett. De ezen a szálon nem kívánok továbbmenni, sőt valódi összehasonlítást inkább az MSZP és az LMP viszonylatában tennék.)
Nem véletlenül terjedt el a 2014-es választási szövetség megalakulása után órákon belül a budapesti vicc: Mi az új Milla: A Ludmilla, azaz a Lúd-Milla.
A jelenlegi parlamenti frakciólétszámok alapján a 2010-es választáson az MSZP és az LMP is a Milla 20 – 50 ezres becsült törzstámogatói körénél többszörös szavazót szerzett magának.Lehet, hogy igaza van az amerikai sajtónak, mely arról cikkezik, hogy Bajnai Gordon túl korán és túl bizonytalan alapokra épített? S kétségtelen, egy olyan színpad, melyet a beszéd előtt még nem ácsoltak össze teljesen, kínpaddá is válhat a szónok részére! Ha megnézzük, most van néhány vezető: Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai és Schiffer, akik közül akár a baloldali politikai vezetője is kikerülhetne. Mindegyikük mögött áll ma is néhányszor ötvenezer mozgatható választó.
Akkor mi is van? Az ideológia végképp kifújt. Vegyük csak sorra: Sztálint már Hruscsov taccsra tette, és bár a világ több évtizedes bronztermelését évtizedekig Lenin és Marx szobrai emésztették fel, valószínűleg legtöbb beolvasztatlan hazai példány ma már a Budapest melletti szocialista szoborparkban található (gróf Károlyi Mihály szobrának odaszállításához bármikor hozzájárulok). Eltűntek az „idolok”, a kommunizmus „celebjei”, sőt a „baloldal” maga söpörte ki mindet, mint súlyos bélyeget !
Tisztelt Olvasóim! Kérem, nevezzenek meg az elmúlt száz évben olyan úgynevezett baloldali személyiségeket, kinek tényleg tisztelettel szobrot állíthatunk! Sokaktól megkérdeztem, de még sohasem mondtak nevet! (Tévedés ne essék! Az 1990 előtti rendszer jó néhány résztvevője megőrzött tisztességet, magyarságot, nemzeti elkötelezettséget, becsületet. Valamilyen, döntően családi ok miatt hittek a baloldaliságban, de értékrendekben is. Legtöbbjüket a „rendszerváltás” előtt betunkolták, mondjuk a betonba, maguk a baloldali privilegizált réteg tagjai. Volt, akit utána!)
És nem véletlenül fél néhány ezer ember a múlt beható feltárásától, netalán a számonkérésektől. Mert ugyan már kevesen kerülnének börtönbe, de ezrek vesztenék el erkölcsi hátterüket, s főleg milliárdos vagyonuk magyarázatát és jogalapját. A mai vagyonok többségének eredete a jogállamiság és közgazdasági elvek alapján aligha értelmezhető. De erről máskor.
Az elmúlt két hét történései azt mutatják, hogy az elmúlt 30 év döntően szoclib körhöz tartozó meghatározói rájöttek, a régi mundér és a régi felállás már nem eladható, ezért új kell. Csakhogy a régi vezérürü presztízse közel nullán, új vezéregyéniség meg nem akad. Ezért megindult egy új arculatkeresés, melyben a három baloldali parlamenti ellenzéki csoport között sincs összhang, s most beelőz egy félig civil csapat, egy régi-új vezérürüvel.
A „Ki nevet a végén?” játékot először úgy tűnik az MSZP–DK-LMP kontra Milla mezőnyben kell lejátszatni, csak utána merülhet fel egyáltalán az Orbán-buktatás lehetősége. Csak hát a mostani bal-királyválasztás felemásra sikerült, s a király-jelölt sem szeplőtelen. Nem véletlenül terjedt el a 2014-es választási szövetség megalakulása után órákon belül a budapesti vicc: Mi az új Milla: A Ludmilla, azaz a Lúd-Milla.
Bajnai Gordon öngyilkosságokat és százak teljes tönkremenetelét eredményező lúdtenyésztési rendszere aligha hoz sok alföldi szavazót. De hát a politika kiküzdési folyamat: most az ellenzék játékterén, kérlelhetetlen pozicionális különbségekkel.
