A nagy magyar kavar!

Felbolydult a magyar politikai élet! Persze a menők tudják, hogy nem lehet a választáshoz túl közel indítani. Így apróbb-nagyobb időzített bombák keltenek ma feltűnést, vagy éppen riadalmat. Már régen várható volt! Kopik a Jobbik, az LMP törpepárt szakadás szélén áll. Ezt úgy hívják tagjai: „orientációs zavarban van”, nem tudják, merre igazodjanak, merre van a túlélés esélye, vagy éppen hogyan lehet valakinek időben jött jó szolgálatokkal előnyöket varázsolni fényes karrierért.

A Millát Bajnai celebbé választása miatt Lúd-Millává átnevező sajtó és közvélemény igen csak lufivá írta át néhány hét alatt. Micsoda megdicsőülés lenne számukra néhány „függetlenekhez” átállt LMP-s vagy éppen szocialista, ki felfedezte a Milla megváltó szerepét! Mesterházy jövőképét igencsak megingatta a Bajnait pajzsra emelő Millás csoportosulás, holott mégis csak mögötte áll a második legerősebb párt.

Ki is tehát a vezérürü?

Hídfoglalás után, egyezkedés előtt

Úgy reformálni meg egy országot, hogy csőd se legyen, és a terheit lehetőleg ne csak a lakosság viselje, emberfeletti. A Fidesz egy szokatlan lépéssel mindenkit bevont a közteherviselésbe: a bankokat, biztosítókat, multikat. Ebből hatalmas felhördülés lett. Rohantak – az ellenzékkel együtt -, Európához, USÁ-hoz, ahová csak lehetett. A Fidesz-kormány kitartott. Ezalatt a két és fél év alatt több kérdést megoldottak, vagy legalább elindítottak a megoldás felé, mint az elmúlt húsz év összes többi kormánya.

Közben sajnos az ország nem lett gazdagabb, az emberek zömének nem lett több pénze. A gazdaság éppen csak áll a lábán, mert az a kevés is, amit megtermelünk, megy a kamatokra meg a kamatos kamatokra. A kétharmad megértette 2010-ben, hogy ez nem mehet így. Mégis fogy a bizalom.

Melyik az a nép, amelyik önként belátja, hogy a lehetőségein felül él? Különösen akkor, amikor más országok polgárai lényegesen jobban, magasabb szinten élnek.

Most éppen az egyetemeknek, az egyetemistáknak fáj, hogy hozzányúltak fenntarthatatlan rendszerükhöz. Nekik eddig minden kormány, és az EU is csak adott. Talán egyetlen terület sem kapott annyi pénzt, mind az egyetemek, főiskolák. A felsőoktatási fizetések megnőttek, igaz, csak a többi „normális“ bérhez képest. A hallgatói önállóság soha nem látott mértékű lett. Az Orbán-kormány most itt is behúzta a féket – igen keményen. De az egyetemek hallani sem akarnak erről. A hallgatók hivatalokat foglalnak, és hidakat. Még az illetékes miniszterrel sem tárgyalnak, csak a miniszterelnökkel.

A kormány nagy kihívás előtt áll. Nagyon érzékeny pont nálunk az oktatás, azon belül is a felsőoktatás. Jogos, nem jogos, ezt a reformot csak lépésről-lépésre lehet végigvinni. Ebben a helyzetben különösen nincs szükség diáklázadásokra. Meg kell egyezni, és gyorsan.

Hull a hó, hull a hó, unokázni jaj, de jó!

Egy nagypapa legnagyobb öröme, ha unokáit beavathatja a tél örömeibe. Beszereztük a megfelelő kelléket és irány a szánkózásra alkalmas domb. Messzemenően figyelembe tartva, hogy még véletlenül se legyen gépjárműforgalom a környéken. Nos, hát az én picikéim ujjongva vették birtokba a szánkót és élvezték lecsúszás örömeit.

Papa! Még egyszer! Még egyszer! Visítva csúsztak le a dombon, a papa meg csak húzta fel őket újra meg újra. Mikor elfáradtunk, közösen egy kis hógolyózás következett és az elmaradhatatlan hóemberépítés. Lassan besötétedett és véget kellett vetni a szánkózásnak. Egy boldog nap után indultunk hazafelé. No, persze a kérdés feltéve: ugye, papa holnap is kijövünk?

Adventi szemfényvesztés

Adventkor megváltoznak a városok. Némelyek ízlésesen, némelyek nem. Fényárban úsznak az utcák, a terek, a házak. Fényfüzérek tekerednek körbe a fákon, fényjégcsapok lógnak az ereszekről, fényfüggönyök takarják a villamosokat, a homlokzatokat.

Egyre különösebb motívumok díszítik a kandelábereket és megjelentek a csepegő fényjégcsapok. A fény jó. De a sok fény vakká tesz…
 
Meghittre dekorált adventi vásárok hívogatják a költekezőket, úton-útfélen forró téli italt és lacipecsenyét kínálva. Karácsonyra készülünk, az Úr eljövetelére…

Csak víz

Leesett a hó, természetesen nem csak úgy esett, hanem fel volt vezetve, ahogy kell. Már napokkal előtte jöttek a jóslatok, hol hány cm fog esni.

Engem - megmondom - zavar, nemcsak a felhajtás, hanem maga a hó is, pedig tudom: csak víz, némi levegővel keverve, de mégis. Pedig a víz okán, akár szerethetném, hiszem 60%-ban én is vízből vagyok, szerethetném, de nem megy. Amikor végig nézek a fehérbe dermedt tájon, még véletlenül sem az jut eszembe, milyen szép, hanem az, hogy milyen kihalt, milyen sivár, mennyire megpróbál embert, állatot.

Persze tudom, fent északon, az örök hó birodalmában is vígan megélnek az állatok és megélnek az emberek is. Ám valamiért úgy gondolom, ha valaki gondtalan életről álmodozik, akkor annak színhelye sokkal inkább egy trópusi sziget, mint egy jégkunyhó.

Modern korunk mintha nem számolna a hóval, a hideggel. A hó okozta kellemetlenségekre, termeléslassulásra, vagy éppen megállásra egyszerűen nincs idő. A hó mint közgazdasági tényező nem létezik. Persze attól még van, amikor van, és akit sorsa arra rendelt, az elindul, hogy megküzdjön vele.

Milyen a jó mézeskalács?

Hamarosan itt a karácsony, és szinte minden családban elképzelhetetlen az ünnep mézeskalács nélkül. Neked van tuti mézeskalács recepted? Én évekig mérgelődtem, mert nem találtam az igazit!

Mindig szépre sikerült, de olyan kemények voltak a sütik, hogy majdnem beletört a fogunk. Így bosszankodtam sok-sok évig, kipróbáltam számtalan receptet, míg egyszer csak rábukkantam az Igazira! Ebből egy kis módosítással, némi plusz hozzávalóval és az arányok módosításával megalkottam a saját tuti receptemet.

Gyönyörű mézeskalácsok készülnek belőle. Kitűnő állagú, nem tapad a gyúrólaphoz, könnyű vele dolgozni, és azonnal PUHA és az is marad! Én már más receptet nem próbálok ki, mert ez már bizonyított!

Ha te is hasonló cipőben jársz, próbáld ki ezt a receptet!

Világvége

Innen szeretném megnyugtatni saját gyermekeimet és másokét, hogy én nem hiszek a világvége elméletekben és az idén is lesz karácsonyi vacsora. Ennél azonban kicsit tovább szeretnék időzni a témánál.

A világnak vége van, amikor a fehér fekete, az erkölcs bűn, a dicséret szidalom, a lopás erény, a család gyűlölet, az élet a halált várja és a pénz az egyetlen Isten.

Vége a világnak, ha megszűnnek az értékek és a talmi hatalmaskodik, a pillanat és a buja élvezet dől a médiából. Vége, ha az elítélt ártatlan, a bűnös pedig szabad, és sorolhatnám a végtelenségig.

Egy biztos, a világ megérett egy újjászületésre és nem árt addig sem egy kis borzongás azoknak, akik ezt még nem ismerték fel. Aki pedig tovább szeretne rettegni, annak .

A világnak vége van, amikor a fehér fekete, az erkölcs bűn, a dicséret szidalom, a lopás erény, a család gyűlölet, az élet a halált várja és a pénz az egyetlen Isten.

Állítólag a katasztrófavédelmi szervek és a tűzoltók felkészültek a pánikhangulatra, több eseményt elhalasztottak erre tekintettel. Látom, hogy fogynak a boltokból a gyertyák. Mindenesetre nem lesz a boltokban tolongás, mert mindenki már próbál bevásárolni a világvége előtt, de minek.

Kedves olvasóim, további kellemes rettegést kívánok mindenkinek így világvége előtt. Költsétek a pénzeteket, halasszátok a fizetnivalókat, hátha…

Én nem hiszek a világvégében, de a megújulásban hiszek, mert annak el kell jönnie előbb, vagy utóbb. Kivárom.

Nehéztüzérség dörög a baloldalon!

Váratlan konfliktus robbant ki a Milla akciója nyomán. Ismeretes, az Egymillióan a sajtószabadságért lelkes hívei vagy egy éve rendszeresen az utcára vonulnak. Bár a nyugati sajtó már korántsem aggódik hazánk sajtóegyensúlyáért, úgy tűnik, a Milla most már az Orbán-kormány megdöntését tűzte ki célul, feltehetően nem kevés nyugati hátszéllel. Clinton, mármint a Hillary nevű felesége, szárnyai alá kapta Gordont, a Bajnait.

Be is jelentették október 23-án, hogy ő Orbán legfőbb kihívója. S mindezt 20 000 millás jelenlétében. Valljuk be, nem kis tömeg, az 1 millió feltételezett szimpatizáns legalább 2%-a. No, azért ennek már súlya van! Az LMP (Lehet Más a Politika) parlamenti törpepárt majdnem azonnal szétszakadt. S kétségtelen, ilyenkor valódi kétség, mondhatni dilemma, kihez is kell igazodni (mondhatnánk, melyik talp a nyerő, melyet…).

A Nap nyugaton megy le, és köszöni, jól van

Kicsit zavaró, hogy sokan – gazdasági vezető szinten is –, valóban elhiszik, hogy a nyugati szisztéma a végét járja. Miközben mi csodákat művelünk, és bennünket követ fél Európa. Jobb, ha tudjuk: senki nem követ bennünket, a fejlett országoknak pedig eszükben sincs haldokolni. És Magyarország nem téma ezekben az országokban. Értelmes hírek sincsenek rólunk, inkább szidnak, mint dicsérnek. Azt a magyar híradásoknál azért megemlítik, hogy a mostani kormány katasztrofális helyzetet vett át, és ezért nem vagyunk képesek talpra állni.

Ha megnézzük gazdaságunk elmúlt tíz évét – és ebben már benne van az utóbbi kettő is – nagyon el kell, hogy szomorodjunk. Míg az ún. Visegrádi-országok fejlődése 2005 magasságáig nagyjából azonos volt, sőt volt olyan helyzet is, amikor mi jártunk elől, addig az utóbbi évtizedben teljesen lemaradtunk. De nagyon. Szinte nincs olyan terület, ahol elérnénk a lengyel, a cseh vagy a szlovák fejlődési mutatókat.

Rik Scheerlinck, a K&H Bank vezérigazgatója egyenesen elvesztegetett évtizednek jellemzi a közelmúltunkat. Ez nem ért véget azzal sem, hogy a magyar választók elzavarták az országot gazdasági katasztrófába sodró Gyurcsány- és Bajnai-kormányokat. A mostani – kényszerpályán mozgó – gazdaságpolitikánk sem mutat arra, hogy hamarosan jobb évek jönnek.

Sapere aude (Merj gondolkozni!)

A gondolat viszi előbbre a világot. Természetesen a jó gondolat. Mert gondolkozzunk csak el! Mi lett volna? Ha nem gondolkozik Edison, Kandó, Csonka, Szentgyörgyi és még hosszú a sor. Nem is szeretném felsorolni, hiszen egy vastag könyv is tele lenne velük. Nem is róluk, a hatalmas elmékről szeretnék írni, hanem rólunk, a mindennapi emberekről.

Véleményem szerint a nagy gondolatok mellett szükség van apró, picikre is. A gondolkodó ember - legyen az bárki -, ha kap egy feladatot a saját területén, végre tudja hajtani azt. Tudja csiszolni, javítani. Ezt régen újításnak hívták. Az újításokat lehetett egyénileg vagy csoportosan kidolgozni. De a lényeg: mindegyik a gondolkozás útján jött létre.

Miért írok mégis most a letűnt idő egyik formájáról? Mert olvasom, hogy nincsenek gondolatok, csak üresen éljük napjainkat. A globalizáció legyűrt minket, fogyasztói társadalom és nem gondolkodók lettünk. Nincsenek nagy felfedezések, találmányok, a hivatalban elenyésző az új kérelem.