A kis gyufaáruslány és a bankok
A halálnál rosszabb már csak az élet lehet, a reménytelen élet. Holnap advent első vasárnapja, a várakozás kezdete. Olvassátok el egy nálam sokkalta nagyobb blogger vágyait és intelmeit erről:
„Szégyelltem a gyerekek előtt, hogy része vagyok annak a felnőtt társadalomnak, mely őket egy ágy nélküli sötét veremre ítélte.” - írja.
Gyermekkoromban Andersen meséit hallgattam, amit egy nagy fehér mesekönyvből olvastak fel. Boldog voltam, amikor eltűnt a könyv. Most már bevallhatom, hogy egy óvatlan pillanatban a tűzre dobtam laponként nagy élvezettel. Éjszakánként a rendíthetetlen ólomkatona üldözött, nyomában egy patkánnyal. Akit ez részletesen érdekel, olvasson el pár mesét tőle.
Később megértettem, hogy ezek nagyon jó mesék és felkészítenek az életre és a jövőre. Hiszen meg is írta:
„Senkinek se űzöm el az álmát a hírrel; azt hiszik, mesét mondok, amikor komoly hangon figyelmeztetem őket: A lidércek a városban vannak, őrizkedjetek tőlük, azt üzeni a láp asszonya!"
Már bánom, hogy elégettem, de most itt a neten úgyis hozzáférhető. Egyébként az illusztrációk miatt égettem el, mert félelmetesek voltak.
Klasszikus meséje a címadó „A kis gyufaáruslány”- ahányszor nézem vagy hallom, sírnom kell. Linkelek néhány verziót. Igazából a vége, ha meggondoljuk, pozitív, mert az éhező, fagyoskodó kislány megszabadul a földi szenvedésektől, de lehet-e ez cél?
Andersen egyik legszörnyűségesebb története ez. Az a legszörnyűbb ebben a mesében, hogy Andersen nem túloz: szociológiailag pontos esettanulmányát írja le egy olyan jelenségnek, amelynek tüzetes kutatása csak egy évszázaddal az ő halála után, 1979-ben, a Nemzetközi Gyermekévben kezdődött el.
Mindenkitől bocsánatot kérek, hogy ilyen írást kell olvasnia, de sajnos a történetek valósak és nem mesék már! Nagyon-nagyon sokan írnak manapság erről a jelenségről, de nagyon-nagyon kevesen vannak azok, akik megpróbálnak tenni ellene. Kiemelném itt az egyházakat, karitatív szervezeteket és kiemelném AZ EMBERT: BÖJTE CSABÁT, aki a tettekkel kezdi és csak azután ír róla.
Legpozitívabb gondolataival érdemes a közelgő Adventre készülni:
„A mohó, az élvezeteket két kézzel habzsoló, tikkadásig mindent felfaló világunknak szüksége van a kacagva mindent szétszóró költőkre, a nagylelkűen mindent odaajándékozó szentekre, az igazság szépségétől megrészegült tudósokra. Nélkülük világunk eltörpül, és csak piacra járó, a fogyasztás bálványa előtt kuporgó gnómok leszünk, kiknek egyetlen célja nyerészkedő, önző milliárdosok vagyonát gyarapítani.
Kedves testben, vagy csak lélekben fiatalok, világunk, a megújító idealisták, szép eszméket hordozó költők, próféták nélkül megfeneklik. Biztos vagyok benne, hogy a XXI. század prófétái itt vannak köztünk! Ne féljetek megszólalni, megfogalmazni, és kimondani lelketek mélyén körvonalazó tiszta vágyakat, keressétek a legszebb szavakat, színeket, hangokat és szólaljatok meg. Tegyük otthonunkká ezt a világot!”
Én minden évben a karácsony délelőttjét a hajléktalanszálló karácsonyán töltöm (kislányomat szoktam kísérni, mert ott szerepelnek egy megható műsorral). Rettenetes látni a kemény fiúk szemében a könnyet, amikor Annuska könnyes szemmel énekeli Cserháti Zsuzsától az Édes kisfiamat.
Ezekben a pillanatokban jut el a lélek arra a szintre, hogy éhezni és fázni képes a test, ha van szeretet, mert a várakozás arról szól, ha a legfontosabbat megkaptuk, akkor van mire várni és a halálnál a várakozás teli élet sokkal nemesebb.
Végezetül olvassátok Csaba testvér álmát:
„Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivetette a létére törő önző zsarnokokat, kik mint egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a szívében, akkor 10-20-70 év vergődés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!
Istenem, mint nagy folyót árazd ki a nagylelkűségedet a világra!
szeretettel,
Csaba testvér”