Szemétségeink
Igazából erről nem is kellene többet írnom, de akkor igen csak rövid lenne ez a bejegyzés. 530 kg, vagyis egy háromfős család, ahol van két felnőtt és egy kisbaba, kidob évente 1,5 tonna hulladékot. Félelmetes mennyiség, a Földanya sír és nem érti rakoncátlan gyermekeit, nem érti, miért nem jó a tavalyi ruha, telefon, cipő stb.
Valaha az ember kövekből épített tornyokat, ma szemétből készülnek a piramisok. Már nem a Holdnak és a Napnak akarunk hódolni, hanem Szemét Istennek. A vallási háborúink tárgya, hogy a sima szemét jobb-e vagy a szelektíven gyűjtött. Istentagadás mindig is volt, szeméttagadás nincsen, csupán vita, hogy melyik szemét a jobb. Pedig a szemét az szemét. A szelektíven gyűjtött is az, s ha úgy gyűjtjük, csupán annyit teszünk, hogy segítünk a feldolgozóknak nagyobb haszonra szert tenni.
A szemét újra gyűlik mindenütt, és azt el lehet takarítani, ám azokat, akik odadobják, nem.
Persze ezzel nem a szelektív gyűjtésről akarom lebeszélni az olvasót, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy ha külön gyűjtötte a műanyag üveget és a másikat, azzal nem sokat tett. Ha nem lenne otthon műanyag üvege az lenne az igazi. Erre jön a válasz: a csapvíz rossz, ihatatlan. Ez igaz, de a Föld sok részén csapvíz sincs, és ami van, az is rosszízű. Nos, ott felforralják, és valamilyen teát főznek belőle és azt isszák, ez a mi rossz vizünkkel is megtehető.
Ma már egy pillepalack temetőben élünk. Saját kutatásaim szerint, melyek nem megbízhatóak és nem reprezentatívak, az ember Magyarországon bárhol legyen is, 200 m-en belül biztosan van legalább egy teli vagy üres műanyag palack. A vallás azt tanítja, Isten mindig velünk van, ez ma már a szemétre is igaz. A szemét velünk van és életünk része, sőt kijelenthetem, a szemét mi magunk vagyunk. Sikerült képünkre formálni a világot: miként bennünk a rossz gondolatok, úgy körülöttünk a szemét.
Valamikor Kaposfüreden a helyi orvossal és még pár lelkes emberrel együtt megszerveztük a tavaszi nagytakarítást, évről évre mindig ott voltam, ám egy ideje nem megyek. Ennek oka, hogy a szemét újra gyűlik mindenütt, és azt el lehet takarítani, ám azokat, akik odadobják, nem. Ők zavartalanul szemetelnek tovább, míg egy kis közösség takarít, ők pihennek.
Itthon otthon érezheti magát, akinek kifogyott a csipsze. Bátran elhajíthatja a zacskót vagy szelektív gyűjtőbe helyezheti, ha akarja a műanyagosba, ha arra van kedve, az üvegesbe, vagy csak szélnek eresztheti boldogan, övé a világ.
Ha tilosban parkolok, vagy lejár a parkolójegyem máris ott a rendőr, vagy a közterületis, ám ha kiviszek egy zsák szemetet a Deseda partra, biztos lehetek benne, hogy se rendőr, se közterület felügyelő, nem lobogtat nekem mikulás csomagot.
Szabadságom tehát egy furcsa módon van korlátozva, a közterületen - mely, mint a neve is mutatja, a közé, vagyis az enyém is - nem helyezhetem el rövid időre sem súlyos adókkal sújtott járművemet, ám szabad is vagyok, hiszen háborítatlanul kivihetem ugyanezen járművel megunt TV-met az erdőbe. Ha szemetelek, szabad vagyok, mint a madár, ha húsz percre megállnék, akkor viszont rendeletek kötnek, fenyegetnek.
Üdvözlök hát mindenkit Szemétországban, itthon otthon érezheti magát, akinek kifogyott a csipsze. Bátran elhajíthatja a zacskót vagy szelektív gyűjtőbe helyezheti, ha akarja a műanyagosba, ha arra van kedve, az üvegesbe, vagy csak szélnek eresztheti boldogan, övé a világ.
Hadd írjam át egyik kedvenc költőm sorait: Mert szemetek vagyunk mi, akár a többi nép, tudjuk, mit kell tönkre tenni, s azt is tudjuk, hogy miképp.