Esti mese szülőknek

Nyugovóra térni. Az egyik legszebb magyar kifejezés. Ahhoz viszont, hogy este valóban nyugodtan hajthassuk le a fejünket, ahhoz környezetünkben és lelkünkben is szükséges megteremteni a harmóniát. Gyermekeink most kezdték meg a tanévet, ki-ki a maga óvodájában, iskolájában. Ahhoz, hogy napközben teljes figyelemmel és jókedvvel tudjanak részt venni a foglalkozásokon, a tanórákon, és a játékban is, elengedhetetlen a pihentető alvás. Ebben mi, szülők tudunk nekik segíteni.

Fontos, hogy megismerjük gyermekeink napi élményeit. Ha sok inger érte őket, ha egész nap izgatottak voltak, talán az alvásra is nehezebben hangolódnak rá. Persze, szeretnénk, ha időben aludnának; még noszogatjuk is őket, hogy már milyen késő van, de azért ne fojtsuk beléjük a szót! Egy felelés az új tanítónál, az egyik osztálytárs piszkálódása, vagy az ebédlőben véletlenül kiborult teás pohár esete mind-mind olyan élmény (és feszültség) számukra, amit szeretnének megosztani velünk. Ebből a fokozott hangulati állapotból kell nekik megnyugodni, és lelkileg olyan állapotba kerülni, hogy képesek legyenek elaludni. Nem olyan könnyű… 

Vizecske

Bár az lenne, de nem az. A vodka a voda (víz) nevéből ered, és valóban igaz a neve, hiszen tartalmaz vizet is, csak fele annyit, mint a valódi víz, a többi alkohol. Jellemzően a vodka nagyjából íztelen, illetve csupán alkohol ízű, egy igénytelen nép igénytelen itala.

Ezzel a rövid bevezetővel el is érkeztem mai témámhoz. Hazánkban kb. 800 000 alkoholista és másfél millió nagyivó van. Vagyis a felnőtt lakosság jelentős része szabadidős tevékenységként az ivást űzi nagy szakértelemmel és lelkesedéssel.

Itt akár vissza is térhetünk egy pillanatra az oroszokhoz. Meggyőződésem, hogy az ideiglenesen nálunk állomásozó keleti hordák is felelősek abban, hogy nálunk ilyen mértékben lett járvánnyá az, ami normális esetben csupán kellemes tartozéka egy vacsorának, vagy baráti összejövetelnek. 

Ez esett meg velem és Erzsébettel…

Szeptember 1. Öröm vagy nem öröm, de újra kezdődik egy tanév. Gyerekként és felnőttként is mindig izgalom szorította össze a gyomromat, ahogyan közeledett a bűvös elseje. Diákként vártam, hogy újra érezzem a suliszagot, na, nem éppen a tudásszomj hajtott elsősorban…, tanárként hiányzott már a gyerekzsivaj és a kihívás…, szülőként már csak ez utóbbi maradt. Nem is tudom, örültem-e vagy bánkódtam az idei elseje előtt: kisebbik lányom is utolsó évét kezdi a közoktatás útvesztőiben, tehát múlik az idő felette is.

Aztán Erzsébet végleg eloszlatta érzelmi hezitálásomat. Már tavaly is meggyűlt vele a bajom, de az idei feltette a koronát kapcsolatunkra. Úgy érzem magam vele kapcsolatban, mintha népmesében lennék: hozott is ajándékot, meg nem is.Erzsébet személyében ugyanis gyermekem kap némi tárgyiasult formára váltható hozzájárulást ahhoz, hogy könnyebben kezdhesse meg újabb mindennapjait az iskolában. Régóta így van ez, az újdonság tavaly óta, maga Erzsébet. Tudniillik hogy csak Ő van már, senki más nem is nyújthatja kezét a diákoknak.

A „falhoznyomós” ösztönlények

Vannak azok a „falhoznyomós” férfiak, akik aztán otthagynak, s elfelejtenek. Ők azok, akiken látod, hogy vadásznak rád. Nem olyan félszegen néznek, el-elkapott pillantásokkal, hanem keresztülszúrnak a szemükkel, szemtelenül. Rögtön, kíméletlenül. Agy ki, évmilliós genetika, állatias ösztön be.

Ennek nincs köze a szerelemhez, családtervezéshez, érzelmekhez, okos döntésekhez. Ez valami nagyon mélyről jövő, megfogalmazhatatlan vonzódás az eredendő rosszhoz, bűnöshöz.

Lélekmocskoló, rövid életű, de kell! Első látásra lehet tudni, hogy odavágnak. A fejtartásukból, a beszédükből. Valami láthatatlan csíkot húznak maguk után, amire felfűznek. 

Létrejött a fából vaskarika!

Ebben egyeztek meg Mesterházyék és Bajnaiék!

Elnézést az Olvasótól! Sohasem tartottam többre a politikában az élcelődést, egy sikeres beszólást vagy a gúnyt, mintsem a tisztes elemzéseket. Sokszor vitatkoztam és vitatkozom tőlem jelentősen különböző nézetűekkel, természetesen, ha komolyan vehettem őket, s nem a haszonleső és folyamatos gagyigyártók közül voltak valók.

Mégis, amikor megláttam az MSZP és az Együtt 2014 (időnként pártszerű alakulat) megegyezését, bizony azonnal a fából vaskarika hasonlata ugrott be egyből. S hogy miért? Hát ezt az olvasónak indokolni vagyok köteles.

Mindenekelőtt el kell mondanom, a világot nem valami pártszemüvegen keresztül nézem, sokkal inkább nemzeti hasznossága szempontjából. Így hát aztán arra is időnként odamordulok, akire előzőleg szavaztam. Az értelmiségi dolga, főleg ha tollat is ragad, hogy jelezze, amit lát, jót és rosszat egyaránt.

No, szóval néztem ezt az MSZP és Együtt 2014 megegyezést és a már elérhető részletek alapján mélyen elgondolkodtam rajta.

Előválasztások és egyéb képtelenségek

Előválasztás és egyéb képtelenségekMagyarország egy különleges ország. Van egy erős felhatalmazással rendelkező kormánya, amelyik majdnem belerokkan - a lakossággal együtt -, hogy rendbe tegye az elődei által ráhagyott országnyi romhalmazt. A másik oldalon pedig van egy marakodó ellenzéke, amelyik keményen felelős azért, hogy az ország még mindig itt tart. Felelőssége ellenére ez az ellenzék bőszen le akarja váltani a kormányt, és újra visszaülne a hatalomba.

Hogy miért kellene az Orbán-kormányt velük lecserélni, arról egy komoly szót sem hallunk, csak általánosságokat. Hogy mit tennének konkrétan, és mi helyett, arról végképp nagy a csend. Tudják persze, hogy esélyük sincs a 2014-es választásokon. Esetleg majd 2018-ban. Azért buzognak, fogadkoznak, hogy összefogással győzni tudnak. Most ez a nagy összefogó-nekibuzdulás elérkezett a politikai nevetségesség határaihoz. Összevesztek. 

Az alaphelyzet egyszerű. Amikor az Orbán-kormány az ország megmentésébe és megreformálásába kezdett, és ez ellen a belülről is gerjesztett külföldi támadások töményen rázúdultak, az ellenzék elérkezettnek látta az időt, hogy újra felbukkanjon. Mesterházy egy választóit vesztett MSZP élén, Bajnai pedig – mintegy a volt SZDSZ helyett - külföldről ugrott a pulpitusra. Gondolván, hogy itt csak rá várnak. Azóta tudjuk már, hogy senki nem várt rá, és kiderült, hogy politikailag igencsak a középmezőnybe tartozik. Akárcsak Mesterházy.

Ahány ember, annyi költözés

 Hogyan költöznek az emberek? A költözés is árulkodik az emberről.

Szomszédjaim úgy pakoltak át új otthonukba, ahogyan éltek. Csendben, kizárva a külvilágot.Otthonukban itt sem jártam, ők sem lépték át küszöbünket, csak a kislányuk jött át egyszer-kétszer játszani. Ha mennie kellett haza, a lépcsőházból sürgették, ideje lenne vacsorázni, és még a kötelező olvasmányt is olvasni kell.

Vannak hangosan költöző emberek, akik mindenki tudtára adják, hogy mennek. Ők azok, akik kiplakátolják, hogy mindenki megfelelően értesüljön a dologról: „Elnézést a kellemetlenségekért, a földszinten költözés zajlik”. És természetesen ezek a típusú költözők azt is szívesen veszik, ha minden lakó végigkérdezi őket új lakóhelyükről is.

Búcsú

Nekem, a kollégiumi és albérleti költözéseket leszámítva egy jelentősebb költözésem volt. Szüleim mellől párom mellé. Nem otthont költöztettem, a lelkemet. A tárgyaknak nem volt szerepe. A legszükségesebbeket hoztam magammal, férjemmel itt építettünk fel közösen mindent.

Emlékszem, amikor kikanyarodtunk a házunk elől, potyogtak a könnyeim: szimbolikus jelentése volt annak a búcsúzkodásnak. Én akkor, az autóval nem 120 km-t tettem meg, hanem sokkal hosszabb utat: felnőtt lettem.

Szombat este hat óra, 2013.

Szombat este hat óra. Állok a vasútállomáson, egy ismerősömet várom. Még tíz perc, amíg a vonata beérkezik. Régen jártam itt, mostanában már csak autóval közlekedek. Valami zavar, de nem tudom, mi az. Aztán lassan ráeszmélek: egyedül vagyok. Sehol nincs senki, csak én. Elindulok a csarnok felé, az ajtón papírlapon fekete kiabáló betűk tudatják velem, hogy a peronon és az állomás területén csak érvényes menetjeggyel lehet tartózkodni, a belső területeken tilos bizonyos időpontokban időzni...

A resti szebb napokat is látott ablaka mögött koszos, félig leszakadt függöny, és a tábla: KIADÓ. A váróterem ajtaján hatalmas lakat…

Lépteket hallok mögöttem, riadtan fordulok meg… nincs érvényes menetjegyem... de csak egy pályamunkás, végigmér, csodabogár vagyok itt és most.

Mi ez az érzés? Hirtelen egy illat fészkeli be magát az orromba, és valami régenvolt, már egyszer átélt pillanat megérint…

Kolozsvár, 1981 tavasza.

Lehunyom a szemem és újra átélem. Mozaikok villannak elő abból a régi világból.

Társkereső húsoskondér

Cupákosak, csontosak, középszerűek, és átlagon felüliek. Naivak, szexéhesek, szelídek és erőszakosak egy helyen. Egy nagy kondérban benne a massza, és csak sejted, hogy mit veszel ki belőle. Ilyen egy társkereső oldal. Amúgy szórakoztató, vicces, tanulságos és félelmetes is egyben.

A kedvenceim az ötvenes apuk szakállban, sörösüveggel a kézben és hatalmas önbizalommal. Hogy ők most így társat keresnek és akkor na. És nem adják föl. 

Aztán vannak a házasok, akik csak barátkozni akarnak. Persze. Én meg 90-60-90. Ennyi erővel.

A kigyúrt, félmeztelen, feszítős pózolók. Szemrebbenés nélkül beírják, hogy erősségük az agyuk. Nyilván ők is érzik, hogy azért ez eléggé recseg. 

Pityu

Kezdjük egy vallomással. Nem szeretem a rockoperát, mint ahogy az operettet sem, és úgy általában a zenés darabokat. Az operák közül van néhány, amiből részleteket szívesen meghallgatok, de egyben azt sem nézem meg.

Gondolom, ezzel az alaphangot megadtam, kellően elfogult vagyok ahhoz, hogy elfogulatlan véleményt mondjak a hét egyik eseményéről. Nem tervezetem, hogy megtekintem, hiszen az eredeti bemutatót láttam, igazából az sem fogott meg. Ha nem olvasok az interneten pár felháborodott írást, soha nem tudom meg, hogy van ilyen előadás, és így soha meg sem nézem, de láttam, amit láttam és gondoltam, jobb dolgom nem lévén, ezzel próbálom tompítani az államalapítás okozta szűnni nem akaró pátosz a lelkemben.

Erre tényleg jó volt. Arra a jelenetre kapcsoltam oda, mikor Buci, alias Koppány, egy bitang nagy pallossal vagy mivel begyalogolt a színpadra, aztán azon mód egy fehér - talán gipszből, talán valami műanyagból készült - lovat lekaszabolt. A lóból ismeretlen összetételű piros lé fröcsögött szerteszét, beterítve Bucit és még pár embert. A jelenetet látva tudtam, jó helyre kerültem, s immár kétely nélkül kíváncsian figyeltem, mi sül ki mindebből.