A „falhoznyomós” ösztönlények

nőVannak azok a „falhoznyomós” férfiak, akik aztán otthagynak, s elfelejtenek. Ők azok, akiken látod, hogy vadásznak rád. Nem olyan félszegen néznek, el-elkapott pillantásokkal, hanem keresztülszúrnak a szemükkel, szemtelenül. Rögtön, kíméletlenül. Agy ki, évmilliós genetika, állatias ösztön be.

Ennek nincs köze a szerelemhez, családtervezéshez, érzelmekhez, okos döntésekhez. Ez valami nagyon mélyről jövő, megfogalmazhatatlan vonzódás az eredendő rosszhoz, bűnöshöz.

Lélekmocskoló, rövid életű, de kell! Első látásra lehet tudni, hogy odavágnak. A fejtartásukból, a beszédükből. Valami láthatatlan csíkot húznak maguk után, amire felfűznek. 

Sokáig azt gondoltam, hogy a nők nem tudnak érzelmek nélkül „ölelni”. Pedig de. Van, amikor tényleg csak arról szól, hogy ki kell sütni azt a feszültséget, s aztán kisimul minden. Eszedbe sem jut többet. Elmúlik. 

Elítélendő? Nem hiszem. Inkább elgondolkodtat és megrémít. Mert benne van talán ez az egész evolúciós massza, génekkel, alfákkal, örökítéssel, szelektálódással, az erkölcs által leszabályozott ösztönökkel.