Társkereső húsoskondér
Amúgy szórakoztató, vicces, tanulságos és félelmetes is egyben.
A kedvenceim az ötvenes apuk szakállban, sörösüveggel a kézben és hatalmas önbizalommal. Hogy ők most így társat keresnek és akkor na. És nem adják föl.
Aztán vannak a házasok, akik csak barátkozni akarnak. Persze. Én meg 90-60-90. Ennyi erővel.
A kigyúrt, félmeztelen, feszítős pózolók. Szemrebbenés nélkül beírják, hogy erősségük az agyuk. Nyilván ők is érzik, hogy azért ez eléggé recseg.
Az intelligens menedzser, aki szegény nem talál a millióival társat, s aztán kiderül, hogy akkor hajrá, huppantsunk. De előtte persze a hattyú halála, hogy őt nem értik meg, nincs ideje, meg a nők különben is. Akkor nála vagy nálam?
Na és a naiv kis nyunyik, akik elhiszik, hogy akkor majd itt szembe jön. Kérdik, mi a hobbid, mit szeretsz szabadidődben csinálni, már csak az kell, hogy mi a kedvenc színed. Édeseim. Egyszerűbb, ha kipostázom mindenkinek a rövidített önéletrajzom.
De igazából ez a kondér egy szórakoztató iparág. Unaloműző egotréning. De persze lehetnek csodák. A sok mócsing között talán akad egy-két színhús falat.
