Messiásra várva – egyre reménytelenebbül

Bajnai GordonOrbán Viktor kormányát azzal, hogy a miniszterelnököt ahol csak lehet a sárba tapossák, lediktátorozzák, ez a gyenge ellenzék nem tudja megszorítani sem. A Fidesz politikája mögött ugyanis tömegek állnak. Amíg az MSZP gyakorlatilag Gyurcsány bukása óta azonos szinten, 20% körül mozog, addig a Fidesz-KDNP népszerűsége ismét nő, és már elkerülte az 50%-os lélektani határt. Bajnai – a kiszemelt és önjelölt Messiás – pedig egyre lejjebb és lejjebb zuhan. Minden jel arra mutat, hogy pártszövetségként nem is érik el a bejutáshoz szükséges 10%-ot sem.

Bajnai ugyanis elkövetett minden létező hibát, amit egy politikai megváltónak nem szabadott volna. Eörsi Mátyás, volt liberális képviselő részletesen elemzi ennek okait, és egyet is érthetünk megállapításainak döntő részével. Bajnai először későn, majd pedig korán lépett a politikai porondra, írja. A baloldal vezetőjévé válhatott volna, ha 2010-ben belép az MSZP-be. Akkor ma ő lenne Orbán kihívója. De kijelentette, hogy nem politizál tovább.

Hogy a szava nem sokat ér, azt azzal is értésünkre adta, amikor váratlanul – megint rosszul időzítve –, mégis felbukkant. Ez a lépése meg korai volt. Ráért volna most ősszel visszajelentkezni. Majd amilyen gyorsan felragyogott a csillaga, olyan gyorsan halványodni is kezdett. Hogy nem politikus, az nagyon gyorsan kiderült. Nem a baloldali szavazókat – akiknek a miniszterelnöke volt! - szólította meg, hanem a Fidesz-KDNP híveit szerette volna elcsábítani.

Meg a bizonytalanokat. Éppen ő, aki a legbizonytalanabb, legkevésbé dönteni tudó vezető. Nem nézett szembe korábbi menedzseri hibáival – lásd Hajdú-Bét -, és egyre csak tolta maga előtt a fontos ügyeket. Nem akart pártot, aztán mégis akart. Siralmas volt az a kapaszkodás is, ahogy előadta, hogy miniszterelnök-jelölt kíván lenni. Végig azt hitte, hogy tényleg őt szeretné a választók többsége. Szakemberi nimbuszát pedig éppen a napokban tépázta meg Medgyessy Péter. Aki szerint Bajnai nem felkészült közgazdász, ellentétben például Matolcsyval, aki az.

A szocialistáknak legalább van egy régi hálózatuk. Fejlődni ők sem tudnak, mert ezt gátolja gyurcsányi múltjuk. Bajnai pedig hétről-hétre, hónapról-hónapra csúszik lefelé.

A politikailag sokkal dörzsöltebb Mesterházy rá is játszott Bajnai tétovázására. Minden megegyezési hibát áttolt Bajnaira és felkészületlen pártjára. Igaz, a Fidesz sem tétlenkedett. Teljes energiával mutatott, és mutat rá Bajnai múltbeli hibáira, és egyáltalán nem fényes miniszterelnöki hónapjaira. Legfőképpen pedig arra, hogy azon kívül, hogy miniszterelnök szeretne lenni, semmi más mondanivalója nincs.

A szocialistáknak legalább van egy régi hálózatuk. Fejlődni ők sem tudnak, mert ezt gátolja gyurcsányi múltjuk. Bajnai pedig hétről-hétre, hónapról-hónapra csúszik lefelé. A minősíthetetlenül otromba szobordöntögetésüknél bebizonyította, hogy nem ura pártjának sem. Amikor látta a bajt, nem lépett fel erélyesen, ahogy egy vezetőtől ez elvárható lett volna, hanem elsunnyogott. Alkalmatlan vezetőtársai ezzel az akcióval végleg lejáratták magukat. A minapi bajai szánalmas produkciójukkal pedig sikerült Karácsony Gergely még megmaradt nimbuszát is lenullázni. Igaz, Baján már közös Bajnai politikai kudarca Mesterházyval és Gyurcsánnyal.

Az egyre fogyatkozó baloldali hívek egyben biztosak lehetnek: nem Bajnai lesz a Messiásuk 2014-ben. Minden jel arra mutat, hogy nem több, csak egy hullócsillag lesz belőle.