A sétálóutca sztájlisztja

Egy-két szösszenet a sokszínűségről...

Pepita Zita
A skótok által is megirigyelt kokckás szett, mi kiterjed még a cipőre és a harisnyára is, sőt! még a műkörme is kockás...

Miss Drogéria
Csinos kosztüm, elegáns tűsarkú, melyben öröm volt látni, oly gyönyörűen ment, csak az illatfelhő zavart még vagy húsz percig.

Kólásüveg
Molett hölgy, ki a "topdivat" papnője lehet, és oldala az ismert üveg hullámait követi, hozzá feszes nadrád dukál persze...

Szegecsbekecs Elek
Vagy félezer szegecs díszeleg bőrkabátján, meg lánc és sztrasszkütyü, bőrbakancs és bőrnadrág, mi fullblek teljesen.

Olaszos Macsupicsu
Szinte törökös kunkorú cipője citromsárga, menő ing, pantalló, az összhatást csak kilógó sörhasa gátolja...

Sokszínű... Akárcsak e város, és én ülve a padom kitárt ablakában nézem a rengeteg embert, akik percek alatt száguldanak el előttem, mégis nyomokat hagynak bennem.

Aranka néni a lépcsőházból

Egy lakóközösségben úgy élni, hogy az a ház minden lakójának megfeleljen, nem egyszerű, már-már lehetetlen. Ha korán érünk haza, akkor korábban kezdünk el zajongani, ha későn, akkor lépteink zaja felveri a szomszédságot. A késő esti mosás és szombat esti házibulik ellen a lakóközösség egyetlen (najóóó, nem) tagja emelheti fel a hangját, mert a házmester nénik hatalma megtörhetetlen.

Ha ráérnék, biztos egész nap azon aggódnék, hogy mikor állít be Aranka néni dühösen, csapzott hajjal és hátravetett köténnyel, kikérve a társasház, az építészek, a járókelők és a leendő lakosok nevében is az ajtó előtt ferdén heverő lábtörlő elhelyezkedését. Várnám, mikor él panasszal a postaláda miatt, amit valami rejtélyes oknál fogva nem sikerül negyedóránként ellenőrizni, és sajnos a reklámújságokat sem őrzöm kellőképpen becsben.

Szétszakadt a szurkolói tábor a baloldalon?

Az igazi fanatikusok az esőben is kimentek volna. Eső azonban alig volt. Én ott voltam az Erzsébet-hídnál az Összefogás (Elnézést! Újabban Kormányváltás, de még inkább Széthúzás) sátránál, igaz nem az összbaloldali gyülekezetre várva. Csak én is kísértem azt a néhány száz lengyelt, akik fáradtságot nem kímélve utaztak sok száz kilométert, hogy velünk ünnepeljék március 15-ét, szabadságunk ünnepét. A Múzeum-kerttől a Dózsa György térre tartottak, ahol igazi minőségi Jókai bableves és almáspite várta őket. De mindezt hosszú séta előzte meg, ugyanis az Erzsébet-hídon útjukat állta a rendezvénysátor, és néhány tucat őrző-védő. A sátor mellett szinte torlódás nélkül átmehetett volna az összes lengyel. De nem!

Nekem ritkán szorul ökölbe a kezem, de azt a bunkóságot, amely közel ezer, egész éjjel vonaton utazó lengyelt, ez ma éppen ki tudja, hogyan nevezik csapat közel két kilométer gyaloglásra készteti, no itt nekem betelt a pohár. Arra válaszul, hogy meghallgatták Orbánt? Ugyan, hát nem értik, hogy ez a gesztus az egész nemzetünknek szól? Hálából, mert innen szállították 1920-as szabadságharcukhoz a muníciót, ez az ország tagadta meg a német katonai átvonulást, itt fogadtak be több mint százezer lengyelt Lengyelország lerohanása után, Hitlerrel dacolva, s gurítottak át 1944-ben több vagon fegyvert a varsói felkelőknek. Ebben az országban működött a háború alatt a világon egyedülállóan egy lengyel középiskola, sőt Vácott lengyelajkú zsidó általános iskola is.

Hogy ki is vagyok... kivagyok...

A filmben táboroztak korombeliek egy kis Duna-szigeten... Tábortüzet raktak... Szalonnát sütöttek... Á, mondom, nekem jó buli lesz... Szalonnánk van... Tüzet meg rakok. Én, botor csemete! Már megint mire vetemedtél? Megközelítettem az "éléskamrát", hol mi szem-száj ingerének lakóhelye vagyon. Szalonna... hmmm.

MEGSÜTÖM!!!

Elővettem a vágódeszkát, és összes séftudományomat is vele együtt, persze a "legkisebb" kés került kezeim közé... A szalonna meg úgy viselkedett, mint a legvirgoncabb halacska!

Csúszkált, csapott és mászkált, én meg tátogtam a dühtől, hogy egy rohadt szeletet nem tudok vágni már! Megoldottam... Hoztam be kalapácsot meg százasszeget... Na, most szökj meg te piszok... Keresztre feszítettem vágyam tárgyát és a bárd meg a húskloffoló segítségével három "szeletet" vágtam. A szelet fogalma persze kérdőjeles, ennek megfelelően kicsit kanyargós és csámpás lett, de nekem megfelelt.

A nyugalom, a reformok folytatása a legfontosabb

Ez most a tét. Erre meg is van minden esély. Nem szabad újrakezdeni a nehezen, majdnem a csődből felépített rend újbóli szétbombázását. Ennek a választásnak az érdekessége, hogy nem állnak egymással szemben azonos súlyú ellenfelek. Korábban nagyon fontos volt a kampány, pár mandátum döntötte el a választások kimenetelét. Amikor 2002-ben a Fidesz elfelejtett kampányolni, előnye ellenére vesztett. 2006-ban Gyurcsány annyit hazudott össze a választóknak, hogy kormányon tudtak maradni, és négy évet még végigcsámpáztak.

Hogy aztán egy óriásit bukjanak. 2010-ben már csak az okozott izgalmat, hogy meglesz-e a Fidesznek a kétharmada vagy sem. Nagyon győztek – az ország szerencséjére. Mert kiderült, hogy a kassza még annál is üresebb, mint gondolták volna, és ehhez feltétlenül kellett egy dönteni képes politikai erő.

Most, 2014-ben ismét nagyon nagy a tét. Tudja-e folytatni a Fidesz-kormány az elkezdett reformokat? Ezzel az ellenzékkel szemben nem lehet más a végeredmény április 6-án, mint egy Fidesz–KDNP győzelem. Jelenleg három ellenzék van a porondon. Mert a Jobbik is, az LMP is ellenzék. Nekik pedig eszük ágában sincs az őszödi csapattal összefogni.

Retek a második emeleten

Annak, aki társasházban él, a tavaszi munkáknak, virágültetésnek nem a kert ad helyet, hanem az erkély. Itt a jó idő, a hétvégén mi is kiköltöztünk balkonunkra. Előkerestük a szerszámainkat, a virágládákat, friss virágföldet vettünk, és nekiálltunk. Elsőként retket ültettünk.

Szeretek a városban élni, a belváros minden szépségével és kényelmével együtt, de tavasszal irigykedve figyelem a kertben serénykedő embereket, akik lelkesen magyaráznak gyermekeiknek, unokáiknak, hogy mi minden finomság fog teremni, ha ügyesen elvégzik a metszést, veteményezést.

π

Elhangzott persze itt-ott, hogy mit üzennek nekünk a márciusi ifjak. Nos, innen üzenem az üzenetek vevőinek: nekünk nem üzennek semmit. Amennyiben lehetséges lenne, és valaki beülne valami időgépbe, hogy aztán a Pilvax kávéházban egy akkori március 14-én elmesélje Petőfiéknek, miként zajlott itt ebben a földrajzilag megegyező, de amúgy másdimenzióban létező országban 90 óta a rendszerváltás, akkor bizony az illetőt vagy kinevetnék, vagy megvernék, mint veszélyes hazudozót, és néhány kék folttal a szeme alatt küldenék vissza a jövőbe, ide hozzánk. Ezt üzennék nekünk a márciusi ifjak, kék folt a szem alatt, és kilazult fogak.

Nem is ecsetelem tovább, mert 15-e előtt éppen 14-e volt. Ez nem nagy felfedezés, tudom, ám mégis fontos dátum, mert március 14-én van a π világnapja, azé a számé, amely oly fontos nekünk a matematikában, a mérnöki tudományokban és így technikához kötött mindennapjainkban mindannyiunknak.

Földcsuszamlás a baloldalon?

Az emberek jelentős része csak most, a Simon-ügy és a Zuschlag-könyv kapcsán döbbent rá, milyen maffiahálózaton tüntették el a pénzeket. Milyenen is? Még az Antall-kormány idején számos cikk jelent meg arról, hogy eltűnt a titkosszolgálat pénze. Állítólag a bécsi CW bankon keresztül. Viszonylag megbízható forrásból tudom, hogy 1 milliárd dollár közeli összegről volt szó. Ugyancsak 1 milliárd dollárra rúgott az orosz államadósság. A Horn-kormány idején mint rossz adósságot eladták 52%-ért. A főnyereményes Kapolyi és az MSZP vállalkozói tagozata volt. Pedig az oroszok az államadóság fejében kulcsátadással megépítették volna a 4-es metrót. Több mint 10 éve utazhatnánk rajta, s nem került volna az országnak és Budapestnek többe, csak az államadósságba számították volna be!

Az amerikai-angol „Tax Justice Network”, tehát „Adó Igazságosság Hálózat” szerint Magyarországról 242 milliárd dollárt (!!!) menekítettek ki off-shore területre (Kajmán szigetek, Ciprus és sok más „adóbarát” hely).

Információik szerint – végigolvastam az angol eredetit – ennek többsége 1980-1990 közt történt, tehát akkor, amikor minden csak az MSZMP tudtával történhetett. Mondhatnánk, előre látva a „létező szocializmus” végét és teljes csődjét, az elvtársak bizony tisztesen kitakarították az országot, kimentették a vagyont.

Európa Ukrajna és Oroszország zsákutcájában

Mostanában többször eszembe jut Florian Illies 1913 című könyve. Úgy tudom, magyarul is megjelent. 1913 az utolsó békeév volt az első nagy világégés előtt. A könyv hátborzongató egyszerűséggel írja le az európai művészvilág mit sem sejtését arról, hogy alig egy év, és elindul a 20. század egyik legborzalmasabb háborúja. Amelynek végén igazságtalanul átrendezik a győztesek Európát. Magyarország is elvérzik nemcsak a csatamezőkön, hanem a trianoni tárgyalóasztalok mellett is. 1913-ban erről azonban senki, a legjobb elmék sem sejtettek semmit. Előszele sem volt egy világháborúnak.

Száz évvel később, 2013-ban ugyanilyen szép békeév volt, az utolsó hetek Ukrajnáját leszámítva. Ma, 2014 elején hirtelen más lett a helyzet. Ukrajnából elszabadulhat a pokol. Európa és az USA pedig nem a nyugalmat, hanem – legalábbis ezt látjuk a felszínen – a széthúzást, a békétlenséget erősíti. Felháborodottan ostorozzák az oroszokat, a végsőkig démonizálják elnöküket, Putyint.

Mintha semmi közük nem lenne a kijevi történtekhez.

Jön szembe a mosoly

Én onnan tudom, hogy valóban megérkezett a tavasz, hogy elsősorban nem embereket, alakokat, arcokat látok, hanem mosolyt, nevetést. A gyerekek, kamaszok lökdösődnek, ugratják egymást, hangoskodnak, de ez most egyáltalán nem zavar. Sőt! Irigy vagyok, amiért ők könnyebben ráhangolódnak a napsütésre, a szabadságra.

Azt hiszem, elkezdem a nagytakarítást. Nem az ablakpucolással fogom kezdeni.  Elindítom kedvenc zenéimet, felöltözöm, majd gyermekeimmel sétálni indulok. Energiát gyűjtök. Napfényből, madárcsicsergésből, és mosolyból. Veszek egy csokor tulipánt is. Az ablak ráér.