Amikor még a színvonaltalanság is képes zuhanni...
Gyurcsánynak már rég nem lenne helye a politikai életben. Amikor ország-világ előtt kiderült 2006-ban, hogy mit művelt a kormánya, a szocialista frakció és ő, mint kormányfő, azonnal le kellett volna mondania.
Ezt az államelnök, Sólyom László is tudta. Gyurcsányt erkölcsileg tarthatatlannak nevezte. Mint jogász mégsem lépett semmit, mert a józan ész és az erkölcs helyett paragrafusokba kapaszkodott. Azok pedig, akiknek a hatalom mindennél fontosabb volt, további bizalmat szavaztak Gyurcsánynak.
Most nagy részben ugyanezek szeretnének visszakerülni a hatalomba. Ebből a vágyukból Gyurcsányt sem hagyták ki. Sőt, azt a Bokros Lajost is bevették maguk közé, akinek a pártja állítólag összesen 14 tagot számlál. Bokrost, akit a megszorítások miatti túlkapásaiért Horn Gyula is kidobott a kormányából. Hogy mire gondolhatott az MSZP, amikor újra összeszedte a baloldalt 2010-re tönkretevő politikusokat, elképzelni sem lehet.
Ami biztos, az az, hogy a szocialisták megkapták a nyakukba a szinte minden funkcióban csődöt mondott Gyurcsányt, Fodort, Bajnait és a még mindig nagyon rossz nevű Bokrost is. Ráadásul saját köreikben is dőlnek ki a csontvázak a szekrényből. Nemcsak a negyedmilliárddal elszámolni nem tudó Simon Gábor, hanem például a milliókat a paksi kasszából zsebre vágó Harangozó Tamás is ott villogott az éhségmenetben. Ők mindketten az MSZP magas rangú vezetői. Ahogy a sokmilliárdos paksi cégmegbízatást kapó Józsa István is. Medgyessyről, Gyurcsányról már ne is beszéljünk. A Paksi Erőmű elzáródott pénzcsapjai nagyon fájnak. Teli torokból Paksoznak. Éppen az ellenkezőjét mondják annak, amit addig fújtak, amíg ők uralták a céget.
Hogy mire gondolhatott az MSZP, amikor újra összeszedte a baloldalt 2010-re tönkretevő politikusokat, elképzelni sem lehet.
Legújabban pedig Gyurcsány jóvoltából újra a szocialisták nyakába szakadt az őszödi beszéd. Mindent megpróbáltak pedig, hogy lerázzák magukról Őszöd súlyos árnyékát. Nem megy. Már odáig jutottak, hogy elkezdtek Őszöd kapcsán fideszezni. A Gyurcsány-párt egyik „nagy nyeresége“ például képes volt azt állítani, hogy „Őszöd a Fideszről szól”. Ehhez már kommentárt sem tudok fűzni. Józan ember nem jelenthet ki ilyen badarságot.
Ha Antall József még politizálhatna, biztosan egyetértene Orbán Viktorral és a Fidesz–KDNP-vel, hogy a „nyugodt erő” tudatában az ilyen színvonalú ellenzékiekkel szóba sem szabad állni. A Fidesz-kormány az elmúlt négy év alatt mindent megtett azért, hogy az „őszödiek“ súlyos kártevéseit az ország lehetőségeihez képest orvosolja. És vigye előre Magyarországot. Most miről beszéljenek? Mit mondhatnának egymásnak? Maximum a rájuk dobált szennyet szórhatnák vissza. Arra meg szerencsére nincs gusztusuk.
Április 6-ig kibírjuk majd csak-csak ezt a kampányt is, kedves olvasóim.