Európa langyosan, de szavazott

Az európai választások eredményeit a német ZDF csatornán követtem. Ez a televízió az, amelyik a legellenségesebb Magyarországgal. Kíváncsi voltam, hogy most, hogy a Fidesz-KDNP egymást követő három választáson is döntő többséget szerzett, mit tudnak még ellenünk felhozni.

Ahogy egyértelművé vált, hogy az EU 28 tagországából induló összes párt közül egyedül a Fidesz-KDNP az, amelyik 50% feletti eredményt tudott elérni, kezdett nagyon savanyú lenni a német riportereknek a szőlő. Ráadásul a Jobbik is megelőzte a szocialistákat. Be is indult a szokásos gépezet. Szóba került minden: médiatörvény, alkotmány, populizmus, meg az Orbán-kormány szerintük Európa-ellenes politikája. A magyar választókat éppen, hogy tökfejnek nem nevezték. Az egyik újságírónak az ellenzéki sajtó munkatársai elpanaszolták, hogy milyen sanyarú a helyzetük Magyarországon, ahol két lábbal tiporja a kormány a sajtószabadságot.

Nincs értelme ezzel már vitába sem szállni. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ha Németországban egyetlen ismert sajtóorgánum is lenne, ahol olyan durva stílusban támadják, támadhatják a regnáló kormányt, mint az a magyar balliberális sajtóban napi gyakorlat, nagyon meglepődnék.

Nyári nyitás

Nem, nem üzletről, vagy efféléről van szó, valami egészen egyszerű, de mindenkit érintő szezonális dologról. Csak ilyenkor tapasztalhatjuk meg, mikor beköszönt a nyár, sem előtte, sem utána. Ritmusa van, mint mindennek bennünk és körülöttünk. Mi magunk nyitunk, mikor közeleg ez az évszak, mintha a szabadságok időszaka a mi szabadságunkat is jelentené.

Nekivetkőzünk, és a meleg ruhadarabokkal együtt énünk védőruháitól is megszabadulunk. Megállunk csacsogni azokkal is, akikkel egyébként nem szoktunk, és elmondjuk azt is, amit máskor nem szoktunk. A nyitott ablakon keresztül azt is halljuk, amit nem szeretnénk, szinte nyüzsög minden. Itt egy mikrohullámú sütő csenget, ott a tévé bőg, amott a távolban egy kisgyermek sír valamiért, anyukája nyugtatja. Felerősödnek környezetünk hangjai, olyan érzés, mintha egyszerre szeretne mindenki szóhoz jutni.

A festők gyárosa

Éppen most zajlik városunkban a Rippl-Rónai fesztivál, alias Festők városa. Remek kezdeményezésnek tartom, bár magam még soha nem vettem részt egyetlen rendezvényén sem, nem akaratlagosan, csupán azért, mert így alakult.

Nem vagyok egy nagy rendezvényre járó, időnként persze elmegyek kiállítás-megnyitókra, vagy éppen koncertre, esetleg színházba is. Ám úgy gondolom, a mai modern technika éppen elegendő lehetőséget nyújt, hogy az ember tájékozódjon és művet élvezzen, ez lehet sajátos megközelítés a részemről, nem is magyarázom tovább.

Folytatom inkább ott, hogy a Festőknek immár nincs városa, de legalább van fesztiválja, ám gyárosa az nincsen. Vagyis a mai magyar művészeti élet szinte kizárólag állami, illetve önkormányzati csecsen lóg, a modern mecenatúra szinte nem, vagy alig létezik. Pedig milyen jó lenne egy művészeti TAO. Már a neve is vicces, illetve inkább szimbolikus a sportfinanszírozás eme módjának, amikor a vállalkozások nyereségadója csökkenthető a csapatsportoknak adott támogatással. Lehet ez a királyi út a Tao Te King magyar megfejtése.

Ególegó

Önarcképek, hitek, képzetek, és egy nagyadag önimádat, ez lenne az egoizmus? Valakinek akkora arca van, hogy a térdéig ér? Senki ne mondja azt, hogy nincs szükség rá, igenis van létjogosultsága, de csak mértékkel, mint oly sok minden. Kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben nagyképűség, és hülyeség, ha nincs.

Kell, kell, hogy legyen önérzete, és egyénszeretete minden embernek. Mert ki saját magát nem becsüli, hogy becsülhetne meg mást, hogy lehetne érték, ha gondolnak rá? Nem kell ezügyben sem a ló túlsó oldalára huppanni, és minden rendben lesz. Az önzés nem azonos az egoizmussal, mert mértékletes önzés nem létezik.

Ha valaki önző, az teljesen azzá válik, nincs benne semmi "egészséges". Lehet szeretni saját magunk, sőt kell is, de mikor már csak az "ÉN" létezik, akkor komoly gond született. Az önzőség testvéreivel, az irigységgel és a mohósággal jár kéz a kézben, átgázolva mindenen és mindenkin.

Utak

Minden nap járjuk az utunkat – mindenki a sajátját -, nap mint nap megyünk rajtuk, de elgondolkodtunk már rajta, hogy milyenek is lehetnek az útjaink?

Először is, vannak jó utak, és vannak tévutak. Vannak végeláthatatlan hosszú, egyenes utak, vannak kanyargósak, esetleg kerülőutak. Aszfaltosak, vagy göröngyösek, vannak jól járható utak, és vannak járhatatlanok... Járt utak, és járatlanok. Vannak széles utak, autópályák, melyeken millió autó száguld nagy sebességgel, vannak gyalogutak, és ösvények.

Vannak speciális utak, mint például az alagutak (ezek barlanghoz hasonlítanak). Az alagutak lehetnek hosszúak, sötétek, de lehetnek jól kivilágítottak is, viszont azokból sem jó a kilátás. És nem lehet letérni róluk! Az alagutakban többnyire csak egy irányban lehet haladni, és nem látjuk közben a világot: a nyári napsütést, a gomolygó felhőket, a csivitelő madarakat, a lombos fákat, a színes virágokat, a többi embert… De az már jó jel, ha látjuk a fényt a végén...

Kémtörténetek – pikáns gondolatokkal

A magyar ügyészség Kovács Béla Európa parlamenti képviselő kiadását kérte az EP-től. Eddig a látszólag rövid történet. A dolog érdekessége, hogy mindez éppen két héttel az EP választás előtt történt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint koncepciós akcióról van szó, azért, hogy a Jobbik pozícióját rontsák. Ez jól hangzik, de alig hihető!

Az önkormányzati választásokon 2/3-ot szerző Fidesz-KDNP koalíció aligha lenne bolond, hogy egy nem kellően megalapozott kémügyet terjesszen fel Strasbourgba. Ez a sztori is legfeljebb 1 hellyel csökkentené a Jobbik várható EP-delegációjának létszámát, mely 3 vagy 4 főre várható. S persze az is kérdéses, ki nyerné meg az így szabaddá vált mandátumot! Egyáltalán nem biztos, hogy a Fidesz. Hírek szerint volt szoci választók ma előszeretettel a Jobbikra szavaznak. Ha most visszatérnek az MSZP-hez, az a Fidesznek kedvezőtlenebb. Vona védekezése vagy inkább ellentámadása tehát üres kampányszöveg, de nem a politika logikája!

Magyarországot erősíteni – Európát jobbítani – így kell választani

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) választási plakátjainak mondatait magyarítottam részben a fenti címben. Bayer verstärken – Europa verbessern – CSU wählen! - így szól az eredeti szöveg. Vagyis: Bajorországot erősíteni – Európát jobbítani – CSU-t választani!  Figyeljék csak a sorrendet: Bajorország áll elől, utána jön csak Európa. Pontosan ugyanez – magyarítva - a Fidesz-KDNP sorrendje és célja is. A CSU-t senki nem ostorozza ezért. Nem antidemokratázza, nem EU-ellenesezi, nem nacionalistázza le. A bajor választók értik, hogy miért ez a sorrend. Tudják: erős nemzetek nélkül nem létezhet Európa.

Étkezünk

Bár annak idején talán mindannyian azt tanultuk, „Magyar ember evés közben nem beszél”, szerintem a közös étkezések kitűnő (sok esetben egyedüli) lehetőséget adhatnak arra, hogy egy jót beszélgessünk egymással. Ha szétnézünk a kávézókban, presszókban, teraszokon, éttermekben, akkor mindig jó hangulatú, mosolygós embereket láthatunk. Ez nem véletlen…

Emlékszem, gyermekkoromban az igazi vidám sztorik mindig valami közös eszemiszom kapcsán jöttek elő: szüreteken, disznótorokon, évfordulókon, lagzikon. A szűk családdal töltött vacsorák, ebédek, inkább meghittebbek, halkabbak voltak, de szintén kedves emlékként maradtak meg a szívemben. Nálunk szinte sosem fordult elő, hogy valaki egyedül evett. Ha úgy alakult a nap, hogy egyikőnk később érkezett, akkor is volt társa, aki melléült, akivel együtt jobb ízű volt a falat.

A családok napi ritmusa, a programok és kötelességek nagyon leszűkítik a családi együttlétekre fordítható időt. Keveset vagyunk azokkal, akiket szeretünk, és ezek az alkalmak is sokszor „elúsznak”. Legalább az étkezésekkor legyünk együtt!

Bármi

Bármiről írhatnék. Az elmúlt napok, hetek szinte hemzsegtek az megírnivalóktól, a teljesség igénye nélkül MrMs Puncivirlsli nagyon európai kornyikálós versenyen elért győzelmétől, igen gyanús KGBéla üzelmein át, egészen a rendkívüli májusi időjárásig, vagy éppen a devizahiteleseknek felvillantott újabb reménysugárig, írhatnék bármit.

Ez erősen elgondolkodtat, ez a sok bármi, szinte már inkább csak semmi, nem is pazarolom rá az időmet. Még egy hosszú élet is túl rövid ahhoz, hogy holmi bármikre pazaroljuk.

Inkább nézzünk egy cím által feltehető választ. Olvashatunk-e bármit, vagy vannak kerülendő és vannak üdvözlendő olvasmányok? A magam álláspontja az, hogy bizony bár ajánlható olvasmányok bizonyosan vannak, kerülendők már kevésbé, illetve egyáltalán nincsenek. Már szinte hallom, amint az olvasó vérmérséklete, ideológiai beállítottsága és műveltsége szerint sorolni kezdi a tiltott, vagy nem ajánlott írásokat.

Viszlát, Yvette...

Senki nem kért rá, de TE kéretlenül lavíroztál be kis medencénkbe, jöttél, fújtál és vittél. Kéretlen vendégként ide tetted székhelyed, és lélegzeted nem visszafojtva elfújtad egyáltalán nem kedves dalod. Kackiás franciás nevedhez méltóan rántottad szélkardod elő, és napokig nem fáradva ki, suhogtattad fejünk felett. A negatív lájkok özönével egyenes arányban vízszintes esővel mostad arcunkat, és sok remek esernyő lett az enyészeté. Nem volt szép, mit tettél... Látod, mit csináltál?

Gyönyörű fák csavarodtak ki, tetőkön tátonganak lyukak, kémények lettek alacsonyabbak, a Balaton szép víztükréből pedig háborgó tengert varázsoltál. Nem kímélted Somogyországot, e dimbes-dombos szép vidék megsenyvedte ittléted, és lélegzet visszafojtva várta már távozásod. Én utáltam, hogy itt voltál, és nem vagyok egyedül, hogy elmentél minden tücsök boldogan hegedül.