Jelképeink
Esik. Májusi eső ez, talán aranyat is ér, ám inkább márciusi, ha a hőmérsékletét nézzük. Szóval szakad, és hideg van. A tó mellett most nem sok esélyem lenne a vacogáson kívül másra. Maradok hát a könyveim között. Leveszem a jó Baudelaire-t, rég volt a kezemben, pedig gyönyörű könyv.
Ifjúságom szeretett szerzeménye, Kass János illusztrációival, Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Tóth Árpád tolmácsolásában A romlás virágai. Igen, míg kint a kertben a tavasz által megcsalt virágok próbálnak ellenállni a jégnek, esőnek, szélnek, én idebenn egy régi zseni virágait ízlelgetem.
Templom a természet: élő oszlopai
időnkint szavakat mormolnak összesúgva;
Jelképek erdején át visz az ember útja
s a vendéget szemük barátként figyeli.
Olvasom a szimbolizmus előhangját és arra gondolok, vannak-e még itt a 21. század elején, jelképeink, s ha vannak, mire megyünk velük? Itt, ebben a fogyatkozónak látszó emberi világban gondolhatunk arra is, hogy semmire, mert lassan, de biztosan kopik el minden, ami az emberi létből pozitív, és megerősödik az, ami negatív.
Ám, ha beleolvasunk A romlás virágaiba, gyorsan rájövünk, hogy semmi nem változott azóta, nem lett jobb és nem lett rosszabb, ami változott, az csupán a technikai környezet. Baudelaire talán lúdtollal írt, én pedig Linux alapú pc-n kopogtatom be gondolataim betűkódjait. Persze változtak még a jelképekhez való viszonyaink is, ma éppen úgy nem vagyunk vevők az ilyesmire, mint az ő idejében, a kettő között kis ideig talán voltunk, igazából nem tudom.
Mert az embert alapvetően nem érdeklik a körmönfont gondolatokra utaló egyszerű jelek. Igazából jobban szereti, ha a mindennapokban azt kapja, ami világos és érthető, a szimbolikát meghagyja a művészeknek és persze a műértőknek, az egyik megalkotja, a másik elmagyarázza, így kerek a világ.
Ezért nem értem pontosan, mi a jó fenének gondolta azt szeretett, vagy éppen nem szeretett kormányunk, hogy emlékművet kellene állítani. A legrosszabb az ilyenben, hogy ha a kormány úgy érzi, akkor állít is, és kész. Magam eddig nem igazán foglalkoztam a témával. Ám most az eső és az újra felfedezett szimbolika révén arra gondoltam, utána olvasok a dolognak.
Nos, az emlékmű, ha az interneten fellelhető tervek szerint épül meg, kellően ronda lesz ahhoz, hogy szépen illeszkedjen a hazánkban fellelhető egyéb emlékművek sorába. A körülötte zajló hisztéria azonban nem esztétikai, hanem inkább szimbolikai, ha fogalmazhatok így, persze miért ne fogalmazhatnék. Szóval a kormány szerint jól kifejezi, amit kifejez, az ellenzők szerint meg éppen mást fejez ki, mint amit állítanak, hogy kifejez. Szépen vagyunk.
Magam bár ellenzek, illetve nem ellenzek, csak felettébb megmosolyogtatónak tartok bármilyen emlékművet, azt gondolom, szobrászok alkossanak szabadon és állítsák fel a szobraikat minél több köztéren, és közintézményben, ám ne azért tegyék ezt, mert meg akarnak emlékezni valamiről. Ha valaki valamiről emlékezni akar, uccu neki, tegye. Hogyan is mondta József Attila?
Majd a kiontott vértócsa fakó lesz
s mosolyra fakaszt mind, ami ma bánt,
majd játszunk békés állatok gyanánt
és emlékezni s meghalni is jó lesz.
Szóval szerintem az állam képviselői is jobb lenne, ha eszerint emlékeznének.
Ám az ellenzők álláspontját és a felsorolt érveit sem tudom magamévá tenni. Nem gondolnám egy percig sem, hogy bármilyen közöm lenne a 70 éve történtekhez. Azt sem gondolom, hogy szégyenkeznem kéne miatta vagy tanulnom kellene belőle, sőt azt sem, hogy egyáltalán foglalkoznom kellene vele. Természetesen a történészek tegyék a dolgukat, de bármire jutnak, ne gondolja senki, hogy annak bármilyen következménye lenne a jelenre vonatkozóan.
Nem tudom, a török átlagpolgár mennyire szégyelli magát azért, hogy százötven évig itt ette a fene az elődeit szép hazánkban. Gyanítom, nem sokat foglalkozik vele, és jól is teszi. A múlt ugyan valamiképpen meghatározza a jelent, ám azt már biztosan nem állíthatjuk, hogy ha nincs a 150 éves török hódoltság, akkor a holokauszt sem történik meg. Igen, ez meredek összefüggés lenne, de akkor vajon pontosan hány év az, amikor még szavatos, vagyis a jelenre bizonyíthatóan kiható egy történelmi esemény?
Kíváncsian várom a képletet, már ha megvan valakinek.
Jelképek erdejében eltévedni nem olyan nagy vétek, hiszen bizonyos dolgok koronként és kultúránként mást jelenthetnek. Innentől pedig nem arról szól fent nevezett emlékmű, hogy kinek van igaza, hanem arról, hogy ki tudja érvényesíteni az igazát, illetve kitudja elhitetni azt, hogy az ő igaza az igaz.
Erre csak Arany János soraival tudok valódi választ adni:
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.