A piros bicikli
Az egész utca üdébb, hangulatosabb attól a kis portától, ami a Németh István fasoron sétálva félúton fogad bennünket. Tisztaság, tarkaság küldi innen üzenetét: legyél vidám, a világ együtt, színesen szép! Kedves virágtartókat, örökvidám szélforgót, ránk mosolygó papírvirágokat, az utóbbi időben még egy nagyon helyes piros biciklit is láthatott a bejáratnál az, akit errefelé vittek a léptei. De a kis piros, virágokkal felöltöztetett bicikli most eltűnt…
Emlékszem, diákként akkor használtuk a „pedálozik”, „tolja a piros biciklit” kifejezéseket (melyek egyébként a katonai szlengből kerültek ki), ha valamelyik társunk extra előnyökért hízelgett a tanárnak. Ez a kis piros bringa azonban nem öncéllal támaszkodott itt a fasoron. Szép volt – neked, nekem, mindenkinek. Azért volt piros, mert ez állt neki jól. Felhívta a figyelmet arra, mennyi energia van mindenben és mindenkiben, és milyen jó ezeket felszínre hozni, megmutatni!
Azért volt piros, mert ez állt neki jól. Felhívta a figyelmet arra, mennyi energia van mindenben és mindenkiben, és milyen jó ezeket felszínre hozni, megmutatni!
Néha kanyargós az út, amin haladnunk kell, van, hogy meredek emelkedőn kell feljutnunk, és még egy-két könny is kicsordul, de milyen jó érzés utána könnyedén legurulni, és a széllel versenyezni! Ha vidáman állunk a rajtvonalhoz, és megmutatják nekünk, hogyan kell egyensúlyozni, kormányozni, akkor magabiztosabban haladhatunk előre. Ha megjön a lendület, eltűnnek az akadályok, elengedhetjük a kormányt, és suhanhatunk tovább, előre álmaink és céljaink útján.
Azt mondják, a szépre jobban vigyázunk, a piros kerékpárt mégis elvitték. Eltolták, önös érdekből. Nem értem, de azt hiszem, nem is szeretném megérteni. A mi dolgunk, hogy hajtsunk, tekerjünk tovább a szépért, a jóért, mert előre csak ez az út visz!