A képmutatók fizetsége

William mester mondata az élet színházáról, s a benne játszó tömegekről örökké idézhető és örökké aktuális.

Amennyiben felsorolsz emberi tulajdonságokat és megkérsz bárkit, hogy azokból válassza ki a jónak, követendőnek, kívánatosnak gondoltakat, akkor ebben a körben a becsületesség, nyíltság, szorgalmasság, megbízhatóság biztosan ott lesz. Tehát elméletben szinte mindenki tudja, hogy ezek pozitív, méltánylandó és elismerendő tulajdonságok.

Elméletben tehát tudjuk, de a gyakorlat persze más, ki ne tudná, hogy igazából ezek a tulajdonságok csak hátráltatnak az előmenetelben. Sokkal fontosabb, hogy tudd, mikor mit kell színlelni, nem kell becsületesnek lenni, elég annak látszani, egy adott pillanatban és így tovább.

Láthatólag a világ jól elforog ezzel a meghasadt életszemlélettel, mivel soha nem derül ki, mi lett volna, ha egy bizonyos dolog másként történik. Gondolhatja mindenki úgy, hogy ezek a dolgok a fentiek szerint vannak rendjén.

A városi rigó

A napokban korán kellett a város utcáit járnom, várakoznom kellett, és toporgás helyett korai sétába kezdtem. A város még csak ébredezett, az utcákat még nem lepték el a dolgukra siető emberek. Nem volt reggeli csúcs, sem autóból, sem emberből, csak a koránkelők szállingóztak a szélrózsa minden irányából. Emberek, kik munkájuk, vagy épp korai utazásuk révén vettek részt a hajnali mozgolódásban. A panelek felé vetettem tekintetem, és mindegyik egy csillogó dobozhoz hasonlóan világosodott ki az emberek ébredése nyomán. A potya kelés és várakozás miatti reggeli dühöcském elfüstölgött, mint a reggeli pára, mert a rengeteg fa és a virágok sok szigete kárpótolt. A levegő friss volt, lélegzetvételkor kissé csípősen telt...

Lassú sétám során nem zavartam senkit, nem kellett az emberek között átslisszanni, udvariasan előre engedni,vagy épp a zebra előtt azon izgulni, hogy a túloldalról elinduló idős férfi átér-e... De mégis felzavartam egy koránkelőt. Egy feketerigópár rebbent arrább lépteim zajára, és rögtön ismerős dallammal kezdték köszönteni a reggelt. Megálltam a kis tollas jószágokban gyönyörködni, és elgondolkodtam. Itt vannak, élnek közöttünk egész évben, de sok dolgot nem kérnek tőlünk. Nem kérnek lakhatási támagatást, nekik nincs soha fészekrakó program, nem vadásznak akciós termékeket a multiknál.

Ukrajnában keményen reng a föld

Hetek óta háborús híreket hallunk a szomszéd országból. Igaz, ezer kilométernyire tőlünk, de súlyos változások zajlanak. A Krím leszakadása egyre inkább biztosnak tekinthető, Donyeck és Harkiv megyék még kétségesek. Ukrajna akár területének felét is elveszítheti!

Vita folyik mindennek indítóokáról. Lehet nemzetiségi kérdés, vagy a palagázmezőkért folytatott harc aljassága. S persze emlékeznünk kell arra is, hogy erről a lehetséges leszakadásról már évtizede is beszéltek. Az okok között első helyen az orosz nemzetiség magas arányát említették. Az ellentmondások között egyrészt a több mint 70 éves szovjet uralom alatti orosz áttelepülést, másrészt a Sztálin által elrendelt „padlássöprés” idején kiéheztetett ukránok milliónyinak éhhalálát is jelölték, melyről döbbenetes fotók és filmek találhatóak. Feszültségre tehát akad elég múltbeli ok, s persze jelenlegi is.

Tudjuk a földrengések a földkéreg tektonikai változásának eredményei, „kisülései”. A mélyben egymásnak feszülő földlemezek lassú mozgása egy idő után hirtelen töréshez, gyűrődéshez vezet, s a fizikai átalakulást gyakran hatalmas földrengés kíséri. Ez a politikában is sokszor hasonlóan zajlik.

Kormányalakítás történelmi lehetőséggel

Most, amikor megalakul egy újabb magyar kormány, érdemes rövid pillantást vetni felelős kormányaink és pártjaik történelmére.

Az 1848-as első magyar kormány megalakulásától számított 166 év alatt 72 miniszterelnökünk volt. Átlagban egy kormány alig több mint két évig volt csak hatalmon. Hosszabb ideig – egy évtizedig vagy tovább – mindösszesen négy miniszterelnök kormányozhatott. Tisza Kálmán 15 évig, Bethlen István 10 évig, Fock Jenő és Lázár György 12-12 évig vezetett kormányt. Most Orbán Viktornak adatott meg az, hogy belépjen e sorba.

Ha a 166 évet a miniszterelnököt adó pártok felől nézzük, akkor is négy párt vezeti a listát. A Szabadelvű Párt – ahonnan Tisza Kálmán is kikerült – 30 évig (1875-1905) jelölhetett miniszterelnököket. Ezek voltak a monarchia kiemelkedő évei. Ekkor vált naggyá Budapest, ebben az időben épültek ki akkori nagyvárosaink – Pozsony, Temesvár, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Arad, Szeged, vagy a kisebbek, így Pécs, Marosvásárhely, Győr, Szabadka, Székesfehérvár és a többiek – ma is látható városközpontjai, középületei.

A piros bicikli

Az egész utca üdébb, hangulatosabb attól a kis portától, ami a Németh István fasoron sétálva félúton fogad bennünket. Tisztaság, tarkaság küldi innen üzenetét: legyél vidám, a világ együtt, színesen szép! Kedves virágtartókat, örökvidám szélforgót, ránk mosolygó papírvirágokat, az utóbbi időben még egy nagyon helyes piros biciklit is láthatott a bejáratnál az, akit errefelé vittek a léptei. De a kis piros, virágokkal felöltöztetett bicikli most eltűnt…

Emlékszem, diákként akkor használtuk a „pedálozik”, „tolja a piros biciklit” kifejezéseket (melyek egyébként a katonai szlengből kerültek ki), ha valamelyik társunk extra előnyökért hízelgett a tanárnak. Ez a kis piros bringa azonban nem öncéllal támaszkodott itt a fasoron. Szép volt – neked, nekem, mindenkinek. Azért volt piros, mert ez állt neki jól. Felhívta a figyelmet arra, mennyi energia van mindenben és mindenkiben, és milyen jó ezeket felszínre hozni, megmutatni!

Jelképeink

Az embert alapvetően nem érdeklik a körmönfont gondolatokra utaló egyszerű jelek. Igazából jobban szereti, ha a mindennapokban azt kapja, ami világos és érthető, a szimbolikát meghagyja a művészeknek és persze a műértőknek, az egyik megalkotja, a másik elmagyarázza, így kerek a világ.

Ezért nem értem pontosan, mi a jó fenének gondolta azt szeretett, vagy éppen nem szeretett kormányunk, hogy emlékművet kellene állítani. A legrosszabb az ilyenben, hogy ha a kormány úgy érzi, akkor állít is, és kész. Magam eddig nem igazán foglalkoztam a témával. Ám most az eső és az újra felfedezett szimbolika révén arra gondoltam, utána olvasok a dolognak.

Nos, az emlékmű, ha az interneten fellelhető tervek szerint épül meg, kellően ronda lesz ahhoz, hogy szépen illeszkedjen a hazánkban fellelhető egyéb emlékművek sorába. A körülötte zajló hisztéria azonban nem esztétikai, hanem inkább szimbolikai, ha fogalmazhatok így, persze miért ne fogalmazhatnék. Szóval a kormány szerint jól kifejezi, amit kifejez, az ellenzők szerint meg éppen mást fejez ki, mint amit állítanak, hogy kifejez. Szépen vagyunk.

Hazudozók

Az emberek csak Emberek és Gazemberek. Van kegyes, van oktondi, van óriási, van gyakorlott, van spontán, van szerelmes, van taktikai...

Senki sem tanulta, de mindenki elleste, és gyakorolja, ha bevallja, ha nem. Furmányos csalafintaság, ami sokszor komoly kreativitásról tesz tanúbizonyságot, olykor pedig a legnagyobb hülyeségről. Hazudozik mindenki, és nincs nagyon kivétel.

Elgondolkoztam azon, hogy egy nap vajon mennyit hazudik egy ember úgy, hogy észre sem veszi, mert már a részévé vált. Apró, kis hazugságok. Már reggel is meg lehet kezdeni, kegyesen dicsérve ruhát, vagy épp alakot, közben azon morgolódva, hogy megint fél óra sminkelés volt a fürdőben,
vagy épp megint nincs lehajtva a wc-deszka.

Lendvai Ildikó felháborodott

ExMSZPpártelnök asszony kibukott magából, miután kiderült, hogy a parlament kulturális bizottságának elnöki székét a Jobbik parlamenti képviselője kapja meg. Őszintén szólva én sem repestem a boldogságtól: súlyos kétségeim vannak a Jobbik nemzeti elkötelezettségével, kultúrájával és kulturáltságával kapcsolatban. Igen, kétségem van szavazóbázisuk identitásával kapcsolatban is. Ráadásul a média szerint a baloldalban végképp csalódott, de Fidesz-KDNP-ellenes radikális szavazók tértek át sokan a szélsőjobboldalra. Ez a vélemény már baloldalról is többször elhangzott.

Lehet, hogy volt munkásőrök is Jobbik-szavazók lettek?

Választásokból, kampányból idén nincs hiány

Most éppen az Európai Parlament a soros. Miközben a Fidesz képviselőjelöltjei Gál Kingától Szájer Józsefig beszámolnak választóiknak eddigi EU-s munkáikról, a magyar nemzet európai képviseletének további lehetőségeiről, a balliberális ellenzék már megint harcol. A csúfosan elbukott országgyűlési választások óta különös módon nem a Fidesz-KDNP az ügyeletes fő gonosz, hanem a Jobbik. Nyilvánvalóan mellbe vágta őket, a párt sikeres szerepelése.

Komoly veszélybe került a balliberális ellenzék. Nemcsak a Fidesz, hanem Kelet-Magyarországon, sőt már a Dunántúlon is veri őket a Jobbik. Öt párt összefogva is csak alig többre volt képes, mint a Jobbik egyedül. Ezért ők lettek most a baloldal fő sátánjai. Őket ütik, pocskondiázzák, nácizzák, ahol csak szót kapnak. Nem vagyok a Jobbik szószólója, de a választópolgárok szavazatait azért tiszteletben kellene egyszer már a baloldalnak is tartania. Érthetetlen, hogy az MSZP, az Együtt-PM és a DK sem képes összeszedni magát, hogy ne egy másik párttal, hanem magukkal foglalkozzanak.

Dombházról - őszintén

Zsizsik és Moly (azaz Eszter és Achi) neve már sokak számára ismerős lehet, épülő dombházukról saját osztják meg tapasztalataikat, élményeiket. Legtöbbször a házat érintő kérdésekkel keresik meg őket: tervezési, technikai, kivitelezési, illetve költségvetéssel kapcsolatos információkért.

Bevallom, engem jobban érdekelt, vajon hogyan alakul egy dombházban az ember és környezetének a kapcsolata, miért esik a választás egy ilyen otthonra, és milyen elvárásokkal a zsebükben készülnek majd tulajdonosai a beköltözés pillanatára? Az interjúból kiderül, hogy amit mi különleges épületnek gondolunk, az igazából nagyon is természetes életterévé válik majd két nagyon kedves és szimpatikus embernek.

Interjúm Eszterrel, azaz Zsizsikkel a kattintás után.