Választásokból, kampányból idén nincs hiány

Európai ParlamentMost éppen az Európai Parlament a soros. Miközben a Fidesz képviselőjelöltjei Gál Kingától Szájer Józsefig beszámolnak választóiknak eddigi EU-s munkáikról, a magyar nemzet európai képviseletének további lehetőségeiről, a balliberális ellenzék már megint harcol. A csúfosan elbukott országgyűlési választások óta különös módon nem a Fidesz-KDNP az ügyeletes fő gonosz, hanem a Jobbik. Nyilvánvalóan mellbe vágta őket, a párt sikeres szerepelése.

Komoly veszélybe került a balliberális ellenzék. Nemcsak a Fidesz, hanem Kelet-Magyarországon, sőt már a Dunántúlon is veri őket a Jobbik. Öt párt összefogva is csak alig többre volt képes, mint a Jobbik egyedül. Ezért ők lettek most a baloldal fő sátánjai. Őket ütik, pocskondiázzák, nácizzák, ahol csak szót kapnak. Nem vagyok a Jobbik szószólója, de a választópolgárok szavazatait azért tiszteletben kellene egyszer már a baloldalnak is tartania. Érthetetlen, hogy az MSZP, az Együtt-PM és a DK sem képes összeszedni magát, hogy ne egy másik párttal, hanem magukkal foglalkozzanak.

Úgy tűnik, hogy lételemük az árokásás, a másik sárba tiprása, szemétdombra küldése, lealjasozása, pincsi kutyázása, kecskézése – és hadd ne soroljam tovább. Nem veszik észre, hogy az Orbán-gyűlölködésük, a felcsútozásuk, a simicskázásuk, tarfikozásuk semmi egyebet nem, csak egy csúfos vereséget hozott. Orbán Viktoron és a Fideszen nem találtak fogást. Most jobbikoznak. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy ez sem fog más eredményt hozni az EU-választásokon, mint azt, hogy a Jobbik ott fog lihegni a nyakukban, de lehet, hogy még meg is előzi őket.

Komoly veszélybe került a balliberális ellenzék. Nemcsak a Fidesz, hanem Kelet-Magyarországon, sőt már a Dunántúlon is veri őket a Jobbik.

Mesterházyék is, Bajnai Gordonék is hirtelen vitatkozni szeretnének a Jobbikkal. Szerintük eddig „karantéba” zárták őket, ahelyett, hogy szemtől szembe megütköztek volna a gaz, neonáci nézeteikkel. Kínos, hogy kilóg a lóláb: ha már Orbán Viktor nem áll ki velük, akkor most megfelelne Vona Gábor is. Nem tudom, hogy a Jobbik vezetői, akik eddig is fütyültek a balliberális karanténra, kiállnak-e majd tényleg egy vitára. De már látom a balosok sötét jövőjét, amint a bülbül szavú Bajnait, a jámbor Jávor Benedeket vagy az MSZP-s semmitmondó Újhelyi Istvánt összeereszti valamelyik tévécsatorna Vona Gáborral vagy éppen Morvai Krisztinával. Nem véletlen, hogy a balliberális médiának, „demokratáink” értelmiségi holdudvarának, egyáltalán nem tetszik ez az új szoci ötlet és fordulat.

A baloldalnak talán jobban oda kellene figyelnie a fideszes Szájer Józsefre, vagy éppen az év EU-képviselőjének választott Gál Kingára, hogy mi is lenne a dolguk az EU-Parlamentben. Hogy nem egy másik párt ostorozása, az biztos. Ahogy nem is az, amit az eddigi szocialista EU-képviselőik, köztük Göncz Kinga, Tabajdi Csaba, Gurmai Zita – Tavares-sel összeölelkezve –, az Orbán-kormány ellen produkáltak. Ezzel lenne talán érdemesebb foglalkozniuk, nem a Jobbikkal.