Kormányalakítás történelmi lehetőséggel
Most, amikor megalakul egy újabb magyar kormány, érdemes rövid pillantást vetni felelős kormányaink és pártjaik történelmére.
Az 1848-as első magyar kormány megalakulásától számított 166 év alatt 72 miniszterelnökünk volt. Átlagban egy kormány alig több mint két évig volt csak hatalmon. Hosszabb ideig – egy évtizedig vagy tovább – mindösszesen négy miniszterelnök kormányozhatott. Tisza Kálmán 15 évig, Bethlen István 10 évig, Fock Jenő és Lázár György 12-12 évig vezetett kormányt. Most Orbán Viktornak adatott meg az, hogy belépjen e sorba.
Ha a 166 évet a miniszterelnököt adó pártok felől nézzük, akkor is négy párt vezeti a listát. A Szabadelvű Párt – ahonnan Tisza Kálmán is kikerült – 30 évig (1875-1905) jelölhetett miniszterelnököket. Ezek voltak a monarchia kiemelkedő évei. Ekkor vált naggyá Budapest, ebben az időben épültek ki akkori nagyvárosaink – Pozsony, Temesvár, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Arad, Szeged, vagy a kisebbek, így Pécs, Marosvásárhely, Győr, Szabadka, Székesfehérvár és a többiek – ma is látható városközpontjai, középületei.
Trianon után egészen az 1944-es német megszállásig szintén egy pártcsoportból, a Keresztény Nemzeti Pártból – többször változó névvel – kerültek ki a miniszterelnökök. Közülük is kiemelkedik az 1921 és 1931 között az országot konszolidáló Bethlen István. A Keresztény Nemzeti Párt (később Egységes Párt, Magyar Élet Pártja) igyekezett talpra állítani a csonka országot. Ez a 25 év – a kormányzó után Horthy-korszaknak nevezett periódus – nehéz éveket takar. Pozitívumai mellett súlyos történelmi hibákkal – zsidótörvények, belépés a világháborúba, hogy csak a két legnagyobbat említsük – ellentmondásos időszakká vált.
A Fidesz-KDNP-nek és Orbán Viktornak valós lehetősége van arra, hogy vezetésükkel Magyarország ismét kiemelkedő évek elé nézhessen.
A leghosszabb ideig kormányt adó párt a Magyar Szocialista Munkáspárt volt. Elődpártjaival (Magyar Kommunista Párt, Magyar Demokrata Párt) együtt 1948-tól 1990-ig, 42 évig képes volt – köszönhetően az országot megszállva tartó szovjet hadseregnek – hatalmon maradni. Ezt az időszakot ma Rákosi-Kádár-korszaknak nevezzük. Két meghatározó miniszterelnöke volt az említett Fock Jenő és Lázár György.
Az 1990-es rendszerváltás után hosszabb ideig csak az MSZMP utódpártja, a Magyar Szocialista Párt tudott kormányfőket adni. 12 évig kormányozhattak, de kormányzási hibáik miatt 2010-ben súlyos vereséget szenvedtek. Az idei választásokon is elbuktak.
A választók most ismét a Fidesz-KDNP szövetségre bízták az ország irányítását. Eddig kétszer négy évig adták a kormányfőt, és a héten Áder János köztársasági elnök újra Orbán Viktort kérte fel kormányalakításra. Ezzel a megbízatásával Orbán Viktor miniszterelnöki éveit tekintve megelőzheti Bethlen Istvánt, és megközelítheti Tisza István kormányzási idejét.
Történelmi jelentőségű idő ez már. A Fidesz-KDNP-nek és Orbán Viktornak valós lehetősége van arra, hogy vezetésükkel Magyarország ismét kiemelkedő évek elé nézhessen.