A mai világban bár már azonos „szintre” került a nő és a férfi, a nők mégis akkor boldogok igazán, ha behódolhatnak a mellettük élő férfinak. A nő akármit is mond, vágyik arra, hogy alávethesse magát, csak épp nem mindegy, ki a férfi. Nem a kényszerítés vagy a durva szavak, esetleg az egyértelműsített nő-férfi szerepek vezetnek eredményre. De nem ám. Mert igazi nő akárkinek nem tud behódolni.
Valóban mindenki azt akarja csinálni, amit akar. Már rég nem lett fontos, hogy valakinek az akarata mennyire jó, vagy nem jó másnak. Mindenki azt szeretné, nem is szeretné, akarja, hogy vele törődjenek. A többi nem számít és nem is fontos.
Az viszont igen, hogy minél többen fogadják el az akaratát. Ami csak egyetlen felé hajlik, önmaga felé. Elszomorító, hogy nemtől, kortól és nemzetiségtől függetlenül csak és kizárólag a magamutogatás lett a fontos.
Van, amikor sajnos eljutunk a kapcsolatunkban egy olyan fokra, amikor már nem tudunk úgy nézni a másikra, mint a legelején. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen mindannyian folyamatosan változunk, és nincs kőbe vésve az, hogy pont egy irányba fogjuk megtenni ezt a párunkkal. Van, hogy elágazik az utunk, mert más irány jutott nekünk, más tapasztalatok kellenek a lelki fejlődésünkhöz, más van beleírva a sorskönyvünkbe.
Őszintén szólva utálok politikusokat elemezni, főleg dicsérni. Szerencsére Igor Janke levette rólam e feladatot, melyet már régen magamnak kellett volna megtennem. Ha a Fitch Ratings vagy valamelyik más elemző cég országértékelőjét kell véleményeznem, könnyen teszem. Szidhatom vagy dicsérhetem véleményük alapját, de azért mégiscsak övék a viszonyítási alap, melyhez én viszonyulhatok. Országunkról alkotott sorozatos negatív véleményekről is lehet véleményem.
Szeretek korán felkelni. Amikor még csak ébredezik a természet. Mert ilyenkor jönnek a jó gondolatok. A megvalósításra váró ötletek, vagy épp a kérdésemre épp passzoló válaszok. Ilyenkor kimenni a tópartra, vagy épp csak a kertbe, a legjobb ami történhet velem. Sokáig mérges voltam azért, hogy miért is kell nekem minden hajnalban ok nélkül felébredni, de most már tudom, hogy ez nem volt véletlen. Ugyanis kialakítottam egy szokást magamnak.
Ismét a kertben, mint nyári vasárnap délelőttökön mindig. Tó, bambuszszék, ír kávé, távoli harangszó, vízcsobogás. Túltöltött idill. Most írnom kellene, de miről és minek? Keresek inkább valamit a régebbi írásaim közül és olvasok kicsit valamelyik kedvencemtől. Nem rég töltöttem fel Updike-gyűjteményemet, így már csak két magyarul megjelent darab hiányzik, s ha már internetes könyvesboltban voltam, rendeltem egy Eco- és egy Kosztolányi-könyvet is. Olvasni a kertben, ez a legjobb.
Azt hiszem, mindenki szeretne valamit elérni, bár mostanában ebben is lehet kételkedni. Mert vannak olyanok is, akiknek semmi sem fontos, azaz pont ezt szeretnék elérni? Nem tudom, mindenesetre célja mindenkinek van.
Vannak, akik idővel elfelejtik, hogy miért is szerelmeskednek! Ha eljön az idő, hogy babát szeretnénk, nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, miért is bújunk ágyba a férjünkkel, feleségünkkel! És erre legyen a válasz az, hogy szeretjük és kívánjuk egymást, nem pedig az, hogy kisbabát gyártunk!
