Hangyadzsungel
Nyár, meleg, szabadidő és nyaralás, no meg a fűnyírás. A paneldzsungel árnyékában is van, azt is kell nyírni, de az izgi verzió a kertek rejtekén van. Nem is valamirevaló kertes ház az, ahol nem lelhető fel a fűkuszálók egyik oszlopos példánya. Néhol pedig egész kompániája.
A fű legtöbbször akkor is nő, ha nincs eső, nem süt a nap, kérlelhetetlen minidzsungel. Az emberek pedig versenyre kelnek vele. Alapjában véve elég bolond egy játék, mert minél többet vágjuk, annál jobban nő, tunningolni is lehet, ha még öntözzük is. Az a "szép ződ gyep" ugye, meg a szomszéd fűje mindig zöldebb, vagy vágottabb.
A nyár hamisítatlan kalandjai ezek...
Tavasztól őszig duruzsolnak a fűnyírók, szinte hetente feladatot adva a terület gazdájának. Apropó, gazdájának, mert ugye sok településen a házak előtti területet is nyírja az ott lakó, amolyan önként (vagy nem önként) vállalt kötelezettség gyanánt. Pedig semmi köze hozzá, tenni nem tehet ingyen semmit ki, csak a munka lehet az övé, no meg a velejáró költségek. Rendelet, kötelezettség, vágd, tíz centisként már, mert kapsz ám "ejnyebejnye levelet", aztán meglepiként meglep egy fűnyírószakasz, meg egy befizetendő összeg értesítése.
Szóval nyírjuk, vágjuk, lesuhintjuk, magyar virtus a javából. Tologatós, önjárós, felcsücsülős, villanyos és börgős, hordozható, damilos és pengés, még a gyerkőcnek is van, persze játékverzió. Toljuk, húzzuk, vonjuk és lóbáljuk, még versenyzünk is vele.
Tételezzük fel, hogy esett, vagy nem, a fű megnőtt és szombat reggel van. Árgus szemek vizslatják a fű hosszát és széltét, a hangyadzsungel pára és nedvességtartalmát, lokátorokká változó fülek kémlelik a csendben várakozó lég rezdüléseit.
Aztán, a csend legcsendesebb pillanatában elindul a messzeségben egy motoros fűkasza, még hörög, hangja bukdácsol, de aztán erőre kapva elbődül, mint egy startpiszoly lövéseként visszhangzik. Tisztára olyan, mint egy magányos farkas üvöltése, mire kisvártatva megannyi falkatárs válaszol. Ekként üdvözli a többi fűnyíró és benzint, vagy áramot falva veti magát a fűszálak tengerére. A falka tervszerűen felosztja a zsákmányt, meg a hangzavart is. Szünet nélkül berrenek fel valahol, biztos összezavarandó a fű védekezési képességét. Haptákba vágja folyamatosan önmagát, nem tudván honnan érkezik a hangyák gigantikus ventilátora.
Tologatós, önjárós, felcsücsülős, villanyos és börgős, hordozható, damilos és pengés, még a gyerkőcnek is van, persze játékverzió.
A csend pedig elmenekül egy kicsit máshová, lehet, épp nyaralni szökik a járdaszigetekre. Legalább nincs messze. Az jutott eszembe, hogy vannak levélvágó hangyák, akkor akár lehetnének fűnyíró hangyák is, nálunk biztos jól éreznék magukat.
Közben a fűnyírók zengik dalukat, a mögöttük rohangálók pedig nagy zöld emberekké válnak, miközben a nyári melegben ruhástól fürdenek, a saját izzadságukban. Minő mennyei program, micsoda látvány, ím, a fű egyenletes kefefrizurában tetszeleg. A csata megnyerve, a fű levágva, már csak az első fűallergiás tüsszentést várjuk, a második szomszédtól.
Neki annak idején nem tojáshéj, hanem paneldarabok voltak a hátsóján, ebből kifolyólag mindenre allergiás, a fűre is, de becsülöm a kitartását, mert maga nyírja a füvet. Most épp azon morfondírozom a jó meleg láttán, hogy vajon szénaallergiája van-e. Mert a fűallergia hamar el fog múlni. Majd egy jó tíz nap múlva visszatér.
A nyár hamisítatlan kalandjai ezek, mik a hatodikon nem elérhetőek. A kalandok, mik benzingőzösek, mik szereléssel és az összes magyar káromkodással tarkítottak, mik valóban szélmalomharcok egy igazi dzsungel harcosainak részvételével.