Mindig érdekeltek az emberek, és érdekelni is fognak, mert mindegyikük egyedi és különleges, de sosem a megszokott és általános módon figyelem és nézem őket. Van egyfajta sajátos nézőpontom, minek sarokköve, hogy nem általánosítok.
Tudom, hogy ha megtaláljuk önmagunkat, kiteljesülhetünk, és ehhez csakis saját magunkra van szükségünk. Azt hiszem, a legtöbben törekszünk is arra, hogy elérjük ezt a teljességet. De mégis…
Visegrádon egykor a templom előtt állt az 1848-as emlékmű, rajta Kossuth címerrel.
Ide vezényeltek ki minket, kisdiákokat minden március 15-én, az 1956-os forradalom előtt és utána is. Számos kék és piros nyakkendős – kötelezően kisdobos és úttörő –, s néhányan a nélkül. Ez ott teljesen lényegtelen volt. A Himnusz, majd zárásként a Szózat hangzott fel, közte ünnepi beszéddel. Az országban természetesen elvtársi hangulat uralkodott, de ott tényleg 1848-ról volt – igaz kontrollált módon – megemlékezés. Emlékeim szerint Visegrádon ez sohasem elvtársi megemlékezés volt, hanem tényleg nemzeti.
A sajtószabadságot is ünnepeltük a héten. Márpedig ilyen a balliberális ellenzék szerint nálunk nincs. Terjesztik is a világon, hogy milyen nehéz a magyar „demokrata” média sorsa. A nyugatiak ezt minden kontroll nélkül elfogadják, örömmel terjesztik. Képviselőik már rutinból sorolnak be bennünket azon országok közé, ahol elnyomják az ellenzék hangját. Amiből ugye az égvilágon semmi sem igaz.
Egyik kedvencem, Kosztolányi időnként színes tintákról álmodott. Én nem vagyok ilyen szerencsés, időnként kopasz emberekről álmodom, akik éppen elállják, vagy nem állják el az útját La Mancha helyi lovagjának, aki a nagy kormányszélmalomnak próbál nekimenni szépen, tömören fogalmazott beadványával. S míg helyi búsképűnk küzd az elemekkel, beadós Gizi néni (aki az unokáknak beadott köptetők és multivitaminok hatásán felbuzdulva úgy érezte, van elég tapasztalata a beadásban) megelőzi. Négy másodperccel. Ez néha nagyon kevés, máskor rengeteg. Olimpiai címeket buktak már el a töredékéért.
Ünnep lesz, s mint minden ünnep, ez is az "emberek gyermeke". Foghatnánk fel születésnapként is, születésének, feltámadásának a hazafias érzelemnek. A hovatartozás érzésének, a kikhez tartozás érzése, eleink cselekedeteinek ismerete és tisztelete.
Angela Merkel kancellár menekültügyben igazán elmondhatja, hogy „törököt fogtam, de nem ereszt”. Amióta tavaly ősszel kijelentette, hogy „Wir schaffen das” – azaz: „meg fogjuk oldani”, másról sem szól a német politika, mint a menekültekről. Kiderült, hogy ez az újkori népvándorlás sokkal nagyobb gondot jelent, mint azt Merkel hitte.
Jó, ha néha megvédik a jogainkat, illetve az általánosságban vett személyiségi jogokat.
Látszólag ezt teszi az egyik legismertebb informatikai cég, a legendás iPhone-okat gyártó Apple is. Ellenáll a FBI kérésének, hogy törje fel egy terrorista telefonját. Az Apple szerint a személyes adatok biztonsága fontosabb szempont annál, hogy egy tömeggyilkos telefonjából kiderüljön, kik is segítették, vagy kik fogják majd követni a példáját.
Nem az a tulajdonság, mivel érdemes büszkélkedni. Hány meg hány szülő süllyedt el szégyenében az utcán, vagy bármely nyilvános helyen, mikor csemetéje (meg nem kapva, amit akart) hisztirohamának minden effektjével ejtette rabul a környező tekinteteket.
