Mostanában divatba jött a futás. Jó dolog a sport. A mozgás is kell, de az is divatba jött, hogy saját sorsunk, életünk elé akarunk futni. Közben pedig nem látjuk, hogy mi az, amit élünk most.
Gyermekkorunkban gyakran családi programként társasoztunk. Vérre menő küzdelmek zajlottak, természetesen az örök kérdés az volt, hogy ki nevet a végén. Városunkban is szervez társasjáték-partikat a Kaposvári Társasjáték Klub. Új sorozatunkban segítségükkel bemutatunk néhány nagyon jó, ám kevésbé ismert játékot.
15 éve, 2002 elején kezdtem írni jegyzeteimet itt, a Kapos Extrában. Ha csak évi 40 héttel számolok, ez közel 600 cikket jelent, mintegy 1 800 000 karaktert – és aki író ember, az tudja, hogy ez már egy szép, vaskos könyvet is kitenne. Az írásaimban a kezdetekben sem titkolt rokonszenvem az akkori Orbán-kormány mellett, még itt Kaposvárott – a fideszes városban – is megosztotta az olvasókat. Máig. Cikkeimre jobbára kulturált kritikákat, de sok elismerést is kaptam.
Mivel mostanában túl sokan bejelölnek ismeretlenül (a személyes oldalamon), meg szoktam kérdezni, hogy honnan ismerjük egymást. Tegnap ismét ledöbbentem a válaszon, ez pedig megihletett. Ugyanis a fiatalember azt írta, hogy ő csak azért jelölt be, mert megtetszettem neki és bár látja, hogy férjnél vagyok, nem igazán érdekli.
Talán az egyik legnehezebb dolog szembenézni a hibáinkkal. Megállni egy pillanatra és elgondolkodni azon, hogy az aktuális helyzet, amiben vagyunk, mennyiben a mi hibánk. Ez a helyzet lehet személyes, munkahelyi, de lehet akár társadalmi is. Most az utóbbinak nézünk kicsit utána.
A természet hívogat télen is, friss levegőn lenni, sportolni, mozogni? Nincs is ennél jobb. De van néhány apró betűs rész, amit érdemes átgondolnunk még időben. Most nem a legtrendibb cuccokra gondolunk, nem a jól megvaxolt lécekre, a polár rétegekre, hanem egy kérdésre, amire jó, ha tudjuk a választ. Felkészültek az izmaink, ízületeink a bevetésre? Mert bizony nekik sem árt egy "elővaxolás", nagyon toppon kell lenniük!
Kegyetlen terhet jelent a hajléktalanok számára az idei tél. Szokásos búvóhelyeik, viskóik vagy éppen egy sátor az elmúlt telekben még adott menedéket, tartósan mínusz 10 fok alatti hőmérsékletnél azonban fenyeget a végleges kihűlés veszélye, a fagyhalál. Helyhez köt is sokukat kis viskójuk, lakóhelyük féltése, vagy éppen kutyájuk. Sokan pedig egyszerűen nem akarnak hajléktalanszállóra menni, másokkal vegyülni. Féltik értékeiket, de szerintem sokan inkább kerülik a társaságot. Az alkoholtilalom is komoly korlát sokuknak.
Megvettem a 2017-es évre szóló naptáramat. Ahogy a képen láthatjátok, ebben is találtam olyat, ami megelőlegezi a boldogságot. :) És erről eszembe jutott valami, amit gondoltam megosztok veletek.
Néha nagyon üres tud lenni minden. Ilyenkor érzünk valami hiányt, kellene valami, történhetne valami, de nem történik. Január van, már bőven tél, de mégsem. Valamire várunk.
Igazából nem kellene várnunk semmire, mindenünk megvan ahhoz, hogy ne érezzük elveszettnek magunkat.
