Előrefutni?
Mostanában divatba jött a futás. Jó dolog a sport. A mozgás is kell, de az is divatba jött, hogy saját sorsunk, életünk elé akarunk futni. Közben pedig nem látjuk, hogy mi az, amit élünk most.
Hogy mire gondolok? Előre izgulunk, előre stresszelünk számos olyan dolog miatt, ami még be sem következett.
Közben nem vesszünk észre egyszerű dolgokat, mint például azt, hogy tél van, és ilyenkor van ideje a hóesésnek, a hidegnek, a fagynak. Lehet hóembert építeni, korcsolyázni, és milyen gyönyörű minden ilyen jegesen és hófehéren.
Gyermekként még élveztük a telet, de most miért csak azt látjuk, hogy fűteni, és lapátolni kell?
Izgulunk valamiért, ami a jövő héten, jövő hónapban, vagy éppen a nyáron lesz, és elfelejtjük megélni a jelent. Pedig minden napban ott vannak az izgalmak, az apró örömök, a meghitt pillanatok, vagy éppen a megoldandó feladat vagy valami tanulság.
A most-ban nem vagyunk egyedül. Ott van körülöttünk, és velünk a többi ember is. Még ha néha nem is érzékeljük ezt. Bármikor jöhet valaki, aki szól hozzánk, esetleg útbaigazít, ha nem jó az irány, vagy ha eltévedtünk.
Ha a jövőben járunk, ott még csak egyedül vagyunk, mert mi is csak gondolatban értünk oda. Amikor előrefutunk az időben, akkor még nincs velünk senki, aki esetleg segíthetne bármiben. Ott csak a saját előrevetített gondjaink vannak velünk. Olyan gondok, amik lehet, hogy be sem következnek.
Nem kell előreszaladni. Előre idegeskedni valamin, ami talán nem is úgy lesz… vajon mi értelme? Majd amikor odaérünk, és a jövőből most lesz, éljük meg akkor a dolgainkat. Ha azt kell, akkor tanuljunk belőle, ha pedig feladatot ad, akkor oldjuk meg, de ne izguljunk miatta előre. Inkább éljük meg a jelen pillanatot, teljes egészében.