Amikor az ember úgy érzi, hogy nem tud tovább haladni, mert mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, vagy tanácstalan valamivel kapcsolatban, vagy éppen belső harcokat vív, érdemes keresni valakit, akivel elbeszélgethet.
Mostanában divatja van a megtévesztésnek. Hamis e-maileket, sms-eket kapunk, és ha nem vagyunk résen, már bele is estünk a csapdába.
Megtévesztő hirdetések, csábítónak tűnő reklámszövegek is hemzsegnek körülöttünk, és ha valaki kicsit meginog, máris azon kaphatja magát, hogy olyasmit vett, és olyan mennyiségben, amit nem is akart (és voltaképpen nincs is rá szüksége). Vitaminokat vásárolhatunk csodagyógyszer reményében, vagy ötszörös adagot kaphatunk abból, amiből egy is sok lett volna. Ezek csak kiragadott példák a sokféleségből. De csakis akkor eshetünk bele a csapdába, hogyha hagyjuk magunkat megtéveszteni.
Hogy mi a különbség a nézés és a látás között? Talán semmi, de mégis minden.
Amikor nézünk, akkor csak a felszínen levő dolgokat érzékeljük. Amire nézünk, arról kialakul egy kép a fejünkben. És ez ennyiben is marad. Amikor tudatosan fordulunk a nézett világ felé, akkor kezdünk el látni is.
Néha döbbenten állok, és csak nézek, hogy az erőszak milyen nagy arányban tör elő az emberekből.
Néha döbbenten állok, és csak nézek. Nézem, ahogy okos emberek kivetkőznek magukból saját céljaik elérése érdekében.
Néha döbbenten állok és nézek. Vajon emberek ezek, akik tajtékzanak a dühtől?
Néha döbbenten látom, és érzem, hogy mennyi gyűlölet van a levegőben.
Hiszek magamban.
Hiszem, hogy meg tudom valósítani azokat a dolgokat, amelyekre hivatott vagyok.
Hiszem azt is, hogy van erőm túljutni a szembejövő nehézségeken.
Hiszem, hogy meg tudom oldani az előttem álló feladatokat.
Hiszem azt, hogy ami velem történik, azért én vagyok a felelős, és az is rajtam múlik, mit miképpen élek meg.
Gondolom, a többségnek ismerős lehet az a helyzet, hogy elindul valahová, de vissza kell fordulnia megnézni, tényleg elzárta-e a gázt, becsukta-e az ablakot, bezárta-e az ajtót. Ezek szerintem gyakori esetek.
Az életet sokféleképpen élheted.
Lehet úgy élni, hogy aggódsz mindenen.
Lehet úgy élni, hogy harcolsz érte, magadért, másokért, mindenért.
Lehet úgy élni, hogy nem törődsz semmivel.
Lehet úgy élni, hogy csak hibákat keresel.
Lehet úgy is élni, hogy a jót is észreveszed.
Lehet úgy élni, hogy komolyan veszed,
és lehet úgy is élni, hogy simán csak élvezed.
Lehet félelemben élni, lehet vakmerőn, szertelen.
Lehet mindent tervezni, de lehet lazán is, és lesz, ami lesz.
A brüsszeli betiltott, majd mégiscsak megrendezett konzervatív konferencia kapcsán Orbán Viktor kampánynyitó beszédében felidézte, hogy mi volt az oka, hogy ezt a szakmai összejövetelt egy brüsszeli polgármester, majd két belga bíró is betiltotta, s csak egy harmadik bíró engedélyezte. A betiltás indoklásában a nemzeti konzervativizmus, a kereszténység, a nemzeti eszme hirdetése állt. Azaz ma a belga hatóságok, a brüsszeli bírók szemében a nemzeti függetlenségről, a konzervativizmusról konferenciázni bűnös dolog. Ez a liberális elvakultság magyar szemmel egyszerűen érthetetlen. Nálunk soha senkinek nem jutott még eszébe egy zöld, vagy egy szocialista, netán egy liberális tudományos programot betiltani.
Ha jobbá szeretnéd tenni a világot, akkor előbb meg kell ismerned.
Ha meg akarod ismerni a világot, akkor előbb ismerd meg önmagad.
Ha meg akarod ismerni önmagad, akkor először vesd le az álarcaidat.
