A Szózattól Varsóig
Ahogy élesedik nálunk is a politikai harc, úgy figyel az ember minden – amúgy normális időkben jelentéktelen – apróságra. Nézem a nagyváradi nagy menetelés befejező aktusát, ahogy Magyar Péter kéri, hogy énekeljék el még a Szózatot is (ha már rajta van a kötelezőn), és felszólítja Rost Andreát, hogy segítsen. Kezdje el, elvégre mégiscsak ő az operaénekes. De a művésznő visszakérdez: „Segítsek? Hogyan is van az első sor?” Magyar Péter sem vágta rá kapásból, így aztán kínos éneklés lett a vége.
Elgondolkodik az ember, hogy az a hölgy, aki a minap még a Magyar Állami Operaház főigazgatói székére pályázott, nem tudja a második legfontosabb nemzeti énekünket. Rost Andrea nem kapta meg az Operaház vezetését, meg is sértődött, és a Tisza Párt mellett tűnt fel. Mindenki ott politizál persze, ahol kedve tartja, de érdekes, hogy a másik fontos „tiszás” szereplő, a volt vezérkari főnök is mintha szintén sértődöttségből állt az ugyancsak a Fideszre megorrolt főnök, Magyar Péter mellé. Vannak véletlenek. Annyi azért bizonyos, hogy a sértődöttség nem elég sem a miniszterelnökség, sem felelős miniszteri posztok betöltéséhez.