Hullámok hátán

Nehéz időket élünk. Valahol legbelül mindannyian törekszünk arra, hogy boldogok legyünk, és kiegyensúlyozottak, de azt tapasztalom, hogy mostanában ezt nagyon nehéz megvalósítani.

Hiába vagyunk egyik pillanatban boldogok, ha a következő pillanatban szembesülünk a bennünket körülvevő világ borzalmaival. A média is segít ebben, hogy minden rosszat, ami a világ bármely táján történik, a nyakunkba zúdítson. 

Hiába sikerült éppen valamit remekül megoldanunk, amikor a világ egyre nagyobb részén háborúk dúlnak. 

Hiába sikerül csodálatos környezetet teremteni magunk körül, amikor bármelyik pillanatban a nyakunkba kaphatunk egy jégesőt, egy tornádót, vagy éppen egy tűzvész fenyegeti a környezetünket.

Nehéz így boldognak lenni. Olyan, mintha állandó hullámverésben sodródnánk, és bár néha sikerül felkerekedni a hullám tetejére, de a következő pillanatban már át is csap rajtunk egy következő hullám. Nyári melegben még könnyebben elviselhető ez a hullámzás, de nagyon nehéz egyensúlyban maradni.

Mégis mit tehetünk annak érdekében, hogy minél jobb állapotban tudjuk átvészelni ezt a mostani viharos időszakot?

El lehet vonulni egy lakatlan szigetre, vagy bezárkózni egy saját barlangba, de ezt kevesek választják, és nem is biztos, hogy megoldást ad.

Én úgy próbálok a hullámok tetején lebegni, hogy elfogadom a világ milyenségét. Nem egyszerű, mert nap mint nap szembesülök vele, és nem igazán tudom élvezni, amit látok. De próbálok úgy együtt érezni másokkal, hogy közben nem élem át az ő fájdalmukat, keserűségüket, bánatukat.

Bízom a természetben, hogy nem mér rám túl nagy csapásokat, és hálás vagyok mindazért, amit kapok tőle. Hálás vagyok minden csepp esőért, és nem azon agyalok, hogy lehetett volna több is.

Tehát az én megoldásom leginkább a hála és az elfogadás. Így tudok a felszín közelében lebegni.

Ti hogy csináljátok?