Ültünk a Kairosz és a Kráter könyvkiadók közös sátra előtt Budapesten a Vörösmarty téren. Ilyenkor, a Könyvhét kezdetén nagy a nyüzsgés, érdeklődők, vásárlók, s persze a könyvkiadás szereplői, kiadók és szerzők. A sátrak előtt asztal, kiírva az éppen akkor dedikálók nevével. S asztalnál leülve néhány ismerős, barát.
Az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA) a hét elején, pontosabban június 4-én átadta az idei díjakat többek között a legjobb női ruhatervező, a legjobb férfi ruhatervező, a legjobb kiegészítő tervező, az év divatikonja, valamint az év influenszer kategóriákban.
Érdekesen alakul az Európai Unió országainak a sorsa. Miközben az EU-Parlamentben a 2014-es választások óta baloldali-liberális-zöld többség van, addig a nemzeti választások az elmúlt években nem követték ezt a balliberális vonalat. Lengyelországban, Írországban, Magyarországon, Bulgáriában, Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Olaszországban, és legutóbb Szlovéniában is konzervatív kormányok kerültek országvezető pozícióba. A baloldali – különösen a szociáldemokrata pártok – az utóbbi választásokon csúnyán leszerepeltek.
Nézem a képet. Egy szemüveges kisfiú fehér ingben, mellette egy nagy mackó. A kisfiú állítólag én vagyok, illetve, mondjuk így, az én előzményem. Sejtjeim zöme azóta kicserélődött, s keletkezett egy csomó olyan, ami akkor még nem volt.
Nagyapám, Walko Lajos Trianonban személyesen élhette meg a békediktátum kihirdetését. Tárgyalópartner volt, úgy tudom, egyike a főtárgyalóknak, akit a másik oldal szinte tárgyalónak sem tekintett. Partnerségnek nyoma sem volt, csak diktátumnak. Egyetlen határozattal elsöpörték az ország területének kétharmadát, a lakosságnak felét, a magyarság 1/3-át. Mindmáig tartó következményekkel. Lakosságunk többségében ott él Trianon fájdalma, keserűsége. Joggal, de csak részben joggal.
Hivatalosan is elkezdődött a 2018-as esküvői szezon, most már tényleg nem lesz olyan hétvége, hogy egy-egy ismerősünk ne menne férjhez és valószínűleg egy-két eseményre mi is hivatalosak leszünk a nyár folyamán. De milyen ruhában illik megjelenni a nagy napon, ha nem mi vagyunk a menyasszonyok?
Pipifax! – fakadt ki egy német professzor az Európai Unió új rendeletéről, amelyben betiltották a szívószálat, a műanyag evőeszközöket, és a gyerekek kedvenc lufitartó pálcikáját. A Pipifax talán finoman így fordítható le szalonképesen magyarra: „nesze semmi, fogd meg jól”. A német úr meg is indokolta lesújtó véleményét az EU-bürokraták újabb uborka-egyenesítő rendeletéről. Csak a mai autókban és az új házakban több mázsa műanyag van beépítve – hogyan lehetne akkor környezetvédelmet szívószálakkal védeni – érvelt a professzor. Nagy igazsága van.
A tavasz, nyár eleje egyre inkább az országos fitness rendezvények időszaka. A legnagyobb ilyen esemény, ahol minden edzésforma, sport, étrendkiegészítő, fitt étel megjelenik ami számít az a Fitbalance. És persze, hogy a ZONA edzés is minden évben helyet kap ezen a nívós eseményen.
„Egy dolog értékét néha nem az határozza meg, amit elérünk vele, hanem az, amit fizetünk érte – amennyibe kerül. Íme, egy példa. A liberális intézmények nyomban megszűnnek liberálisnak lenni, mihelyt létrehozzák őket: ezután nincs még egy olyan bosszantó és alapos kártevője a szabadságnak, mint a liberális intézmények. Elvégre tudjuk, mit művelnek: aláaknázzák a hatalomra törő akaratot, ők a hegyek és völgyek morállá emelt nivellálói, kicsinyesek, gyávák és élvetegek – mindig a csordaállat jut velük diadalra. Liberalizmus: azaz csorda-állatosítás…”
Friedrich Nietzsche ezt még a tizenkilencedik században írta, és íme, most, a huszonegyedikben is alkalom adódik, hogy idézzük. Az alkalom oka pedig az, hogy Tommy Robinsont 13 hónapra ítélték, mert egy szexuális bűncselekményekkel vádolt muszlim banda tárgyalásának időpontjában az utcán készített riportokat a perrel kapcsolatban. Robinson egyébként ismert jobboldali aktivista újságíró. Volt már felfüggesztett büntetése hasonló eset miatt.
Alapvetően változik a széljárás Európában, de hazánkban is. A Merkel-Soros főfuvallat igen meggyengült. Más szelek fújnak már Ausztriában, Olaszországban és az európai közhangulatban is. Úgy tűnik, a következő évi EU-parlamenti választás át fogja írni annak összetételét és szándékát. A „Wilkommenskultur” és a migránssimogatás egyre erősebb akadályba ütközik az európai államok többségének lakossága által. Mintha feltámadt volna Európa immunrendszere.