TRIANON
Nagyapám, Walko Lajos Trianonban személyesen élhette meg a békediktátum kihirdetését. Tárgyalópartner volt, úgy tudom, egyike a főtárgyalóknak, akit a másik oldal szinte tárgyalónak sem tekintett. Partnerségnek nyoma sem volt, csak diktátumnak. Egyetlen határozattal elsöpörték az ország területének kétharmadát, a lakosságnak felét, a magyarság 1/3-át. Mindmáig tartó következményekkel. Lakosságunk többségében ott él Trianon fájdalma, keserűsége. Joggal, de csak részben joggal.
A nagy igazságtalanság jogosan támaszt máig érzelmeket, de kevesen és ritkán gondolnak a valóságtartalomra. Horvátország, Szlavónia is leszakadt Trianon keretében. Azt hiszem, a Magyar Királyság részeként nem volt rossz helyzetük. Saját alkotmány, szinte tökéletes autonómia, amennyire a történelmet ismerem. Tudom, hogy létezik ma is magyar-horvát egyesület, prominens résztvevőkkel, akik ezt az együttműködést megújítani szeretnék. S a szerb-horvát háborúban nem kevés katonai támogatást, fegyverszállítmányt kaptak. Hálásak is. Sokat köszönhet Horvátország a magyaroknak, ami persze nem jelenti a múlt újrateremtését, de újragondolását és az együttműködés lehetséges megújítását annál inkább. Úgy is mondhatnám, a történelem hosszú évszázadai során ezt a kapcsolatot – úgy tűnik – nem rontottuk el. De ha 2/3-ról beszélünk, talán Horvátországot nem kellene beleszámolni.
Máig legfájóbb pontunk talán Erdély és a Partium. Ha irodalmunkat nézzük, az is magáért kiállt. Mennyi irodalmi mű született arrafele, hogy csak Aranyt említsem Nagyszalontáról és Adyt Nagyváradról. És az egész erdélyi kultúrát, kiemelve Bethlen és Báthory korát. Micsoda értékek szorultak határon túlra! Kassán már alig beszélik a magyart, s bár öntudatára talált a Felvidék, de a veszteség magas százalékban számolható. Igaz odavaló ismerősöm mondja tökéletes magyarsággal, hogy ő eredetileg szlovák, csak hát magyar családba ment férjhez.
Egy vendéglőben a barlangi túra indulására várva furcsa jelenségnek voltam tanúja. A mellettünk lévő asztalnál mintha folyamatosan változott volna a nyelvhasználat. Aztán megmagyarázták: helyiek ültek le itt, vagy 25-en. A falu összetétele: fele tót, fele magyar, s mindannyian beszélik mindkét nyelvet. Igaz, nem mindenki azonos szinten. Tehát ha ő szól, saját nyelvén folytatja. Aztán visszaváltás. Egyébként a faluban teljes béke van. S ez így van jól.
Találkoztam igen neves románokkal, kik büszkék nemzetükre, de igen közel állnak a magyarsághoz. Erdélyiek, kettős identitással. S ez így van jól.
De Trianon mindmáig nincs a helyén. Igazságtalan béke, máig tartó súlyos kihatással. Helyére kellene tenni, de végre megértéssel, emberséggel.