Jódozatlan magyar giga só

A káposzta jó volt, a mellé töltött kisüsti nem különben, aztán a börtönbéli szűkös férfiörömök után, a gyönyörök széles horizontja vetített Bandi elé egy új világot. Míg törölközött beleborzongott az emlékbe, aztán büszkeséggel gondolt arra, micsoda magabiztossággal mozgott ebben a tágasságban.

Már fél öt múlt, hatkor a fedélzeten kell lennie. Ruháit a hóna alá kapva, gatyában rohant a másodikra. Fürdés, borotválkozás közben a régi szép időkből megmaradt Glen Grant felével leöblítette a fürdőszoba polcán talált két Viagrát. Visszanézett a tükörbe, és megsimította még egyszer a haját, s önelégült képe felé bökve csak annyit mondott: MÉG MINDIG TE VAGY A KIRÁLY!!!

Tavaszi révedezés

Pénteken egy régi restanciámat akartam rendezni, amihez az archív lapok között kutakodtam. Egyszer csak a kezembe akadt egy kép, én pedig rácsodálkoztam a Szántód Rév épületére! A hirtelen tavasz-e az oka, vagy valami más - nem tudom, de megláttam a szépet abban, ami eddig csak „volt”. Úgy áll ott a tó partján, két karját széttárva Tihany felé vágyakozva, mint Kate Winslet a Titanic orrában, azzal a biztos, büszke tudattal, hogy akinek fontos nem engedi el, tartja.

Szabad Európa és a magyar valóság

Olvasom, hogy Washingtonban azért lobbizik egy magyar (Haraszti Miklós volt SZDSZ-es funkcionárius), egy magyar származású (Charles Gati politológus professzor), valamint az USA volt magyar nagykövete (Mark Palmer), hogy vissza kellene állítani a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adását. Ezzel az éteren keresztül is lehetne harcolni az Orbán-kormány ellen. Hogy az ügy még nevetségesebb legyen, belekeverték a cikkbe Putyin Oroszországát is, aki feltehetően Orbán Viktornak exportálja az orosz autokráciát. Így nyomulnának be aztán az Európai Unió szívébe a putyini reakciósok és egyéb bődületek.

Mi itt ezen csak (kényszeredetten) nevetni tudunk, de ezek az urak jól tudják, hogy mit tesznek. Számukra is egyértelmű, hogy csak Magyarországért – még ha tényleg igaz is lenne, hogy itt már vadul eszik a Haraszti-féle demokratákat -, senki nem indít új Szabad Európa Rádiót. Ha ellenben belekeverik az amerikai lelkekben életveszélyként befészkelődő szovjet-orosz medvét is, akkor már ugye más a helyzet. Az oroszoktól már félni kell.

Öreg néne hólapátja

Hull a hó, hull a hó a mesebeli tájon. És hull a hó a panelsokaságon.
A hó már az első lépcsőt éri, a sok lakó az ablakon kitekintve nézi.

Fogadnának is, ha tudnának, ki esik neki először a takarításnak.
A szorgalmasabbja telefont ragad, tárcsáz és kérdi, a hómunkások hada hol marad?

Aki dolgozni megy, kibotorkál, átbukdácsol az egyre nagyobb buckán.
Úgy gondolkozik, amíg én dolgozom, a hó nem marad, valaki majd csak lapátot ragad.

Plágiumvádak és elvarratlan szálak

Az Elnök Úrnak nem kell lemondania, elég csak annyi tőle: „na és”.

Lemondani nekünk kell arról, hogy megéljük egy normális világ kialakulását, a viharos bili csendes tóvá változását. Mózes 40 évig vándorolt a pusztában, egy nemzedéknyi idő, ennyi kellett, hogy kihaljanak a rabszolga beidegződések, hogy rögzüljenek az erényesség parancsai. Mózes annyi jutalmat kapott fáradozásaiért, hogy Nebó hegyéről megpillanthatta az Ígéret Földjét. Nekünk ennyi sem jut, csak a bizalom marad és a hit, hogy unokáink betemetik a bilimélyi árkokat, és kiszellőztetnek alaposan, véglegesen.

Szalagavató a múzeumban

Így, télvíz idején a szalagavatók időszakát éljük. Felnőtt létre érettnek tartott gyermekeinket indítjuk neki az életnek, kicsinosítva, pompás ünnepséggel segítjük át őket a küzdelmes, ám számukra oly áhított felnőtt világba. Amíg készülnek a szalagavató életre szóló fotói, mi meghatódva állunk hátrébb, és egy pillanatra visszagondolunk arra, amikor még csak gondolatban léteztek, amikor hol áldásként, hol teherként hordoztuk őket magunkban. Eszünkbe jut születésük minden nehézsége és öröme, és az a hosszú, küzdelmes idő, amíg egymást gyúrva Ők azzá váltak, akik most itt állnak előttünk talpig báli ruhában, és mi azzá váltunk, akivé csak általuk válhattunk. És most büszkén, de kicsit szorongva elengedjük Őket…

Az Európai Unió különös lépései

Magyarország az Európai Unió legújabb meglátása szerint egy rossz ország. Olyan uniós tag, akit mindenképpen rendre kell utasítani, meg kell bélyegezni, elítélni, a neki járó kedvezményeket pedig meg kell vonni. Hogy erre mivel szolgáltunk rá, az kideríthetetlen. A felhozott vádak - hallhattuk, láthattuk az Európa Parlament ülésén -, döntő többségükben vagy pitiánerek, vagy egyszerű hazugságok. Esetleg megoldhatatlanok - például a cigánykérdés -, ahol valóban nem sikerült előbbre lépnünk. Gyorsan tegyük hozzá, hogy cigánykérdésben Szlovákiának, Romániának, Bulgáriának sem sikerült semmit sem tennie, de II. József óta senkinek sem.

Mindenféle disznóságok!

Történetünk kezdetén az alanyok még vígan röfögtek. Töretlenül bíztak az ősszel kombájnolt kukorica hizlaló erejében, a titokban megevett EU-ellenes moslékban. Ó, azok a boldog békeidők! Midőn még léteztek az üzemi konyhák és a fő erőforrásuk, a Fradi leves (mindent bele). Az ólak mélységében generációk óta minden kismalac csak erről álmodott.

De hát minden jónak egyszer vége szakad, minden kismalacot, ha eléri a versenysúlyát, utolér a végzete, az EU-szabványos elektrosokk (régen a böllér kése), majd a tradíciók és a fantázia szabta húskészítmények formájában ér véget földi pályafutásuk.

A Húsvét-szigetek unatkozó majma

Ma úgy tekintünk a telefonra, mint valami nélkülözhetetlen eszközre, pedig piramisok, katedrálisok, várak, falak épültek fel rejtélyes módon telefon, fax és internet nélkül. Korunkban egy földszintes családi ház sem készülne el soha, az említett eszközök bevetése nélkül.

Az unatkozó ember lelkesen lájkolja a fák, madarak, kutyák, macskák, jegesmedvék, pingvinek, bálnák megmentésére felszólító felhívásokat, de eszébe sem jut elgondolkodni 10 millió kattintás energia és környezeti mérlegén. Míg ez a cikk elkészült, 1,2 kg széndioxid került a levegőbe miattam, aztán, ha csak 100 olvasóval számolok, újabb 300 kg, és ez csak a széndioxid, az egyéb környezeti károkról nem esett szó.

Képzeljük el, mennyi környezeti kárt okoz például egy új énekes felfedezése, akire egyébként nem lenne szükség, mert igen jól állunk az ezer főre jutó énekesek mutatójában, szóval hány jegesmaci, pingvin, fóka és ki tudja mi még, fizet az életével azért, hogy legyen egy újabb sztárunk.

A tanköteles

Csütörtökön lábát lóbálva, megilletődötten ült köztünk a Kicsi az iskolapadban. Szemben vele mosolygós felnőttek, előtte színes ceruzák és papír. Kérdezgették, ő válaszolgatott – keze nem pihent, színezett. Mégis éreztem, hogy izgul. Most nem Erzsi néni és Laci bácsi ültek ott, hanem a tanító néni és a tanító bácsi. Pedig számára ez az iskola születése óta ismerős, ide járni természetes.

Diákhitel, keretszámok, részösztöndíj. Még távoli, de fenyegető fogalmak értelmét bogarásszuk a napi hírek közt. A Nagy központi felvételit ír és barátnőivel pusmogva latolgatja a továbbtanulás esélyeit. A Középső még csak figyel, de tudja, a megmérettetést Ő sem kerülheti el.