Söprik az utcát

Németországban jártam a helyi erdészeti cég vendégeként, több kollégával. Meghívtak a környéken lévő vadászházba, hogy ott vendégül lássanak bennünket. Gyalog tettük meg az utat, és közben figyeltük az erdő szépségét, hallgattuk a csendet. Már több kilométert magunk mögött hagytunk és még sehol egy lerakott építési törmelék, konzervdobozok, a kirándulók által ott "felejtett" nylon zacskók.

Az erdőben toalett, mint a hazánkban is ismert űrgödrös. Ragyogott a tisztaságtól, sehol egy felirat, papír a helyén. A pihenőpadok nem voltak megrongálva, összetörve. Talán ők tudják, hogyan védjék a természetet, értékeiket városaikban, falvaikban, erdeikben.

Tanulni sohasem késő! Bízom benne, elérünk egyszer mi is ilyen szintre. És akkor elmondhatjuk: nem söprik az utcát.

Trianon 3.0

Talán mert alapvetően független személyiség vagyok, így az uniós csatlakozásra tevőleges nemet mondtam, nem passzív otthon maradósat, hanem elmenőset és nemmel ikszelőset. Amikor megvitattuk ismerőseimmel a miértet, érveim arról szóltak, hogy a török, az osztrák és az orosz elnyomás után nem kellene talán ilyen hirtelen, az utolsó sokkot még ki sem heverve ismét csatlakozni egy birodalomhoz. Arról beszéltem, hogy a germán, a latin és a szláv túlsúlyos Európában ismét csak a mostoha fiú lehetünk, miként a néhai Öcsödön, mi itt sem lehetünk soha Attilák, csak Pisták. Az utóbbi hónapok eseményei sajnos engem igazoltak.

Már jó ideje nem nézek politikai műsorokat, ám teljesen véletlenül tanúja voltam Magyarország lepistázásának. Teljesen véletlenül kerültem az örvénybe, de beszippantott, és maradtam. Maradtam, és hallottam egy csomó, valljuk meg így magunk közt, marhaságot, és néhány tényeken alapuló, de a valóságtól messze lévő állítást. Engem legjobban a sajtószabadság féltése nevettet meg, mintha olyan, hogy független sajtó létezne.

Kórház a város (sz)élén

Szeretem a kórházas sorozatokat. Sőt, játszom is egyben, persze csak statisztaként. Szívemen viselve a fenyegető demográfiai tendenciát négyszer szerepeltem már szülészetes epizódban, egyszer újszülöttként, háromszor anyaként. A három gyerek mellett aktív szereplője vagyok a mandulaműtétes és a csonttöréses történeteknek, és még hosszan sorolhatnám.

Így vagyunk ezzel mindannyian. Ha máshogy nem, hát regisztrált statisztaként bukkanunk fel a laborokban vagy egyszerűen csak látogatóként érkezünk a lábadozóhoz, vagy összeszorult szívvel lépünk ki a haldoklótól. A mi velünk született sorozatunk – a Copus Klinika – idestova 170 éve része Kaposvár életének. 1846-ban még a Város szélén indult a történet, de mára ugyan csak körbe nőtte az egykori hercegi adományként átadott telket a település, és az intézmény is túlfeszítette fizikai határait.

A magyar gazdaság kulcskérdése: a vállalkozások fejlesztése

Amikor 2010-ben megalakult az új kormány, sokakkal együtt leírtam én is: ha gazdasági téren nem tud a Fidesz-KDNP egy valódi vállalkozásbarát környezetet teremteni, súlyos problémák lesznek az országban. A vállalkozásbarát környezet nemcsak ahhoz kell, hogy letelepedjen egy-egy nagy cég. Ez nagyon fontos, és mégis kevés. Az értelmes, lehetőleg termelő tevékenységet végző, magyar kézben lévő kis- és középvállalkozások konkrét támogatása nélkül nem fog előrelépni a gazdaság. És ezzel a munkahelyteremtési tervek is meg fognak bukni.

A kormány helyében jól megnézném, hogy kikre bízta személy szerint a kis- és középvállalkozók ügyeinek, a részükre kiírt pályázatoknak a vitelét. Itt a második félidő, ideje lenne a gyengén teljesítőket lecserélni. Még van idő, és van a cserékhez kétharmados erő is.

A csend világa

Figyelem a színházi közvetítést, a tv-riport hallássérülteknek szól. Örömmel tölt el, ha tudunk segíteni embertársainkon. Nézem a jeltolmácsot. Fantasztikus munka, le a kalappal! Mint derült égből a villámcsapás! Hisz a kéz, a jel világa ez.

A csend világa

A mozdulat világa ez
melyben ajkad nem hagyja el szó.
A csend világa ez
hol kezed mutatja a jót és rosszat.

Jódozatlan magyar giga só

A káposzta jó volt, a mellé töltött kisüsti nem különben, aztán a börtönbéli szűkös férfiörömök után, a gyönyörök széles horizontja vetített Bandi elé egy új világot. Míg törölközött beleborzongott az emlékbe, aztán büszkeséggel gondolt arra, micsoda magabiztossággal mozgott ebben a tágasságban.

Már fél öt múlt, hatkor a fedélzeten kell lennie. Ruháit a hóna alá kapva, gatyában rohant a másodikra. Fürdés, borotválkozás közben a régi szép időkből megmaradt Glen Grant felével leöblítette a fürdőszoba polcán talált két Viagrát. Visszanézett a tükörbe, és megsimította még egyszer a haját, s önelégült képe felé bökve csak annyit mondott: MÉG MINDIG TE VAGY A KIRÁLY!!!

Tavaszi révedezés

Pénteken egy régi restanciámat akartam rendezni, amihez az archív lapok között kutakodtam. Egyszer csak a kezembe akadt egy kép, én pedig rácsodálkoztam a Szántód Rév épületére! A hirtelen tavasz-e az oka, vagy valami más - nem tudom, de megláttam a szépet abban, ami eddig csak „volt”. Úgy áll ott a tó partján, két karját széttárva Tihany felé vágyakozva, mint Kate Winslet a Titanic orrában, azzal a biztos, büszke tudattal, hogy akinek fontos nem engedi el, tartja.

Szabad Európa és a magyar valóság

Olvasom, hogy Washingtonban azért lobbizik egy magyar (Haraszti Miklós volt SZDSZ-es funkcionárius), egy magyar származású (Charles Gati politológus professzor), valamint az USA volt magyar nagykövete (Mark Palmer), hogy vissza kellene állítani a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adását. Ezzel az éteren keresztül is lehetne harcolni az Orbán-kormány ellen. Hogy az ügy még nevetségesebb legyen, belekeverték a cikkbe Putyin Oroszországát is, aki feltehetően Orbán Viktornak exportálja az orosz autokráciát. Így nyomulnának be aztán az Európai Unió szívébe a putyini reakciósok és egyéb bődületek.

Mi itt ezen csak (kényszeredetten) nevetni tudunk, de ezek az urak jól tudják, hogy mit tesznek. Számukra is egyértelmű, hogy csak Magyarországért – még ha tényleg igaz is lenne, hogy itt már vadul eszik a Haraszti-féle demokratákat -, senki nem indít új Szabad Európa Rádiót. Ha ellenben belekeverik az amerikai lelkekben életveszélyként befészkelődő szovjet-orosz medvét is, akkor már ugye más a helyzet. Az oroszoktól már félni kell.

Öreg néne hólapátja

Hull a hó, hull a hó a mesebeli tájon. És hull a hó a panelsokaságon.
A hó már az első lépcsőt éri, a sok lakó az ablakon kitekintve nézi.

Fogadnának is, ha tudnának, ki esik neki először a takarításnak.
A szorgalmasabbja telefont ragad, tárcsáz és kérdi, a hómunkások hada hol marad?

Aki dolgozni megy, kibotorkál, átbukdácsol az egyre nagyobb buckán.
Úgy gondolkozik, amíg én dolgozom, a hó nem marad, valaki majd csak lapátot ragad.

Plágiumvádak és elvarratlan szálak

Az Elnök Úrnak nem kell lemondania, elég csak annyi tőle: „na és”.

Lemondani nekünk kell arról, hogy megéljük egy normális világ kialakulását, a viharos bili csendes tóvá változását. Mózes 40 évig vándorolt a pusztában, egy nemzedéknyi idő, ennyi kellett, hogy kihaljanak a rabszolga beidegződések, hogy rögzüljenek az erényesség parancsai. Mózes annyi jutalmat kapott fáradozásaiért, hogy Nebó hegyéről megpillanthatta az Ígéret Földjét. Nekünk ennyi sem jut, csak a bizalom marad és a hit, hogy unokáink betemetik a bilimélyi árkokat, és kiszellőztetnek alaposan, véglegesen.