Száz év talány

Éppen száz éve szülte meg Czermanik Borbála zabigyerekét Fiuméban (minő fintora ez az életnek) a Szentlélek kórházban. Az illetőt Czermanik János Józsefnek anyakönyvezték, de a magyar dokumentumokban már a Csermanek név szerepelt 31 éves koráig, akkor választotta vagy kapta - mint mozgalmi feladatot - a Kádár nevet.

Anyja Jánosunkat talán a kollektív tudattalan által vezérelve sokat ütötte, verte, durván, kegyetlenül, de nem eléggé, mert János állta, miként később a különböző letartóztatások során is. S a verések nem túlzottan okos, ám annál makacsabb fejében téveszmék sokaságát gyúrták közveszélyes eleggyé.

Most, 100. születésnapjára szobrot avattak, vörös festékes akciókat megelőzendő, mobil szobrot. Micsoda bolsevik lelemény, eztán retteghetnek a reakciósok, mert bárhol, bármikor felbukkanhat ez a kőkemény arc, hogy figyelmeztessen.

Van is mire, mert vajon ki tudja megmondani, mi volt az a varázs, amitől ezt az embert nagyon sokan ma is a XX. század legnagyobb politikusának tartják.

Mint mondtam már, nem volt túl okos, nem volt túl művelt sem, viszont makacs volt és kitartó. A szürke akarnokok kérlelhetetlen szívósságával ment előre. Eleinte eszméket, később már csak a hatalmi komfortérzetet, a párt vezető szerepének fenntartását segítő praktikákat követve.

Ezek a praktikák nem csak a lelkeket zálogba adó - lásd ügynök hálózat -, de ennek korlátait felismerve később már a jövőt is börtönbe záró adósságból adósságba vándorlást is tartalmazták. A rendszer azért volt jó, mert nem volt mindenki számára tapinthatóan rossz. Sőt a tehetségtelen, de kitartó gumigerincűeknek biztosította a felemelkedést a társadalmi ranglétrán. A lustáknak biztosította, hogy kevés munkával járó kevés, de biztos jövedelemhez juthassanak, a szorgalmasaknak engedte, hogy sok munkával a kevésnél kicsit többhöz, de az európaihoz képest mégis gyötrelmesen alacsony jövedelemhez jussanak.

A gyárból lopni része volt a mindennapoknak. Nem véletlen, hogy a nagy öreg halála után hirtelen tolvajlási cunami kezdődött, spontán és nem spontán privatizáció formájában. A Kádár-rendszerben edződött ügyeskedők végképp ellopták a maradék esélyt is.

Pillanatnyi időutazás

Sétálok a sétálóutcán. Ritka pillanat. Nem rohanok a Fő utcán, nem sietek a Fő utcán, hanem ráérősen, nézelődve sétálok rajta. Körülöttem hömpölyög a tarka kavalkád, az idő… Fodros ruhás nők, sétapálcás, keménykalapos urak, pléhautós gyerekek. Népviseletbe öltözött árusok kínálják portékájukat, mobiltelefonnal fotózó turisták szürcsölik a jégkását. Hangulatfesztivál…

Nézelődöm, mert ráérek. Az utca velem együtt figyeli a forgatagot. Ő az a valamikori poros földút a földszintes házikókkal, aki aztán büszkén nézte az épülő emeletes bankszékházait; Őt festette meg Rippl, amikor kövezték, és Ő volt az, aki később megadóan tűrte, amikor leaszfaltozták. Már nem csodálkozott, amikor térkövezték, és büszkén hallgatta, hogy Ő az országban az első „sétálóutca”.

A Kőszikla ereje, avagy hogyan lesz egy ortodox ateistából istenhívő

Két pohár rozé között mesélte el ezt 70 éves barátom, Gede Vencel. Nagyon szép történet és mérhetetlen szeretet kerekedett ki ebből a beszélgetésből. Vencellel azon a balatoni estén megemeltük a fejünket, és mesélte a csillagokat mint jó barátait.

Vencel katolikus falusi létben töltötte iskolás éveit, de a középiskola ortodox materialistát nevelt belőle a kor szellemének megfelelően, ami az egyetemen erősen megrendült, illetve kritikussá vált. A kritikát pedig az „izmusok” nem kedvelik.

Mindenkiben van egy rejtett istenhit. A lét alapvető kérdéseire sem a tudomány, sem a vallás nem ad igazi magyarázatot. A svájci CERN-ben már az anyag teremtését ostromolják. Felesége, Márta haláltusája kapcsán találkozott újra Istennel, aki elfogadtatta a családdal a halál gondolatát és azt, hogy a véges földi léttel az Ember nem fejeződik be, hanem minden tovább él a gyermekeiben - erre még az ételrecept kapcsán is visszatérek!

Összekapaszkodva nincs erő a halálon kívül, ami legyőzhetné őket: a GEDE CSALÁDOT.

Azóta sem hagyta el Istenét, akit Marika és Laci Atya kísért el hozzá, és ráadásul második feleségét, Valit is az útjába vezette, akivel immár 14 éve él közös hitben és szeretetben. Márta is ezt szerette volna, hogy ne magányosan töltse az életet Vencel, ha már ő nem tudott tovább kitartani mellette, és 52 évesen magára hagyta.

Márta nagyon kemény NŐ volt. Sosem felejtem el, amikor egy grafológia előadás után, amit együtt hallgattunk meg, vallott betegségéről és félelmeiről. Nem akarta megadni magát a sorsnak, még sántítva is tartotta az órákat a földszinti termekben, mert már az emeletre nem tudott felmenni. A családban is ő tartotta az erőt, amíg tudta. Még ma is felnézek az emlékére és az erejére. Halála előtt ő is megtért Istenhez,  és alkalma volt megérezni a felé áradó szeretetet és meglátni a JÓT az emberekben.

Amikor megkérdeztem Vencelt, hogy mit tart élete fő művének, akkor elmondta, hogy igazából nem futott be nagy karriert, de amikor végignéz a fiain és látja, hogy képesek önállóan megoldani az életüket, akkor tudja, hogy ez az ő nevelésének eredménye is. Márta, az édesanyjuk pedig már a fiúk születésekor elvágta a köldökzsinórt fizikailag és lelkileg is,  és tudatosította bennük, hogy önállóan gondolkodó lények és nem a szülők eszközei, vagy alárendeltjei.

A róka, a sajt meg a két medvebocs. És a magyar föld sorsa...

A magántulajdonban lévő földeket „természetesen” ellenérték nélkül államosították, vagy TSZ-részarányként kollektivizálták. Így működött ez a 90-es évekig, mikor is Szlovákiával és Romániával ellentétben nem adták vissza tulajdonosaiknak, hanem „kárpótlási jegyet” osztottak, melynek értéke a tőzsdén néhány hónap után a névérték 17%-ára süllyedt. A kárpótlás degresszív és felülről limitált volt. Az ország leggazdagabb embere, herceg Esterházy Pál után is legfeljebb 5 millió forint kárpótlást kaphatott együtt az összes örököse.

És akkor mi lett a föld sorsa? Számos falu számos lakója főleg a városba költözött, azt sem tudta, mit kezdjen a földre váltható kárpótlási jeggyel. Örült, ha 17% helyett 50-80%-on eladta. A TSZ-részarányokat 500-800 Ft/aranykorona értéken lehetett venni, ma ez sok helyen 45.000 Ft/AK.

A jobban tájékozott brókerek fityingért vásárolták a száz hektárokat. A MAGOSZ-tól hallott adatok szerint ma több földbirtokosnál és nagyobb földbirtokok vannak, mint a háború előtt!

És ki beszél ma földosztásról?!

Ma legtöbbször azt sem tudjuk, ki a földbirtokos! És 2014 után mely külföldi multimilliárdos vásárolja fel a spekulánsok mai birtokait? Úgy tűnik, lassanként kisétál lábunk alól a magyar föld! S persze a víz, és a számunkra elfogyó levegő.

„Gondoljátok meg proletárok!” Ha más keretrendszerben is, de él és életszerű költőnk szava!

Európa nyugtalan

Hogy mit jelent az, ha egy országnak biztonságos politikai vezetése van, azt most a görög ellenpéldából láthatjuk. Görögországnak a sikertelen választások miatt átmeneti kormánya van. Olyan kormány ez, amelyik gyakorlatilag cselekvésképtelen.

Június közepén új választások lesznek, de semmi esély arra, hogy kialakulhat egy olyan kormányképes többség, amelyik az Európai Unióval együttműködve kicsit nyugodtabb vizekre evezné a görög gazdaságot, politikát. Ellenkezőleg: létrejöhet olyan kormány is, amelyik kifejezetten EU és euró ellenes. Hogy ennek mik a következményei, az már most látszik. A görög lakosság megindult a bankok felé, és elkezdte kivenni a megtakarításait. Egy nap alatt 700 millió eurót vettek fel, és ha ez a trend folytatódik, az országban csak három hétig lesz elég a pénz.

Ha a rosszabb előrejelzések jönnek be, akkor bekövetkezhet a GREXIT, a „görög kijárat”, azaz a kilépés az euró zónából. Német bankszakértők egy köztes pénz, a „geuro” bevezetését ajánlják. Ezzel a pénzzel bonyolítanák a belső gazdaságot, és amikor megerősödnek, akkor visszatérhetnek az euróhoz.

Más közgazdászok szerint ez a „geurós” megoldás inkább az eurótól való lassú eltávolodást jelenti. Igaz, még ez is jobb lenne, mint az azonnali, drasztikus váltás. A lakosság már nem hisz senkinek. Magához veszi készpénzben megtakarításait, és azt igyekeznek Németországban, Ausztriában vagy Svájcban elhelyezni. Állítólag Berlinben egyes bankok rá is álltak erre, és segítenek is a görögöknek lakossági számlák nyitásában, és örömmel várják a tartalékaikat.

A különböző megoldási javaslatok mind azt a félelmet vetítik előre, hogy mi lesz, ha a görögök tényleg kilépnek az euró zónából, és bevezetik újra a drachmát. Ez a kilépés ugyanis nem csak görög ügy, bele fog remegni európai országok sokasága. Köztük mi magyarok is. Ezért is lenne nagy szükségünk arra, hogy létrejöjjön az a bizonyos IMF/EU „ernyő”megállapodás. Ami mostantól Varga Mihály tárgyalóképességétől és szakértelmétől függ.

Ubique bonum est, sed optimum est domi esse!

Nekünk Kaposvár az otthonunk, nekünk itt kell jól érezni magunkat. Néztem a tv-t és örömmel töltöttek el a városunkba turistaként látogatók dicsérő szavai. Érezhető volt, hogy ez nem csak kötelező dicséret az idegen részéről.

Abba a hibába esünk, mint a gyermeknél: mindennap látjuk, de nem látjuk úgy a fejlődését, mint a távoli rokon, aki csak ritkán látja őt. Mindennapi apró és nagyobb gondjaink gátolják emlékezőtehetségünket. Mintha állandó ködben járnánk és a ködtől nem látnánk semmit.

Pedig még egy emberöltő sem telt el, és mégis fényévnyi a különbség. Vannak persze olyanok, akik csak kritizálnak. Ez nem jó így, nincs ez, nincs az, de alternatívát nem kínálnak. Nem szeretném az ezerszer ismételt Kennedy elnök szavait idézni. Pedig az lenne jó, ha minden torokból felhangzana: és én mit tehetek a városomért?

Fiatal barátaim, ez a város a jövő nemzedékének épül. És a jövő olyan lesz, amilyenné formáljátok. Megőrizve történelmi értékeit, eresszétek el fantáziátokat. Alkotni, alkotni, alkotni! Nektek kell tudni, vitorlát bontani, és repülni a jövő felé.

Woodoo és más semmi

Ez az ősi vadász, harcos itt lépdel a felhőkarcolók árnyékában, kezében okostelefonnal és érzi, valami hiányzik.

Igen, hiányoznak a rítusok, az ősi élet mérföldkövei, hiányzik a világ természetes rendje. A mai ember frusztráltsága jól mutatja, hogy a hiány nem pótolható. Ha már nem kell a közös varázslat se a vadászathoz, se a háborúhoz, se a szexhez, akkor mi marad?

Persze az idők folyamán különböző kultúrákban, mindig történtek kísérletek, hogy a rítushiányt egyfajta rítuspótlóval helyettesítsék. Gondoljunk csak a római cirkuszokra, a liturgikus naptárra, amely valamikor a keresztény életvitel gerincét alkotta, de gondolhatunk akár a Húsvét-szigetek szobormániájára is.

Mai korunk legnagyobb baja, hogy bár modern rítusok vannak, ám azok kevés kivétellel nem alkotnak egységes rendszert. Az egyik ilyen kivétel a sport, és így BL-döntő után kimondhatjuk: a foci.

Ez a sportág önmagában leképezi a törzsi vadászat, harc alapelemeit. Ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen, szükség van az együttműködésre, de szükség van az egyéni kezdeményezőképességre is.

Szabályai viszonylag egyszerűek, maga a sportesemény, a körítés kivételével ugyanúgy zajlik a világ bármely eldugott zugában. Ám ez a jól megszervezett, felépített rítuspótlék sem elégíti ki minden hívét, vannak, akik szeretnék, ha több lenne, ezért a törzsi háborúkat újravívják a stadionokban.

Persze nem mindenki rajong a fociért, vagy valamely más sportért, neki ott lehetnek a koncertek vagy egyéb közösségi események. Ám minden hiába, valami hiányzik, ezért terjed az ezotéria, ezért kapnak lábra modern hiedelmek, ezért virágzanak a közösségi oldalak. Ám az élet csak nem akar a több tízezer év alatt megszokott mederben csordogálni.

A csoda, mint olyan eltűnt, a helyére lépő tudás és véletlen néhányszáz év alatt még nem épült be a génekbe. Ezért tűnik úgy, hogy valami a legihletettebb pillanatokban is hiányzik. Ezért érzünk némi ürességet, ha az utolsó oldal után becsukunk egy könyvet.

Intermezzo csőtörésre

Jól szocializált gyerekeim vasárnap reggel nyolc órakor ébresztettek. Tudvalevő, hogy a hajnali kelésre valahogy alkalmatlan vagyok és magas fokú idegességgel reagálok - főleg hétvégén. Már az gyanús volt, hogy a gyerekekkel sem a kávé, de még a kávéillat sem érkezett a szobába.

Rosszat sejtve kinyitottam a szememet, és ők ott álltak kétségbeesve és nem kímélve: nincs víz! A hír végzetesen csengett, ugyanis ma templomi fogadalomtételre, konfirmációra készültek a nagyok - jeles esemény ez egy református család életében. A vendéglista hosszú volt: szülők, keresztszülők a gyerekeikkel, testvérek az unokatestvérekkel…

Miközben a várható higiénés gondok és szervezési nehézségek cikáztak a fejemben, Ők ott álltak az ágyam végénél és hajukat mutogatták kétségbeesve - lányok…

Az első mentőgondolat a szomszéd utcában lakó nagypapa volt: irány át kocsival, ott fürdünk, hajat mosunk; egyelőre jussunk el a templomba, utána majd kitaláljuk a többit. Telefonon bejelentkeztem, hogy ne lepődjön meg a csoportosan érkező ingyen fürdőzők láttán, ekkor ért a második rossz hír: ott sincs víz! Válságstáb, majd a mentőötlet: a medence - hiszen ott van úszómedence!

A nagy világon e kívül/Nincsen számodra hely

19 éve 35 szülő 4 évre belém helyezte a bizalmát és rám bízta kisfiát, kislányát. Próbáltam nem visszaélni ezzel, de ha belegondolunk, hogy otthon 1-2-3 serdülő is sírba viheti egy időre a szülőket és nagyszülőket, akkor érthető, hogy nem mindig sikerült a küldetést betölteni.

Kislányaimnál is azt tapasztaltam, hogy a saját serdülésemnél már csak az övékét viseltem nehezebben. Akkor ezt gondolatban mindenki szorozza be 35-tel! A tanítás semmi ahhoz képest, amit az embernek a 4 középiskolai év alatt át kell élnie osztályfőnökként. Vázolok néhány villanást ebből:

- Pálinka a hátizsákban osztálykiránduláson,

- Nelli beleesik a Tiszába, nem tud úszni, de szerencsésen fennakad egy faágon,

- Tőlem 20 méterre Gergő kenustul a Dunába esik, és persze nem tud úszni,

- Veszekedés a tablóképen viselhető blúzon, osztálypénzen, stb,

- Meg még amikről nem is tudok…

Szerencsére mindenki életben maradt, és szerencsére én is ép elmével úsztam meg a 4 évet. Persze mindez nagyon szórakoztató volt, mert elmondhatom, hogy a humor senkitől nem állt távol és ez átsegítette a közösséget a nehézségeken.

Aztán 1997-ben bánatosan elballagtunk. Viszont néhány napja volt a 15 éves találkozó.

Szoboravatás és szoborgyalázás Somogyországban!

A szoborgyalázás egyértelműen előre kitervelt garázdaság, egy művészeti érték rongálása! Ráadásul egy „Kék szalaggal a demokráciánkért” mozgalom vezetője, ügyvéd és büntetőjogász által elkövetve. Dániel Péter tettét azzal indokolta, hogy Horthy „tömeggyilkos háborús bűnös”. Azaz fogalma sincs arról, hogy Horthyt a Nürnbergi perben sem tartották annak.

Tom Lantos Auschwitzból szabadult magyar zsidó, amerikai szenátorként a Szenátusban megemlékezett Horthy elit hadosztályának bevetéséről, Koszorús ezredes hőstettéről az Eichmann-Baky puccskísérlettel szemben. Ezzel több mint 100.000 zsidó életét mentették meg.

Öreg, egykor sárga csillagot hordott barátom csak annyit mondott: „Tudod, én legalább 30 olyan intézményről tudok, mely iparilag mentette a zsidókat (tőle függetlenül én is tudtam jónéhányról), s háromszázezer magyar tette magánemberként ugyanazt”. Akkor, főbelövés terhe alatt!

A bolsevikok és „kis nyilasok” 1945 után sokan együtt hajtották végre az ÁVH rémtetteit! Kiemelném, hogy mindkét „eszmeirányzat” követeinek többsége rendkívül iskolázatlan és primitív volt, akárcsak a Rákosi-rendszer megvalósítóinak és a kommunista kádereknek többsége.

Mellesleg 1944. legelején Magyarország volt az egyetlen ország, ahol a zsidók viszonylagos biztonságban és a vészkorszak túlélésének reményében élhettek. Vácott lengyel zsidó gyerekeknek Teleki Pál antiszemita miniszterelnök idején külön zsidó iskolát működtettek. Hitler és stábja nem véletlenül nevezte „zsidóbérencnek” Magyarországot. (Bár nem pénzért, de emberségből és nemzeti természetességből tényleg csinálták)

Horthy tényleg joggal gyűlölte a bolsevizmust és annak megvalósítóit, kik között igen sok hitehagyott, őseit, de nem hitét tekintve zsidó (hitét a kommunizmus hitére felcserélt!) bolsevik volt vezető. De épp úgy nem lehet az ő bűnüket a zsidóságra, különösen nem az egykor igen széles rétegben magát magyarnak értő zsidókra kenni, mint a kereszténynek született, de barbár és ugyancsak nemzetrontó nyilasokét az egész nemzetre.