Ifjúkoromban volt egy kedves ismerősöm, szívvel lélekkel zenélt. Együttest alapított, és úgy tűnt, hogy a zenének szenteli az életét. Aztán távol kerültünk egymástól, de tudom, hogy családot alapított, jöttek a gyerekek, és a zenei karrier valahogy háttérbe szorult.
Iskolás koromban én is, mint mindenki más, nagyon szerettem a szünidőt. Most visszalapoztam az emlékezetemben, hogy mégis, vajon mi volt benne a legélvezetesebb. Valószínűleg az, hogy ilyenkor megengedhettem magamnak olyasmiket, amiket egyébként nem. Ilyenkor megengedtem magamnak, hogy egész nap olvassak, vagy megengedhettem magamnak, hogy reggel tovább ágyban maradjak. És megengedhettem magamnak szinte bármit, amihez kedvem volt.
Választások sora jön a nyári-koraőszi idényben. Választ Spanyolország, ahol az a kérdés, hogy sikerül-e az önkormányzati választásokon fölényes győztes konzervatív erőknek kormányra jutni, vagy marad a mindenkivel összeálló szociáldemokrata vezetés. Ha a spanyol választók is követik az olasz példát, akkor az Unió fontosabb déli országaiban jobboldali kormányok állnak szemben a magát Dél vezetőjének kikiáltó Macron Franciaországával szemben.
Berobbant a nyár. A hosszúra nyúlt esős tavasz után már alig vártuk. Most meg, amikor végre megérkezett, rögtön a maximumot hozza. Mégis, amikor belegondolok, hogy melyik évszakot kedvelem a legjobban, akkor a nyár nyer. Hogy miért szeretem a nyarat?
Amit a pillanat ad,
azt szeresd.
A boldogságod
ne másokban keresd.
A pillanat most
rólad szól,
ha kérdeznek, válaszolj.
Az akkumulátorgyárak elleni tüntetések résztvevői szeretik magukat zöldpártinak, klímavédőnek mutatni, pedig többségüknek fogalma sincs, hogy kik is valójában a zöldek, és milyen ideológiát követnek évtizedek óta. A legmarkánsabb zöldek Európában a kormányzásban is részt vevő német Zöld Párt (hivatalosan: Bündnis90/Die Grünen) hívei. A volt Nyugat-Németországban alakultak az 1970-es évek legvégén, akkor, amikor az olajválság miatt sorra épültek az atomerőművek, amikor a német gazdasági csoda már olyan jólétet teremtett, hogy bővültek a gyárak, vagy éppen a repülőterek. Fiatal radikálisok egy csoportja természetvédőként lépett fel, a bővítésekhez szükséges fakivágások ellen. Napirenden voltak az összecsapások a rendőrökkel, elsősorban az atomerőműveknél vagy a frankfurti kifutópályák építésénél. Itt kezdték a ma is jól ismert akcióikat, a kerítéshez láncolást, a fákhoz kötözést.
A mai világ olyan, amilyen. Azt azonban érezhetjük, hogy ez a mostani állapot nem biztos, hogy a legideálisabb. Azzal is szembesülünk nap mint nap, hogy változtatásokra van szükség.
Néha szükségünk van az elvonulásra, a magányra, a befelé fordulásra, de utána ki is kell jönni ebből az állapotból. Ne ragadjunk bele az egyedüllétbe.
Azt már megszoktuk, hogy amennyiben használni kívánjuk a telefonunkat vagy az egyéb apró elektromos szerkentyűinket, akkor fel kell őket tölteni. De sokszor nem foglalkozunk azzal, hogy időnként önmagunkat sem ártana feltölteni. A hétköznapok szürkeségében könnyen lemerülünk, és ilyen állapotban ingerlékenyebbekké, sérülékenyebbekké válhatunk.
