Porszemek a szélben

Nézem a reggeli fényben, ahogy apró porszemek szállnak a levegőben. Mi is ugyanilyen apró porszemekként lebegünk a világban, és a sors szele ide-oda libbent valamennyiünket.

Mit is teszünk ilyenkor? Többnyire kapálódzunk, néha ordítunk, meg sokat panaszkodunk. De ettől még továbbra is ugyanúgy görget és sodor bennünket a fuvallat. Néha nekicsapódunk valaminek, vagy valakinek, vagy éppen egy sziklafalnak. Ilyenkor többnyire még nagyobb ellenállást fejtünk ki. 

Van olyan is, hogy mindent megteszünk, hogy a szél ellen menjünk. Vagy elbújunk egy szélmentes zugba, megvárva azt, hogy onnan egy erőteljes fuvallat végképp kisöpörjön majd. De azt is megtehetjük, hogy lazán elengedjük magunkat, és hagyjuk, hogy a sors szele legyen az irányító. 

Az egy, ami biztos, hogy porszemnyiek vagyunk, és a sors ellen nem sokat tehetünk. De elfogadhatjuk, amit ad, és megpróbálhatjuk minden lehetőségből kihozni a legjobbat. Panaszkodás helyett megkereshetjük benne az üzenetet, a jobblét vezető lehetőséget. Ha elfogadjuk a sorsunkat úgy, ahogy van, és éljük, amit ad, közben nem a szenvedést, hanem a megoldások keresését választjuk, akkor talán könnyebben boldogulunk majd. 

Persze, aki ezt szeretné… Mert lehet választani a szenvedést, a depressziót, a befelé fordulást is. De jó az nekünk?

Te melyiket választod?